Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

A Phoenix megállította a Lavinát

2000.12.15. 14:55
Tizenkét mérkőzés kellett, hogy Denverben megtapasztalják az idény első vereségét: kilenc győzelem és két döntetlen után a Colorado kikapott a Phoenixtől.
A nagy számok törvénye alapján minden sorozat megszakad egyszer, így várható volt, hogy az Avalanche is megbotlik előbb utóbb. Az is igaz, hogy a Coyotes nem ígérkezett könnyű prédának, hiszen az arizonai legénység története legjobb rajtjával büszkélkedhet: kilenc győzelem és két döntetlen mellett mindössze egyetlen vereség csúfította el Jeremy Roenick és társai mérlegét. Ráadásul a Colorado nem játszott alárendelt szerepet, sőt elképesztően nagy nyomás alatt tartotta a vendégkaput. Elképzelhető, hogy ez volt a baj, mármint, hogy szakítottak jó bevált taktikájukkal, miszerint csírájában elfojtják az ellenfél minden kísérletét, és csak akkor támadnak, ha a hátsó alakzatot abszolút semmi veszély nem fenyegeti.

A Lavina játékosai nem kevesebb mint negyvenötször tesztelték Sean Burke-öt, aki azonban ezen az estén lehúzta a rolót. A túloldalon ellenben nem volt gond a célzóvízzel, a Roenick és Keith Tkachuk által vezérelt Prérikutya-offenzíva rendkívül hatásosnak bizonyult. Elsőként Alatalo vette be Patrick Roy kapuját (előkészítő Roenick és Tkachuk), majd Roenick idénybeli nyolcadik gólja - Tkachuk ismét a feladók közt szerepelt -, Green és Wilson következtek. Az előbbiekből úgy tűnik, mintha a Phoenix folyamatos tűz alatt tartotta volna az NHL győzelmi-rekorder Roy ketrecét, pedig a sivatagiak csak tizenhat alkalommal tesztelték a kapuskirályt.

Jóval fordulatosabb és góldúsabb mérkőzést játszott egymással az előző fordulók két nagy feltámadója, a New Jersey és a Florida. A Devils egy laza kilencessel hangolt a Párducok elleni összecsapásra, míg a Panthers végre valahára begyűjtötte első győzelmét. Sőt, a mérkőzés elején úgy tűnt, rögtön jön a második siker, hiszen három perc elteltével Jokinen és Novoszelcev találataival megugrottak a déliek. Hetven szekundummal később Patrik Elias szépített és ezzel megkezdődött egy hét percig tartó flúgos futam, amely alatt négyszer szólat meg a gólt jelző duda. Bret Hedican a Florida, míg a tavalyi év újonca, Scott Gomez az Ördögök részéről duplázott, de így is vendégvezetéssel zárult az első harmad. A folytatásban ismét a hazaiak következtek, előbb Brilin, majd Elias mattolta Trevor Kiddet. Nem adta fel a Florida sem, Jokinen második találata ismét egyenlővé tette az állást. Jöhetett a túlóra, melynek második percében Bobby Holik csapott le egy kósza korongra és ezzel befejezetté nyilvánította a találkozót.

A huszonhetedik játéknap harmadik összecsapását Edmontonban rendezték, ahol a hazai társulat negyvenpercnyi egyenlősdi után a maga javára fordította a mérkőzést. Az Olajosok közül Bill Guerin két gólja, valamint Tom Poti és Janne Niinimaa egy-egy gólja és gólpassza érdemel említést, míg a Hatalmas Kacsák részéről Oleg Tverdovszkij nyújtott kiemelkedőt két pontjával (egy-egy gól és passz).

Jegyzőkönyv: A 27. játéknap eredményei
Edmonton Oilers-Anaheim Mighty Ducks 5-3 (2-2, 1-1, 2-0)
12 002 néző
Gól: Niinimaa (emberelőny, Weight, Poti) 10:07, Guerin (J. Smith, R. Smyth) 13:04, Kilger (Brewer) 33:01, Poti (eladott korong) 45:06, Guerin (Weight, Niinimaa) 56:14 ill. Tverdovszkij (ee., Rucchin, Havelid) 6:49, Selänne (ee., Tverdovszkij) 17:01, Cullen (P. Kariya, Ronnquist) 27:01
Lövések: 37 (15+12+10) ill. 19 (7+7+5)
Emberelőnyök:1/4 ill. 2/3
Kapusok: Salo 16/19 (84.2%) ill. Hebert 32/37 (86.4%)

Colorado Avalanche-Phoenix Coyotes 0-4 (0-1, 0-1, 0-2)
18 007 néző
Gól: Alatalo (Tkachuk, Roenick) 1:04, Roenick (Tkachuk, Burke) 36:27, Green (Doan) 52:32, Wilson (Smith, Carney) 59:26
Lövések: 45 (14+15+16) ill. 16 (5+3+8)
Emberelőnyök: 0/4 ill. 0/3
Kapusok: Roy 12/16 (75%) ill. Burke 45/45 (100%)

New Jersey Devils-Florida Panthers 6-5 h. u. (3-4, 2-0, 0-1, 1-0)
13 168 néző
Gól: Elias (e. k.) 3:55, Gomez (Mogilnij, Brilin) 7:13, Gomez (Mogilnij) 10:48, Brilin (ee., Mogilnij, Gomez) 35:25, Elias (ee., McKay, Holik) 49:51, Holik (e. k.) 61:55 ill. Jokinen (Whitney, Novoszelcev) 2:19, Larionov (Boyle, P. Bure) 2:44, Hedican (ee., Whitney, Sillinger) 6:06, Hedican (ee., Whitney, Sillinger) 9:35, Jokinen (Novoszelcev, Whitney) 54:01
Lövések: 26 (8+13+4+1) ill. 21 (10+5+5+1)
Emberelőnyök: 2/5 ill. 2/3
Kapusok: Brodeur 16/21 (76.1%) ill. Kidd 20/26 (76.9%)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!