A Detroit az első továbbjutó

2000.12.15. 14:53
A Vörös Szárnyak söpréssel, azaz vereség nélkül jutottak a Konferencia-elődöntőbe. A Los Angelesnek esélye sem volt a győzelemre. A többi esélyesnek nem ment ilyen jól: megbotlott a Colorado és a Pittsburgh is.
Pat Verbeek góllal és gólpasszal járult a Detroit söpréséhez
A Nagy Nyugati Fórum közönsége, ha nem is hitt már a továbbjutásban, azt mindenesetre remélte, hogy kedvenceik legalább egyszer megcsípik a Detroitot. Nem így történt. A Red Wings eljátszadozott a Királyokkal, az első harmad második felében két és fél perc alatt ütött két góljával eldöntötte a találkozót. Szergej Fjodorov üres kapus gólja már szinte hullagyalázásnak számított. Nem sikerült lemásolnia a Detroit tettét a Coloradonak. A Lavina megbotlott Phoenixben, a hazaiak a második harmad első percében már 3-0-ra vezettek. A denveriek mindent megpróbáltak, de erejükből csak a szépítésre futotta.

Nehéz helyzetbe került az Elnök-kupa győztes St. Louis, hisz a San José zsinórban harmadszor is felülmúlta az alapszakasz győztesét. Az utolsó harmadra még egyenlő állás mellett fordultak a csapatok, de Gary Suter gólja a Cápák javára döntött. A Blues többet nem botolhat! Még bonyolultabbá vált a helyzet a kanadai derbin, az Ottawa ugyanis Andreas Dackell duplájával a második hazai mérkőzésén is legyőzte a Torontót, így ott most kezdődik minden előröl. Szépíteni tudott csúfos mérlegén a Washington. A fővárosiaknak sikerült legyőzni Jagr-fóbiájukat, s ezzel a Pingvineket is. A neheze viszont még csak most következik.

Jegyzőkönyv

Szerdai mérkőzések:

Nyugati főcsoport:
Los Angeles Kings - Detroit Red Wings 0-3 (0-2, 0-0, 0-1)
Gól: Verbeek (emberelőny, Fjodorov, Holmström) 17:10, Murphy (ee., Shanahan, Duchesne) 19:41, Fjodorov (üres kapu, Verbeek, Duchesne) 59:09
Kapusok: Fiset 27/25 ill. Osgood 25/25
Lövések: 25 (6+8+11) ill. 28 (9+8+11)
Emberelőny: 7/0 ill. 4/2
Továbbjutott a Detroit 4-0-val

San José Sharks - St. Louis Blues 3-2 (1-0, 1-2, 1-0)
Gól: Sturm (Rathje) 6:08, Ricci (Matteau) 21:37, Suter (Koroljuk, Granato) 51:23 ill. Hecht (ee., Turgeon, Young) 32:54, Eastwood (Mayers, Finley) 33:30
Kapusok: Shields 27/25 ill. Turek 19/16
Lövések: 19 (5+8+6) ill. 27 (5+12+10)
Emberelőny: 4/0 ill 4/1
Az állás: 3-1

Phoenix Coyotes - Colorado Avalanche 3-2 (2-0, 1-1, 0-1)
Gól: Letowski (Hogue) 3:31, Green (Hogue, Drake) 17:32, Renberg (Tkachuk, Roenick) 20:38 ill. Andreychuk (ee., Foote, Ozoli9ns) 26:03, Deadmarsh (Reid, Yelle) 56:02
Kapusok: Burke 38/36 ill. Roy 31/28
Lövések: 31 (15+12+4) ill. 38 (6+19+13)
Emberelőny: 5/0 ill. 4/1
Az állás: 1-3


Keleti főcsoport:
Ottawa Senators - Toronto Maple Leafs 2-1 (0-0, 1-0, 1-1) Gól: Dackell (McEachern, York) 38:18, Dackell (Juneau) 43: 23 ill. Berjozin (Markov, Karpovcev) 56:10
Kapusok: Barrasso 32/31 ill. Joseph 22/20
Lövések: 22 (9+5+8) ill. 32 (11+7+14)
Emberelőny: 5/0 ill. 4/0
Az állás: 2-2

Washington Capitals - Pittsburgh Penguins 3-2 (1-2, 1-0, 1-0)
Gól: Konowalchuk (emberhátrány, Halpern) 9:57, Simon (Johansson, Oates) 33:39, Halpern (ee., Klee, Oates) 52:55 ill. Slaney (ee., Straka,) 10:18, Jagr (Kovaljov) 19:39
Kapusok: Kölzig 23/21 ill. Tugnutt 37/34
Lövések: 37 (14+13+10) ill. 23 (10+6+7)
Emberelőny: 6/1 ill. 4/1
Az állás: 1-3