Vendégsikerek

2000.12.15. 14:53
Egyik hazai csapat sem tudta kihasználni a pályaelőnyt, hisz mindkét szerdai mérkőzésen vendégsiker született. A nyugati rangadón a Colorado hosszabbítás után gyűrte le a Detroitot, míg a Torontónak elég volt a hatvan perc a New Jersey legyőzéséhez.
Chris Drury nevét valószínűleg imába foglalták a szerda esti lefekvés előtt a denveri szurkolók, ugyanis a 71. percben ő vette be a Red Wings kapuját. Pedig a meccs vége előtt öt perccel még nem úgy tűnt, hogy a Lavina megnyugtató előnnyel készülhet a harmadik denveri összecsapásra, hisz ekkor még a hazaiak vezettek. Dave Andreychuk azonban kiegyenlített, majd a ráadásban a második profi évét taposó ifjú belőtte a győztes gólt. A találkozón egyébként - főleg önmagához képest - rendkívül keveset lőttek kapura a vendégek, mégis győztesen vonulhattak le a jégről, s ez Drury mellett Patrick Roy érdeme is, aki harminc löketet hatástalanított.

New Jerseyben már azt számolgatták a szurkolók, hogy ki ellen játszik majd döntőt a hazai alakulat, hisz a Toronto az előző meccsen igencsak harmatos produkcióval rukkolt ki. Szerdára viszont megemberelték magukat a Juharlevelesek, akik győzelmükkel visszaállították az otthon elvesztegetett pályaelőnyt. A mérkőzés hőse Darcy Tucker volt a maga két pontjával (egy-egy gól és passz), de a győztes gólt a cseh Frantisek Kaberle ütötte, akinek ez volt élete első playoff találata.

Jegyzőkönyv

Szerdai mérkőzések
Keleti főcsoport
New Jersey Devils - Toronto Maple Leafs 2-3 (1-2, 0-0, 1-1)
Gól: Gomez (emberelőny, Lemieux, S, Niedermayer) 1:41, Lemieux (eladott korong) 54:14 ill. Höglund (Sundin, Thomas) 10:01, Tucker (Berjozin, Koroljov) 16:02, Kaberle (Hrisztics, Tucker) 58:25
Kapusok: Brodeur 22/19 ill. Joseph 36/34
Lövések: 36 (12+13+11) ill. 22 (6+7+9)
Emberelőny: 3/1 ill. 1/0
Az állás: 2-2

Nyugati főcsoport
Detroit Red Wings - Colorado Avalanche 2-3 (0-0, 1-1, 1-1, 0-1) h. u.
Gól: Holmström (Brown, Fjodorov) 28:46, Kozlov (ee., Fjodorov, Yzerman) 49:20 ill. Klemm (Reid, Drury) 23:37, Andreychuk (Hejduk, Foote) 55:34, Drury (Forsberg, Deadmarsh) 70:210
Lövések: 32 (7+12+6+7) ill. 21 (4+7+5+5)
Emberelőny: 4/1 ill. 2/0
Az állás: 1-3

Statisztikák

Kanadai táblázat
16: Jaromir Jagr (8+8) - Pittsburgh
11: Jan Hrdina (4+7) - Pittsburgh, Martin Straka (3+8) - Pittsburgh
10: Jochen Hecht (4+6) - St. Louis, Chris Drury (3+7) - Colorado

Góllövőlista
8: Jagr
7: Owen Nolan - San José
6: Hecht, Steve Thomas - Toronto, Scott Young - St. Louis

Gólpasszlista
8: Jagr, Straka
7: Hrdina, Drury, Vincent Damphousse - San José, Pierre Turgeon - St. Louis
6: Patrik Elias - New Jersey, Brett Hull - Dallas, Ray Bourque - Colorado, Adam Deadmarsh - Colorado

Kapusok Védési hatékonyság
Ron Tugnutt - Pittsburgh 95.3%
Curtis Joseph - Toronto 93.8%
Patrick Roy - Colorado 93.7%
Martin Brodeur - New Jersey 93.6%
Chris Osgood - Detroit 93.3

Gólátlag
Brodeur 1.5/meccs
Tugnutt 1.62/meccs
Ed Belfour 1.62/meccs
Roy 1.66/meccs
Osgood 1.75/meccs