Kényszerből átalakított csapattal az Eb-re

2000.12.15. 14:55
Kedden, a Régi Sipos étteremben tartott sajtótájékoztatót a Magyar Kézilabda Szövetség vezérkara. Ezen ismertették a hétvégén kezdődő női Európa-bajnoksággal szembeni elvárásokat, valamint az év végén sorra kerülő férfi Nemzetközi Torna programját. Mocsai Lajos a hölgyek szövetségi kapitánya óvott mindenkit a túlzott elvárásoktól, de bízik benne, hogy csapatának sikerül kivívnia a 2001-es VB szereplés jogát.
Romániában rendezik december 8. és 17. között az év utolsó jelentősebb kézilabda versenyét, a női Európa bajnokságot. Ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót a Magyar Kézilabda Szövetség vezérkara, a Régi Sipos étteremben. Az eseményen részt vett Vass Károly a szövetség alelnöke, Sinka László főtitkár, és a két szövetségi kapitány, Mocsai Lajos (női) és Hajdu János (férfi).

Sinka: Elvárás az első ötbe kerülni

Hajdú János, Vass Károly, Sinka László és Mocsai Lajos
Sinka László először egy rövidke Eb történelemmel kezdte mondandóját, amelyen kitért arra, hogy a magyar együttes már az első kontinensviadalon a legjobb négy között végzett. A mieink idei felkészülése nem volt zökkenőmentes. Ugye nem is olyan régen ért véget az olimpia, azóta a hölgyeknek a bajnokságban, és a nemzetközi kupákban kell helyt állniuk. Így a romániai tornára mindössze egy hét állt Mocsai kapitány rendelkezésére, hogy összerázza kissé átalakított gárdáját. A csapat holnap még edz, majd a szövetség búcsúztatja baráti vacsora keretében a csütörtökön útra kelő hölgyeket.

A házigazdák nemzeti ügyet csinálnak a kontinensvetélkedőből. Ez abból is kitűnik, hogy a két sportcsarnokban, ahol a versenyek zajlanak majd, teljes rekonstrukciókat hajtottak végre. A főtitkár még hozzátette, hogy a magyar csapattal szemben az elvárás, az 1.-5. hely megszerzése. Ezzel kvalifikálnák magukat a 2001 -ben Olaszországban sorra kerülő VB-re. Amennyiben ez nem jönne létre, úgy selejtezőt kell játszani.

Mocsai: Balkezes vész

Mocsai Lajos
Magas a szövetség elvárása
Mocsai Lajos női szövetségi kapitány szerint igen magas a szövetség elvárása, de azonosulni tud vele. A kapitány szerint vannak, akik az olimpia után teljesen új csapattal vágnak neki a küzdelmeknek és vannak olyanok, -köztük a mieink - akik fokozatosan építik be a fiatalokat, a rutinos játékosok mellé. Helyesbítenie kellett a főtitkárt is Mocsai Lajosnak, ugyanis a válogatott csak péntek óta tudott együtt gyakorolni. Ehhez még hozzájön, azaz elképesztő pech sorozat, hogy a balkezes játékosok, szám szerint 6(!) sorra kidőltek sérülés miatt. Így olyan balátlövővel (Nagy Krisztina) vág neki az Eb -nek, aki egy nappal az utazás előtt csatlakozik társaihoz. És emellett már csak apróság, hogy ezúttal rutinos kapus nélkül, két fiatallal vágnak neki a tornának. Akik a korukból adódóan képesek lehetnek igen rapszodikus teljesítményre.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány véleménye csoportellenfeleinkről:
Németország: Nagyon jók. Meglepetésre is képesek, éremesélyesként utaznak Romániába.
Franciaország: Komplett csapat. Komoly pénzeket fektettek be csak arra, hogy játékosaik egyáltalán elutazzanak az Eb-re.
Oroszország: Tapasztaltak. A Volgográdra építenek, kiegészülve egy-két további klasszissal.
Ausztria: A múlt hét elején lemondták a szereplést, ezen a héten visszamondták a lemondást. Sztárjaik nagyon pénzfüggőek. Ha megfizetik őket eljönnek, ha nem, akkor nem.
Jugoszlávia: Magas technikai szintű, improvizatív gárda, de még nem érett meg a nagy feladatra.

Nem csak az udvariasság, hanem az eredmények miatt is csak ezután került sor a férfiak idei utolsó nemzetközi tornájának ismertetésére. Hajdú János szövetségi kapitány ismertette, hogy december20. és 22. között nemzetközi tornát rendeznek Tiszaújvárosban. Ezen a mieinken kívül Szlovákia, Csehország és Lengyelország vesz részt. Majd január 4. és 7. között Nagykanizsán vesznek részt legjobb férfi kéziseink tornán. Itt Szaud Arábia, és Horvátország lesznek az ellenfelek. Hajdú kapitány úgy fogalmazott, hogy ezek a tornák is selejtező jellegűek. Ezeken dől el ugyanis, hogy kikre számíthat a válogatott az Eb -selejtezőkön. A kapitány számít a külföldön játszókra is, reméli klubjaik elengedik őket, ezekre a barátságos tornákra is.