Judit
3 °C
6 °C

Aranygól - aranyérem

2000.12.15. 14:53
Bajnok a Fradi! Persze, hogy nem fociról van szó, de minden zöldek legnagyobbika a vízilabdázók sikerének is nagyon tud ám örülni...
A rendes játékidő után döntetlen volt az állás
A csata már öt óra előtt elkezdődött. Sőt, sokan azt mondták: el is dőlt. Az elnökség ugyanis nem engedélyezte Gerendás Györgynek, hogy leüljön a kispadra (az edző az előző mérkőzésen piros lapot kapott, ez pedig a pólóban automatikusan egy találkozóra szóló eltiltást jelent). Így Ambrus Tamás lépett elő vasutas-vezérré (az egykori kapus egyébként erre az alkalomra - Gerendás mellett - haja nagy részétől is ,,megszabadult", sokan meg sem ismerték a majdnem kopasz trénert)

Izzik a csarnok, itt a magyar bajnok! Ezt már öt órakor, a mérkőzés előtt üvöltözte a publikum, és láss csodát: igazuk lett. A Népliget közel sem bajnoki döntőre épített csarnokába összezsúfolódott az az 1000 ember, aki befért. A teltház nem kifejezés, ugyanis most még a rajtköveken és a medence szélé is drukkerek ültek és álltak. És nagyon akarták a hazai győzelmet, a meglepetést, a Fradi-sikert.

Szerelés igazítás
Sokáig kellett várniuk. A rendes játékidő után ugyanis döntetlen volt az állás, sőt a hosszabbítás 2x3 percében sem dőlt el semmi. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy ezen a meccsen csak Dalát és Märtzet ütötték ki, ami nem is egy rossz átlag... Persze a vasutasok ezt már megszokták, jellemző, hogy mind a ketten játszottak tovább.

A ,,hetedik negyedben" jöhetett a hirtelen halál. Ilyenkor már a ráúszásnak is fontos szerepe van, most a hazai pálya lejtett, hiszen a ,,kézi vezérlésű" - a Népligetben kosár híján a bíró kezéből kerül a vízbe a laszti - bedobást a zöldek hozták el. Ez azonban most nem volt döntő, hiszen Székely Bulcsú nem az első támadásból volt eredményes.

,,Józsi bácsit akarjuk!" rigmus, aminek a ,,főnök" nem tudott ellenállni
De ez senkit nem érdekelt, hiszen Csucsu gólja tíz év után újra bajnoki címet ért a IX. kerületieknek, a szurkolóknak pedig vizes ruhát. Nem maradhatott el ugyanis a csobbanás. Torgyán miniszter-elnök (szigorúan kötőjellel!) viszont csak sörben fürdött, hiszen gyönyörű zöld öltönyét (kivételesen a zakó volt zöld és nem a nyakkendő) már csak nem fogja kimosni. Tombolt a publikum, s velük együtt a játékosok is. Hesz Máté egyenesen a vidék első emberének a nyakába ugrott, aki ezek után kedélyesen elbeszélgetett a ,,puhány" pólóssal (máskor erre nem igen van lehetősége, hiszen Torgyán nem sokszor bukkan fel a pólócsapat meccsein). De ő legalább szót értett vele... Aztán a kisgazdavezért hívta a kötelesség - no meg a csapat. Felzendült ugyanis a ,,Józsi bácsit akarjuk!" rigmus, aminek a ,,főnök" nem tudott ellenállni. Önfeledten megmarkolta a bajnoki serleget, és a magasba emelte.

Minden és mindenki úszott a boldogságban
Minden és mindenki úszott a boldogságban - no meg a sörben. Pezsgő helyett ugyanis ezt ,,szolgálták fel", s egy pár doboz a szurkolóknak is jutott. Pedig ők addigra már kellőképpen ,,megáztak".

FTC Thomas Jeans - BVSC-Brendon 11-10
(2-2; 2-2; 1-2; 2-1; 2-1; 1-2; 1-0)

FTC: KÓSZ - SZÉKELY 3, Hesz 1, Balogh G. 1, Tiba 1, Kiss Cs. 1, MATAJSZ 2, Csere: Nyéki 1, Vogel, STEINMETZ Á. 1, Haufe, Takács, Dodog. Vezető edző: Vad Lajos
BVSC: SZÉCSI - Németh Zs., Märtz, Dávid, MADARAS 2, VARJAS 2. Csere: Dabrovszky, Tóth F. 2, Dala 2, Fülöp 2, Mészáros, Szűcs. Edző: Ambrus Tamás