Mária
-6 °C
-2 °C

Csoportmásodikként jutott tovább a GYSEV

2000.12.21. 22:41
Nem sikerült a bravúr a soproni kosaras lányoknak az olasz Como ellen az Euroliga első szakaszának utolsó csoportmérkőzésén. Pedig jól kezdett a magyar csapat, két perc elteltével már 10-1 arányban vezetett. Az előny megmaradt egészen a félidőig, ám a harmadik játékrészben ledolgozták hátrányukat az olaszok. Az utolsó negyed rendkívüli izgalmakat hozott, melynek végén - sajnos - a Como örülhetett.
Rangadóra került sor Sopronban az Euroliga D-csoportjában, hiszen a forduló előtt kilenc-kilenc ponttal állt a GYSEV és az olasz Como is. Az már korábban eldőlt, hogy mindkét csapat bejutott a következő körbe, ám tétje ennek ellenére is volt a meccsnek, ugyanis minden megszerzett pontot továbbvisznek az együttesek.

Hajrá GYSEV!
Nem voltak jók az előjelek Saeed Armaghani tanítványai számára a mérkőzés előtt. A soproni lányok az elmúlt fordulóban váratlan vereséget szenvedtek Litvániában, a Vilnius vendégeként. Az azonban mindenképp a sárga-zöldek mellett szólt, hogy az olaszországi mérkőzésen - hatalmas küzdelemben, hosszabbítás után - három ponttal legyőzték a Como gárdáját.

Parádés magyar kezdés

Villámrajtot vett a hazai csapat, hiszen alig telt el két perc az összecsapásból, amikor már 10-re elhúzott a Sopron. Az olaszok csak nagy nehezen találtak magukra, de Streimikyte vezetésével szép lassan csökkentették hátrányukat. A 6. percben már csak három pont volt a magyar előny. A negyed végére azonban - elsősorban Vilipics kosarainak köszönhetően - újra elhúztak Eördöghék, s 26-19-es vezetéssel szusszanhattak a csapatok.

Kihagyott büntetők sorozatban

A második tíz percben nem sikerült tovább növelni az előnyt, sőt a Como többször az egyenlítéshez is közel került. A hazaiak jó védekezésének köszönhetően erre végül nem került sor. Mivel azonban rendkívül rossz százalékkal dobták a büntetőket, megnyugtató vezetésre sem tudtak szert tenni a vasutasok. A negyed végül 14-14-es döntetlennel zárult, ami azt jelentette, hogy a félidőben továbbra is hét ponttal, 40-33 arányban vezettek a zöld-sárgák.

Rövidzárlat a hazai csapatban

Nagyon rosszul indult a harmadik negyed a legerősebb soproni kosárcsapat számára. A GYSEV játékosai percekig képtelen voltak betalálni a gyűrűbe, aminek meg is lett az eredménye: a Como könnyedén ledolgozta hátrányát. A Baloghék csak 40-40-nál tudtak először pontot szerezni, de ennek nem sokáig örülhettek, a vendégek ugyanis előbb újból egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. Az utolsó percben azonban két fantasztikus triplávl sikerült megfordítania az állást a hazaiaknak.

Rendkívüli izgalmak a hajrában

Feszült, ideges hangulatban zajlott az utolsó negyed. Baloghék előnye ismét gyorsan elfogyott, sőt öt perccel a találkozó vége előtt, már a Como vezetett három ponttal. Az olaszok ügyes játékkal az utolsó másodpercig megtartották az előnyüket, így nem sikerült a bravúr. A vereség ellenére továbbjutott a magyar csapat. A sorozat következő körében a Como mellett a szintén olasz Priolo, és a görög Szporting Athén lesz a GYSEV ellenfele.

Kosárlabda, női Euroliga, B-csoport
GYSEV-Ringa - Pool Comense 73-76 (26-19, 14-14, 16-19, 17-24)
Sopron, 2500 néző, V: Landeira (spanyol), Neskovic (jugoszláv)
GYSEV Ringa Sopron: Balogh 16, Zirkova 16, Eördögh 15, Vilipics 16, Kovacova 7. Csere: Donkó 3, Seres, Nagy V., Dénes, Horváth. - Edző: Saeed Armaghani.
Pool Comense: Bogojevic 4, Streimikyte 27, Alessandra 21, Galimberti, Macchi 6. Csere: Riccardi, Paparazzo, Ballabio 10, Masciadri 8, Bogetic. - Fabio Fossati.