Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Szárnyal a Red Wings

2001.01.17. 20:08
Nyolc mérkôzés, köztük három hosszabbításos összecsapás jutott az NHL százharmadik játéknapjára. A nap meglepetését a Boston okozta, a Mackók a Devils otthonából hozták el a két pontot.
Mike Keenan, a Bruins edzôje mostanában úgy érezheti magát, mint aki bolondok házába került. Csapata ugyanis legalább annyira kiszámíthatatlan, mint a gumiszobák lakói, elképesztôen gyenge meccsek után néha fantasztikusan látványos dolgokat művelnek a jégen a Mackók. Kedden utóbbi arcukat mutatták, s óriási meglepetésre East Rutherfordban verték az Ördögöket egy gólgazdag derbin. Pedig nem úgy indult a találkozó, hogy kilenc gólnak örülhet a publikum, hiszen az elsô húsz perc végén még érintetlenek voltak a kapuk. A jeget Turner Stevenson törte meg, vezetéshez jutattva az Atlanti Csoport listavezetôjét. A vendégek egyenlítését követôen Stevenson ismételt, igaz ez már a záróharmadban történt, ám a Boston nem hagyta magát, és fordított.

Mielôtt a Bruins beleélhette volna magát a vezetésbe, az Ördögök átvették a vezetést. Ekkor mindenki azt várta, hogy összeomlik a vendégegylet, ám nem így történt, elôbb ismét egyenlôvé tették az állást, majd Bill Guerin révén (idénybeli huszonhatodik találatát jegyezte a csatár) a gyôzelmet is kiharcolták. Fontos gólja ellenére Guerin mellett nagyobb dicséretet érdemel azonban Joe Thornton, Andrej Kovalenko és Szergej Szamszonov - elôbbi két góllal és egy passzal, utóbbiak pedig egy-egy góllal és assziszttal járultak a sikerhez.

Még a fentebbinél is változatosabb meccset vívott egymással a Sebnators és a Kings. A találkozó az elôzetes várakozásnak megfelelôen indult, a 28. percben négy nullra mentek a hazaiak. Sôt, újabb négy perc elteltével már öt egyre vezetett a Keleti Fôcsoport listavezetôje. Az L. A. ekkor kapust cserélt, a teljesen formán kívüli Passmore-t (10/15) Jamie Storr váltotta, aki lehúzta a rolót. A hátország megerôsödése jót tett a Királyoknak, akik a harmad végére egyenlítettek. Az utolsó játékrész 11. percében azonban ismét vezetéshez jutott az Ottawa, egy percen belül már megint egyenlô állást mutatott az eredményjelzô. Jöhetett tehát a hosszabbítás, melynek második percében Brian Smolinski gólra váltotta Lubomir Visnovsky (két assziszt) és Matthieu Schneider (egy gól-két passz) átadását. Smolinskinak ez már a harmadik gólja volt a meccsen, mellette a duplázó Luc Robitaille okozta a legtöbb zavart a hazaiaknak, akiknél Alex Jasin, Shawn McEachern és Daniel Alfredsson (mind egy-egy gól és assziszt) teljesítménye érdemel említést.

Hasonlóan nagy csatát ígért, ám sima vendégsikert hozott a Detroit vancouveri fellépése. A Red Wings semmit sem bízott a véletlenre, s a 18. percben már három nullra vezetett. Az attakból Brendan Shanahan három elôkészítéssel vette ki a részét, sôt, a csatár maga vállalta a negyedik autóvárosi gólt. Kellett is ez a találat, ugyanis Daniel Sedin és Todd Bertuzzi révén közelebb férkôzött a Canucks, de a negyedik vendégtalálat lehűtötte a kanadaiakat. Shanahan mellett Steve Yzerman és Nick Lidström emelkedett ki a Vörös Szárnyak gárdájából, mindketten két-két aszisztot jegyeztek. Simán nyert a jelenlegi ligaelsô, a Colorado is, amelyben Milan Hejduk két gólig, Adam Deadmarsh és Joe Sakic pedig egy találatig és két elôkészítésig jutott az Islanders ellen.

A 103. játéknap eredményei
Nashville Predators-Edmonton Oilers 1-2 (0-1, 1-1, 0-0)
Colorado Avalanche-New York Islanders 4-1 (1-1, 1-0, 2-0)
Vancouver Canucks-Detroit Red Wings 2-4 (0-3, 2-1, 0-0)
Buffalo Sabres-Tampa Bay Lightning 3-1 (1-0, 1-0, 1-1)
New York Rangers-Philadelphia Flyers 4-3 h.u.(0-0,1-2,2-1,1-0)
Ottawa Senators-Los Angeles Kings 6-7 h.u.(2-0,3-5,1-1,0-1)
Montreal Canadiens-Carolina Hurricanes 2-3 h.u.(2-0,0-0,0-2,0-1)
New Jersey Devils-Boston Bruins 4-5 (0-0, 1-1, 3-4)

Theoren Fleury remeklésének köszönheti hosszabbítás utáni gyôzelmét a Rangers a Flyers ellen. Theo két-két gólt és passzt jegyzett a meccsen, s ô szerezte 62:46-nál a mérkôzés végét jelentô, negyedik New York-i találatot. A Bufgfalonak Stu Barnes (két gól-egy assziszt) volt a vezére a Tampa ellen, bár az ismét régi önmagát idézô Dominik Hasek nélkül nem biztos hogy nyertek volna a Szablyák, a Dominator ugyanis 40/41-gyel zárt. Hiába vezetett az elsô harmad után két góllal a Montreal, 38 szekundummal a harmadik játékrész vége elôtt Josef Vasicek kiegyenlítette a Carolina hátrányát, majd a ráadás 33 másodpercében Ron Francis a gyôztes gólt is beütötte a kanadaiak ketrecébe. Nashvilleben viszont egy juharleveles alakulat örülhetett, a szenzációsan védô Tommy Salónak (35/35) köszönhetôen az Edmonton elhozta a két pontot a Predators otthonából.

A CSOPORTOK ÁLLÁSA
KELETI KONFERENCIA
Atlanti csoport
1. New Jersey4322129053
2. Philadelphia4521149152
3. Pittsburgh4521176149
4. N. Y. Rangers4518242139
5. NY Islanders4512274230
Északkeleti csoport
1. Ottawa4424136155
2. Buffalo4423155152
3. Toronto4521147352
4. Boston4518176446
5. Montreal4614254335
Délkeleti csoport
1. Washington4520168149
2. Carolina4319166246
3. Atlanta4415208139
4. Tampa Bay4413245233
5. Florida459228632
NYUGATI KONFERENCIA
Közép csoport
1. St. Louis432994163
2. Detroit4827134462
3. Chicago4418204242
4. Nashville4717227142
5. Columbus4614264234
Északkeleti csoport
1. Colorado462988167
2. Vancouver4624144456
3. Edmonton4822196151
4. Calgary4515188442
5. Minnesota4514218238
Csendes-óceáni csoport
1. San Jose4426126058
2. Dallas4425144155
3. Phoenix44191311150
4. Los Angeles4520177148
5. Anaheim4714236438