Jennifer Capriati a csúcsra ért

2001.01.27. 15:03
Valamennyi mutatóban a világelső, első kiemelt Martina Hingis volt a jobb. A statisztikák viszont mint már oly sokszor ezúttal sem jól jelezték előre a várható eredményt. Jennifer Capriati első Grand Slam tornájának döntőjében ugyanis ellenállhatatlan volt, és nyert(6:4, 6:3). Barcelona olimpiai bajnoka márciusban lesz huszonötéves, és több, mint félmillió dollárt tehet zsebre.
Egymás elleni mérlege a két hölgynek meglehetősen egyoldalú volt, hiszen Capriati eddig még egyszer sem volt képes Hingis legyőzésére. Mi több, eddig mindössze egyetlen játszmát nyert ellene, még első randevújukon. Hingis Ausztráliában mutatott formája megnyugtató volt, igaz Serena Williams ellen a szerencse is mellé állt, de volt ilyen meccse Capriatinak is, mégpedig az első fordulóban, amikor a szlovák Nagyova ellenében döntő szett 7:5-tel ment tovább.

Jennifer Capriati
A nehezebb periódusok, a hullámvölgyek, a reménytelenség ellenére jöhet napfény egy sportoló életében
A találkozó után úgy nyilatkozott, akkor megérezte, hogy ezen a viadalon jól, kiegyensúlyozottan fog játszani. Kétségkívül az esélytelen nyugalmával várhatta a döntő összecsapást, hiszen az egyértelmű volt, neki semmi veszítenivalója nincs ezen a rangadón. Talán ez volt az a tényező, amelyik leginkább az ő malmára hajthatta a vizet. A meccsen pedig már rögtön az első gémekben bebizonyosodott ez az alaptétel.

Villámrajtot vett Capriati - négy-nullra elhúzott. Hingis buta hibákat vétett, és parádés poénokat csinált. Végletek jellemezték ekkor a játékát, ellentétben Capriatival, aki fonák oldalról ragyogó ütéseket produkált, és ezekkel a labdákkal nem tudott mit kezdeni Hingis. Már az első szettben csóválta a fejét, jelezve, hogy nem úgy megy neki, ahogy szeretné, és édesanyja arcán sem a magabiztosság, sokkal inkább az aggodalom tükröződött. Nem alaptalanul.

Hingis ugyan le tudott faragni hátrányából, ám már nem tudott egyenlíteni(6:4). Capriati továbbra is megbízhatóan teniszezett, míg Hingis valamelyest kapkodva, még az ütőjét is eldobta kínjai közepette. A 25 éves amerikai a második játszmában is elvette ellenfele adogatását, és végül ezt az előnyt meg is tartotta a végelszámolásig, ami egyben azt jelentette: Hingis hiába jutott be ismét a fináléba - egyébként az elmúlt öt évben egyszer sem rendeztek nélküle Melbourne-ben döntőt - ezúttal is vesztesen távozott, a negyedik győzelem még várat magára.

Capriati pedig iskolapéldája volt annak, hogy a nehezebb periódusok, a hullámvölgyek, a reménytelenség ellenére jöhet napfény egy sportoló életében. Akarat kérdése az egész. Ékszerbolti lopás után, kábítószer-fogyasztás után, most ismét a tenisztudásától hangos a sajtó, az edző-apuka Stefano Capriati legnagyobb örömére. Sokáig kellett várnia arra csókra, amelyiket a trófeának adott, de megérte a küzdelem. Sikerével a hetedik helyre lépett előre a világranglistán.

A férfi párosoknál a svéd Björkman és az ausztrál Woodbridge diadalmaskodott - 6:1, 5:7, 6:4, 6:4 -, a német Prinosil, és a zimbabwei Black felett. Prinosil Agassi elleni egyes meccsét kénytelen volt feladni, mert az elviselhetetlen hőségben napszúrást kapott. Ezek után mindenképpen nagy siker, hogy párosban ott lehetett a döntőben.

Vasárnap André Agassi megvédheti trónját, bár aligha lesz könnyű dolga, hiszen Arnaud Clément hihetetlenül szívós játékos, csakis pontos tenisszel lehet felülmúlni.