Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Száz százalékos teljesítménnyel zárt a PVSK

2001.02.08. 23:42
A pécsi kosaraslányok utolsó csoportmérkőzésüket is megnyerték az Euroligában, így száz százalékos teljesítménnyel jutottak tovább. A fantasztikus sorozat zárónapján a csoport utolsó helyén, kilenc vereséggel álló Dinamót fogadta a PVSK. Rátgéber mester tanítványai nehezen lendültek be, ám a mérkőzés második felében már nem volt kérdéses ki szerzi meg a győzelmet.
A Pécs már korábban biztosította továbbjutását, mégsem lehetett tét nélkülinek nevezni az összecsapást. A magyar lányokat az hajtotta, hogy megszerezzék tizedik győzelmüket is, s pontveszteség nélkül zárjanak csoportjuk élén, míg a vendégek abban reménykedtek, hogy javíthatnak eddigi meglehetősen csúfos mérlegükön. Az esélyes természetesen a dél-dunántúli gárda volt, ám nem feledkezhetünk meg arról, hogy a moszkvai együttesben Euroliga-győztes, Európa- és olimpiai bajnok kosarasok szerepelnek. Habár a Dinamónak az idei sorozatban nem megy a játék, bármikor képesek összekapni magukat, s meglepetést okozni. Szerencsére ezúttal ez nem sikerült nekik.

1. negyed

A kettes szám jegyében kezdődött a mérkőzés. Kezdéskor a bírók kétszer dobták fel a labdát, a moszkvaiak gyorsan begyűjtöttek két személyi hibát és Vilutyte kosara után kettő nullra vezetett a Pécs. A Dinamo egyenlített, majd 6-4-nél átvette a vezetést. Mint később kiderült, a mérkőzés folyamán utoljára. A baranyai kosaraslányok a 6. percben egy 7-0-s rohamot vezettek és ekkor úgy tűnt, hogy nem lehet gond a későbbiekben. De ekkor megtorpant a PVSK. Nem tudtak mit kezdeni a magára találó orosz védelemmel, és szinte minimális, három pontos vezetéssel zárták a negyedet.

2. negyed

A második negyedben ott folytatódott a mérkőzés, ahol az első végén abbamaradt. Mentek előre a fekete-fehérek, de nem tudtak mit kezdeni a moszkvaiak felállt védekezésével. A rendkívül pontszegény játékrészben a Dinamo folyamatosan zakatolt a Pécs után. Utolérnie nem sikerült, de a 18, illetve 14 dobott pont nemcsak a védekezést, hanem az elképzelés nélküli támadójátékot is minősíti.

3. negyed

Szünet után nem csak térfelet, de játékfelfogást is cseréltek Rátgéber László tanítványai. Nem erőltették tovább az addig nem túl sikeres centerjátékot, hanem megpróbálták futásra kényszeríteni az ellenfelüket. Ezzel sikerült megbomlasztaniuk az addig rendkívül fegyelmezett orosz védelmet. Gyorsabbá, dinamikusabbá vált a játék és a PVSK, amely a széleket is bevonta a játékba, ekkor már kedvére alkalmazhatta kedvenc fegyverét és rohanta le ellenfelét. Ujváriék ekkor már könnyedén szerezték pontjaikat, és sorra begyűjtötték saját a lepattanókat saját palánkjuk alatt.

4. negyed

Az utolsó játékrészben már csak a végeredmény volt kérdéses. Rátgéber László nyugodtan pályára küldhette a kiegészítő embereit is. A játékosok ekkor már egyre nehezebben tudtak a tét nélkülivé vált meccsre összpontosítani. Csák Magdolna például ziccerben dobta át a gyűrű felett a labdát. De ekkor már ez is belefért. A Pécs győzelmét semmilyen veszély fenyegette. A rendkívül lelkes, a csapatot végig bíztató publikum pedig történelmi tettet ünnepelhetett, a PVSK-Mizo száz százalékos teljesítményt nyújtva jutott tovább csoportjából.

Rátgéber László, a pécsiek vezetőedzője természetesen elégedett nyilatkozott a mérkőzést követően, ám hozzátette, hogy nincs még vége a sorozatnak. Az, hogy ilyen mezőnyben, ilyen rangos klubcsapatok között mind a 10 csoportmérkőzésünket megnyertük, nagy szó. De tudjuk, ez csak részsiker - nyilatkozta az MTI-nek a szakvezető. Az Euroliga F-csoportjának élén tehát a PVSK végzett 20 ponttal, megelőzve a 17 pontot szerzett cseh Brnót. A harmadik a francia Bourges lett, míg az utolsó a Dinamo. A PVSK ellenfele a nyolcaddöntőben az izraeli Elitzur Ramla lesz, remélhetőleg gond nélkül jut tovább a magyar csapat, hiszen az izraeliek csoportjuk utolsó helyén végeztek.