Farkas Ági 17 gólt dobott

2001.03.12. 16:54
Ötgólos előnnyel érkezett a Volgográd csapata a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágójára. Ez az előny az első félidő közepére már a múlté volt, de a szünetben is még négygólos volt a zöld-fehérek előnye. A második félidőben feljöttek a vendégek egészen egy gólra, de a Farkas Ági (17 gól!) vezérelte Ferencváros az utolsó tíz percben a maga javára fordította a mérkőzést. Így a Fradi bejutott a BL legjobb négy csapata közé.
Farkas Ági
Az első három perc nem hozott gólt, ezután viszont a vendégek szerezték meg a vezetést. Erre gyorsan válaszolt Farkas Ági hetesből. A nagytestű oroszok ellen a nyolcadik percben vezetett először a Fradi. A félidő közepére pedig már az ötgólos hátrány is a múlté volt! Sugár a kapuban parádézott, a támadásokat pedig ziccerig játszották a zöld-fehérek. Nagyon fegyelmezetten és tudatosan játszottak Pádárék, igyekeztek széthúzni a magas védőfalat. Farkas Ági egymaga nyolc gólt dobott, a szurkolók pedig karneváli hangulatot varázsoltak a csarnokba. Ezután egy kis holtpont következett a csapat játékában, így az ellenfél a félidő végére feljött négy gólra. 15-11.

A második játékrész is orosz góllal indult, és jól is tartották magukat a sárga mezes vendégek. A játékrész első tíz percében nem sikerült tovább növelni az előnyt. A lövések célt tévesztettek, a helyzetek kimaradtak az oroszok viszont pontosabban lőttek, mint az első félidőben. A félidő közepéig mindössze öt gólt dobott a Fradi. Az utolsó tíz percnek úgy vágott neki a magyar bajnokság listavezetője, hogy összesítésben egy gól volt a hátránya. Farkas 13.(!) góljának köszönhetően nem sokáig. Viszont a több idegenben szerzett gólnak köszönhetően, a Fradinak már hat góllal kellett nyernie.

Az utolsó öt percben aztán azt játszotta a Fradi, amit szokott hazai pályán. Erre pedig jelenleg nincs a világon csapat, amely tudná az ellenszert. Gyors indítások, magabiztos helyzetkihasználás, határozott védekezés. A vendégek pedig a végére teljesen elkészültek az erejükkel, hála a sokmozgásos taktikának. Németh András tanítványai ugyanannyira nyerték a második félidőt, mint az elsőt. Ez pedig azt jelentette, hogy a Ferencváros jutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.