Ambrus
-7 °C
3 °C

Ahogy Kapros apuka megmondta

2001.03.28. 20:10
A hazai női tenisz két éljátékosa rövid ideig Magyarországon tartózkodik, és egy sajtótájékoztatóra is szakítottak időt. Kuti Kis Rita megnyugtatóan állandósította a helyét a világranglista ötvenedik helye körül, míg Kapros Anikó két hónap alatt, több mint négyszáz helyet előrelépett, és a jövő hétre már a 170. hely körül lesz.
Ilyen szép és eredményes hölgyek között felemelő érzés helyet foglalni - így kezdte a szerda délelőtti sajtótájékoztatót Berényi János a Magyar Tenisz Szövetség elnöke. Majd hangsúlyozta, rég volt ilyen sikerekben gazdag a sportág, és mindezt - a többiekről sem elfeledkezve - leginkább a hölgyeknek köszönhetik.

Kuti Kis Rita
A sikerek vitathatatlanok, hiszen tavaly Kapros Anikó a juniorok között egyéniben és párosban is megnyerte az Austral Opent. Kuti Kis állandósította a helyét a legjobb százban, a Marosi-Mandula páros a negyeddöntőig jutott a sydneyi olimpián. Idén eddig ugyancsak kiemelkedő sikereket ünnepelhettünk, hála Kaprosnak és Kuti Kisnek.

Kapros Anikó nem védhette meg a címét Ausztráliában, még csak szabad kártyát sem kapott a szervezőktől, és ez a lépés sorsszerűnek bizonyult, hiszen innen indult el hódító pályára.

Csak mutatóban néhány név a legyőzöttek közül: Black (39.), Nejedly (67.), MacQuillan(60.). A számok a világranglistás helyezést jelölik Kapros Attila, Anikó edzője és édesapja azonban mégsem az egyik győzelmet emeli ki, amikor arról faggatjuk, mire a legbüszkébb a menetelésben.

- Arra, hogy Key Biscane-ben egyáltalán ott lehetett a szervezők jóvoltából - "jóindulatából" - Anikó, mert a Grand Slamek után ez a legjobban díjazott torna, több mint hatmillió dollárt osztanak szét az érdekeltek között. Egyöntetű a vélemény, nem lepte meg őket menetelés, számítottak rá.

- Három évvel ezelőtt készítettünk egy tervet - folytatja az apuka -, és ennek értelmében idén májusra a legjobb százba kell kerülnie Anikónak. A fejlődés szerencsére be is következett Anikó játékában, nem hátráltatták sérülések, és ha jól játszik a jövő héten Dubaiban, majd utána itt Pesten, a Rómain, akkor talán sikerülhet a nagy álom, az első százba kerülés. Anikót mindenképpen képesnek tartom arra, hogy a legjobb harmincig vagy még előbb jusson a közeljövőben.

Anikó hozzáfűzte, hogy ugyan még nem sokan tatják számon, hiszen még olyan rövid időt töltött az elit közvetlen közelében, hogy még nem ismerik, de azért odafigyelnek az eredményeire.

Ha ilyen ütemben fejlődik tovább, akkor vitathatatlan, hogy ő kapja meg a nemzetközi szövetség legdinamikusabban fejlődő tehetsége díját. A hatszázadik helyen kezdte ugyanis az idényt, és pillanatnyilag a 170. hely körül áll, és hol van még a szezon vége. Elődjét, Bedanovát pár hete tüntették ki Indian Wellsben, és ő már büszkélkedhet egy-két igazán nagy skalppal.

Kuti Kis Rita más pályát járt be. Őt igen féltettük az idei szezontól, szerencsére alaptalanul. Rita parádézott a tavalyi év első felében, bejutott a Roland Garroson a harmadik fordulóba - Szeles Mónika búcsúztatta -, aztán alig nyert néhány meccset. Elhagyta edzőjét, lelkileg is valamelyest válságba került, aztán jött az új tréner, Krasznai Zoltán, aki hosszú időn keresztül Szeles Mónika edzőpartnere volt, majd Szeles Károly halála után ő irányíthatta az újvidéki lány felkészülését.

Kuti Kis Rita
Krasznai elmondta annak idején: korántsem lesz könnyű dolguk, ha meg akarják tartani Rita előkelő helyezését, de szereti a kihívásokat. Azt sem titkolta, hogy Rita most bizonyíthatja be versenyzői kvalitásait.

És Rita bebizonyította.

Meccset nyert az Austral Openen, majd nagy csatában kapott ki Kurnyikovától, ezek után a dél-afrikai Coetzer - az első tíz tagja a ranglistán - ellen győzelmi esélye volt, meccslabdáról veszített. A győzelmeknek köszönhetően megnyugtatóan megőrizte a helyét az első ötven környékén - pillanatnyilag 56. -, és az ő ideje most jön majd el, amikor igazán elkezdődik a salakos idény. Anikóval némileg ellentétben, neki ez a felület fekszik a legjobban.

A két hölgy nem sokáig időzik itthon, mert Kapros - aki három hónapja nem volt Magyarországon - már pénteken repülőre száll és Dubait veszi célba, míg Rita szombaton repül Lisszabonba.

Joggal bizakodhatunk abban, hogy tartják továbbra is jó formájukat, és az április végi szlovákok elleni Federation Kupa-találkozót győzelemmel zárják, és akkor a soron következő ellenfél a Gyementyijevával és Kurnyikovával felálló orosz nemzeti csapat lesz.

Őket is legyőzzük! - teszi hozzá Kapros apuka.

Az pedig biztos, hogy ő nem szokott csak úgy a levegőbe beszélni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!