Nem jár pénz az Euroliga négyes döntőjéért

2001.03.29. 16:37
Miközben a futballban a Bajnokok Ligájában egy csoportmeccsen elért győzelem egymillió svájci frankot ér, a PVSK a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjének tagja eddig egy fillért sem kapott a nemzetközi szövetségtől. De a többi labdajátékban sem sokkal jobb a helyzet.
A PVSK női kosárlabdacsapata fantasztikus bravúrt vitt véghez, amikor bejutott a földrész legjobb négy csapatának döntőjébe. Tavaly a küszöbön bukott el a Rátgéber-társulat, akkor a francia Bourges ellen hiába nyertek idegenben, utána kétszer vereséget szenvedtek. Most sikerült a bravúr.

A futballban indult el először a Bajnokok Ligája-sorozat, idestova kilenc éve. Azóta valamennyi labdajátékban átvették a kezdeményezést, ilyen-olyan néven. Érdekes kérdés azonban, hogy miután a futballban közismerten horribilis összegek forognak kockán, a többi sportágban miként honorálják az egyesületeket.

A PVSK a nemzetközi szövetségtől eddig egy forintot sem kapott győzelmeiért
Rózsa Gábortól, a pécsiek szakosztályvezetőjétől megtudtuk, bármennyire is hihetetlenül hangzik, ők nem kaptak eddig egy forintot sem győzelmeikért a nemzetközi szövetségtől. (Csak mellékesen: eddig veretlenek) Sőt, még azt sem tudják pillanatnyilag, hogy az április 20-22-én Messinában megrendezendő döntőben osztanak-e egyáltalán szét "jutalmat". Rózsa úgy tudja, hogy a férfiak sokkal kedvezőbb helyzetben vannak, mint a nők, mert ők kapnak jutalmat. Ám azt sem lehet tudni, hogy ők mennyit.

Rózsa azt is megemlítette, hogy eddig még arra sem méltatták őket, hogy a rendezési kérelmükre választ kapjanak. A PVSK ugyanis szeretné megrendezni a jövő évi Euroliga-sorozat négyes fináléját.

Kézilabdában sem jobb a helyzet, mint kosárlabdában, itt sem jutalmazzák az élcsapatokat. Ha a végösszeget tekintjük, akkor valamennyi klubcsapat veszteséggel zárta a megmérettetést. Az egyedül versenyben lévő Fradi esetében pedig még az is előfordult, hogy a volgográdi útra a szurkolók gyűjtése után utazhattak el.

Vízilabdában tavaly már fizettek a győztesnek, a magyarokkal felálló Becsej csapata magyar pénzben négymillió forinttal lett gazdagabb, de fejenként nem érte el a 400 ezret a sikerdíj. A futball ehhez képest maga a Kánaán, hiszen az európai szövetség 4 milliárdot oszt szét a csapatok között, és még az UEFA-kupa küzdelmeiben résztvevők is 50 ezer svájci frankkal gazdagodhatnak. Ennyi ugyanis a rajtpénz. A Bajnokok Ligájában egy győzelem a csoportmeccseken több mint egymilliót ér, ugyancsak svájci frankban.