Ambrus
-7 °C
3 °C

Rátgéber: Nehéz, de nagyon jó sportházasságban élni

2001.04.07. 16:10
Rátgéber László a magyar női kosárlabda-válogatott kapitánya, illetve a PVSK csapatának az edzője volt a pénteki Törzsasztal vendége. Az újvidéki születésű mester vallott a házasságáról, a sikereiről, a magyar bajnokság színvonaláról, és az is kiderült, hogy korántsem biztos, hogy futballedzőként sikeres lenne. Bár, tette hozzá, akkor alighanem jobban keresne, mint most. Rátgéber sikerének egyik titka: "Játékosaim dolgozzanak, mint a bányászok, hallgassanak, mint a katonák, a hercegnői viselkedés csak ezután jöhet".

(Kopaszpapagaly:) - Hány éves keserves munka után jutott el addig, hogy Magyarország legjobb kosárlabda edzője lett?

Rátgéber László
- 15 év.

(Teacska): - Valahol azt hallottam, hogy már több nyugati klubtól is megkeresték, de nemet mondott, holott sokkal nagyobb pénzeket ajánlottak volna. Igaz, hogy csak azért maradt Pécsett, mert még egy igazán nagy dolgot akar csinálni (ami úgy tűnik, és nagyon szurkolunk, hogy meg is lesz), s esetleg csak aztán odébbállni. S ha igaz az infóm, esetleg amerikai férficsapathoz?

- Igaz, hogy több külföldi klub megkeresett, de nehéz itt hagyni valamit, amit a saját munkád épített fel, és legalább ugyanolyan jó, mint amit az ő pénzük épített fel.

(Research): - Hogyan, milyen módszerekkel tudja elérni, hogy a magyar média által sztárolt játékosok ne váljanak túl nagyképűvé, ne bízzák el magukat?

- Játékosaimat bátorságra, győzni tudásra, de szerénységre is tanítom. Dolgozzanak, mint a bányászok, hallgassanak, mint a katonák, és csak azután viselkedjenek úgy, mint a hercegnők.

(Fishtax): - Mi a véleményed azokról a vitákról, hogy vajon árt-e a magyar női kosárlabdának, ha csak két csapat jöhet számításba a bajnokság/kupa eldöntésére? Sokan azt mondják, a kisebb csapatoktól az érdektelen meccsek eltántorítják a szurkolókat, mások meg azzal érvelnek, hogy jót tesz a sportágnak a két nagy rivalizálása.

- Szerintem minél kevesebb erős csapat van, annál gyengébb a bajnokság, és kisebb az érdeklődés, azaz nem tesz jót a sportágnak, hogy csak két erős csapat van. Azon pedig el kellene gondolkodni, hogy a Soproni Postás és a BSE játékosállománya sem gyenge, és a végére elkaphatják a fonalat.

(Első rizsa): - Megfelel-e a valóságnak az, hogy az EuroLiga Messinában tartandó döntőjének mérkőzéseit Pécsett a Sportcsarnokban kivetítőn megtekinthetjük a meccsek időpontjaiban? Egyébként: a karórád tényleg több mint 3.000.000,- Ft-ot ér? ÉS: Melyik a kedvenc magyar együttesed, és miért?

"Játékosaim dolgozzanak, mint a bányászok, hallgassanak, mint a katonák, a hercegnői viselkedés csak ezután jöhet"
- Igen, az UPC jóvoltából a sportcsarnokban remélhetően három-négyezer ember előtt egy nagy kivetítőn megtekinthetők lesznek a meccseink. Ez Amerikában nagyon bevált, és reméljük, hogy itt is tele lesz a sportcsarnok.

Az arany Patek Philippe órát egy mecénástól kaptam, az árát pedig inkább hagyjuk.

Kedvenc magyar együttesem a Kispál és a Borz, azért mert nagyon dögös dobosuk van, a billentyűsük egy kitűnő csávó, a kövér gitárosuknak a leggyorsabb keze van Baranya megyében, és úgy hívják, hogy a "Mária utca Jimmy Hendrixe". Énekesük és basszus gitárosuk az "orfűi tó szörnye", egy nagyon kedves ember, és a felesége kitűnő szövegeket ír.

(bz): - Mire lenne szükség szerinted ahhoz, hogy a GySEV-Ringa az idén magyar bajnok legyen? A pályán kívül milyennek tartod a viszonyt a GySEV-Ringa és a MiZo-PVSK vezetése között? Elégedett vagy-e a két klub közötti kommunikációval? Mint szövetségi kapitányt vagy mint klubedzőt, megkérdeznek-e, amikor a játékvezetők értékeléséről van szó a szövetségben? Hány magyar játékvezetőt tudnál mondani, aki szerinted pártatlanul és kellő színvonalon tudná vezetni a PVSK-GySEV-mérkőzéseket?

- A GySEV-nek kemény 50%-a megvan a bajnokság megnyerésére. A két klub nagyon jól együttműködik, míg nem kezd el játszani egymás ellen. Színvonal: 7-8 játékvezetőt látok alkalmasnak.

(Akkki): - Egy Pécsről "elszármazott", de azóta is lelkes távoli támogató kérdése: Mi van a "Giling-galanggal"???? Avassatok már be! Kérdés: a pécsi Széchenyi téren lakók lassan már megunják a bulikat ;o)!!! Idén ugye három lesz??

- Boldogságunk határtalan... Reméljük, hogy meglesz a három.

(Ernesto Serra): - A PVSK honlapján olvastam, hogy a csapatod egyik alapembere, Szlobodanka Tuvics a te kezed alatt kezdett kosárlabdázni, ezek szerint az utánpótlás nevelésben is kiemelkedőt nyújtottál. Van még olyan játékos Európa valamelyik élklubjában, aki nálad kezdte a játékot? Ha igen, akkor joggal nevezhetünk a kosárlabda van Gaaljának? Egyrészt a szakmai ismeretek miatt másrészt a néha közönségmegosztó nyilatkozatok miatt. Egyetértesz ezzel? Egyéb kérdések: a pécsi lányokon kívűl kit tartasz a legjobbnak az NB1-ben? A négyes döntőben már tud játszani Újvári? Ha nem, meg tudjátok oldani a helyettesítését? További sok sikert az Euroliga arany- és a bajnokság ezüstérmének megszerzéséhez! Hajrá Sopron!

Több külföldi klub megkeresett, de nehéz itt hagyni valamit, amit a saját munkád épített fel
- Tuvicson kívül, akit ismersz, és európai klasszis, az Gordana Grubin, aki nálam kezdett, és most a Parmában játszik. Nem értem a "közönségmegosztó nyilatkozatok" kifejezést.

A pécsi lányokon kívül a két soproni csapatot tartom legjobban. Ujvári sajnos nem tud játszani a Final Fourban, és helyettesíteni sem tudjuk.

(Sötétrobi): - Amikor labdáról van szó, önnek bizonyára a kosárlabda, nekem pedig bizonyosan egy mértani test, a gömb jut eszembe. Nagyon sokat foglalkoztam a gumi gömbök tömör és üreges statikájával és dinamikájával egyaránt. Komoly eredményekre jutottam. Kérdésem: vajon érdekli-e önt csapata előbbrejuttatása érdekében tanulmányom? Azt is megkérdezném, van-e papírja? Válaszaira számítok, és maradok üdvözlettel.

- Nagyon érdekel a tanulmánya, papírom van, és hogy ha elküldené nekem, a boldogságtól ordítani tudnék. Volt egy barátom, hasonló dolgokkal foglalkozott, tanulmányait rendszeresen figyeltem, de sajnos abbamaradt, mert a fiatalembernek újból tanulnia kellett.

(Civitas Fidelissima): Ön szerint megengedhető-e, hogy a nemzetközileg is sikeres csapataink itthoni mérkőzéseit a játékvezetés alapvetően meghatározza/befolyásolja? Mi a véleménye külföldi bírók megbízásáról a Magyar Kupa és a bajnokság döntő mérkőzésein? Elképzelhetőnek tartja-e, hogy az edzői vagy kapitányi feladatait másra bízza, hogy véget érhessen az a kétes helyzet, amely jelenleg az Ön megítélését alapvetően befolyásolja. Ha felkérnék, a jövő szezontól lenne-e a Sopron edzője?

Az első kérdésre: Az a véleményem, hogy nem kell, hogy külföldi bírók vezessék a Magyar Bajnokság döntőjét, mivel nem ők vezetik az alapszakaszt és a play off előbbi fázisát sem. Kettő: Egy hónappal a bajnokság befejezése előtt ez blöffnek tűne. Egyébként még nem kértek fel Sopronból, de valószínűleg, amilyen állapotok uralkodnak, nem is örülnének nekem.

(Kingalany): - Előre is bocs, ha úgy tűnik, hangulatromboló vagyok, mert nem is. Ratgéber tanár urat nagyon bírom, és a csapatát is. Mindig nekik drukkolok, ha látom őket. De: sosem bírtam felfogni, hogy miként került Ratgéber úr a maga 160-170 centijével a kosárlabda közelébe. Egyáltalán honnan ért hozzá? Csak nem kosarazott valaha ekkora termettel? Tényleg csak a kíváncsiság hajt, maradok őszinte tisztelője.

- Kedves Kinga, a Rátgéber úr a Te elképzeléseidhez képest King-Kong a saját 180 centijével. Valaha jugoszláv serdülő bajnok volt, és kosárlabdázó családból származik. Köszönöm, hogy őszinte tisztelőm vagy.

(Tantris 17): Mitől olyan átkozottul jó a jugoszláv kosárlabda, és hogyan lehetne csak fele olyan jó a magyar? Tudod-e, hogy május 24-én jön Nick Cave a "Basketball Hall"-ba? Duplán is ott a helyed...

A jugoszláv kosárlabda nem csak technikailag és taktikailag jobb a magyarnál
- A jugoszláv kosárlabda nem csak technikailag és taktikailag jobb a magyarnál, hanem mint társadalmi esemény legyőzhetetlen, és ez van a többi labdasportággal is. Ők föláldozták a céllövészetet, a vívást stb., és azokat a sportokat pénzeli az állam, ahol sok néző van, talán itt kezdődik nálunk a probléma.

Május 23-án meccsünk van, úgyhogy 24-én ott tudok lenni a Körcsarnokban.

(Óbor): - Egy személyes dologgal kezdeném. Szolnokiként plusz "kötődésem" is van a pécsi csapathoz nejed öccse révén, "pécsi szál". Azon kívül természetesen a négy közé jutásért épp a szolnoki csapat került az utatokba. A kérdésem a pénzre vonatkozik. A többi csapatra mennyit költöttek?

- A Final Fourba került csapatok költségvetései: Brno: kb. 1,5 millió dollár. A két francia csapaté kb. 10-10 millió frank. A pécsieké pedig kb. 100 millió forint. Vegyél a kezedbe kalkulátort, meg egy árfolyamlistát, és azt gondolom, hogy a szemedben megszázszorozódik a sikerünk súlya. Kösz a gratulákat, tudom, hogy sok szolnoki is ott lesz Messinaában.

(Kékirály): - T.Rátgéber úr! Milyen igazi "sportházasságban"élni? Milyen eredményre számít a Final Fourban? (ha már ott vagyunk,bármi lehet?!)Milyen eredményre számít az Eb-n? A Pécs és a Sopron rivalizálásáról,a szurkolók viselkedéséről mi a véleménye? Milyen szankciókat kellene bevezetni a megvadult drukkerek megfékezésére? Mit jelent az ön számára Magyarország és Jugoszlávia?

- Sportházasságban élni nehéz, de nagyon jó. Kettő: "Ha már ott vagyunk,bármi lehet" - Már magad megadtad a választ. Még nem tudom, milyen csapattal utazunk ki, itt gondolok a sérült és az "amerikai" játékosokra, de szeretnénk az első 5-be kerülni, tehát kikerülni a 2002-es kínai vb-re.

A mi szurkolóink alapvetően egy normális és "megnevelt" gárda
Rivalizálás: Azt gondolom, hogy a mi szurkolóink alapvetően egy normális és "megnevelt" gárda, a soproniak manipulálva vannak téves irányba a GySEv vezetőitől, mert azért valljuk be, a sok sikertelenségükért nem mi vagyunk a hibásak. A szövetségnek nincs bátorsága bezáratni vagy kiüríteni csarnokokat, de mindez változhat. Remélem, a döntőig mindenki felfogja, hogy egymás legyőzése nélkül már örülni sem lehetne az aranynak.

Magyarország a hazám, a jugoszláviai Vajdaság pedig a szülőhazám.

(NEC): - Arra lennék igazán kíváncsi, ha Ön most fociedző lenne Magyarországon, akkor is ilyen sikeres lenne (nem zrikálásból)? Miért nincsenek nálunk sikeres férfi csapatok (nemzetközi szinten) kosárlabdában ? Mennyivel végeznek több munkát, mi lehet a siker kulcsa?

- Ha fociedző lennék, biztos, hogy nem lennék ilyen sikeres, de többet keresnék, az is biztos.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!