Miklós
-7 °C
4 °C

Öten a NOB elnöki posztjáért

2001.04.11. 15:39
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság júliusi ülésén (16-án) megválasztják a NOB új elnökét, három nappal előtte pedig a hét év múlva sorra kerülő ötkarikás játékok helyszínéről dönt a világ legnagyobb sportbizottsága. Április 10-ig kellett leadni írásos jelentkezésüket azoknak a sportvezetőknek, akik jelöltetni kívánják magukat az elnöki posztra. Magyarország számára is fontos lesz az elnökválasztás, mert az öt jelölt között található Schmitt Pál is.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 112. ülésén az ötös szám lesz a középpontban. A küldötteknek öt város és öt személy közül kell választaniuk. A 81 éves spanyol Juan Antonio Samaranchot napra pontosan 21 esztendővel ezelőtt július 16-án - a moszkvai olimpián - választották a NOB első emberévé. A leköszönő elnök volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyolcadik elnöke.

Jacques Rogge a belga ortopédsebész tekintélyét azzal vívta ki, hogy a kínos szituációkból is biztos kézzel vágja ki magát. Az 59 éves belga sportdiplomata a NOB orvosi bizottságának alelnöke, a doppingellenes tevékenység egyik élharcosa. Már most ő az athéni játékok koordinációs bizottságának vezetője. Háromszor indult olimpián, de mindhárom alkalommal különösebb eredmény nélkül zárta az ötkarikás játékokat (finndingi vitorlásversenyek, 1968., 1972., 1976.). Az öt nyelven beszélő - angol, német, francia, spanyol és holland - belga 1991 óta a NOB tagja.

A kanadai Dick Poundnakaz olimpiai mozgalom pénzügyi, szponzori hátterének megteremtésében vannak elévülhetetlen érdemei. Az 59 éves montreali ügyvéd 1978 óta NOB-tag, 1987-1991, valamint 1996-2000 között a NOB alelnöke volt. A római olimpia 100 méteres gyorsúszódöntőjében 6., váltóban 4. Pound angolul és franciául beszél. Ő adta le legkésőbb a jelölését, mindössze egy héttel a hivatalos határidő lejárta előtt.

Az első nő és az első színes bőrű "versenyző" Anita DeFrantz (49) az elsők között, február 5-én a NOB dakari vb-ülése előtt jelentette be kandidálási szándékát. Az 1976-os montreali olimpián evezésben, nyolcasban bronzérmet nyert, majd az egyik leghangosabb ellenzője volt az amerikaiak 1980-as moszkvai bojkottjának. 1986 óta NOB-tag, 1992-ben került be a végrehajtó bizottságba, 1997-től alelnök. Csak anyanyelvén, angolul beszél.

A jelöltek közül a legellentmondásosabb személyiség a 70 éves dél-koreai Kim Un Jong. Mellette szól, hogy nagy szerepet vállalt a koreai újraegyesítési folyamatban. Sportmúltja alig van; a dél-koreai Olimpiai Bizottság elnöke angolul, franciául, spanyolul és japánul beszél. 1986 óta NOB -tag, 1988-ban négy évre beválasztották a végrehajtó bizottságba, amelynek 1997 óta újra a tagja. Ellene "csak" két érvet hoznak fel: a kisebbik ok a kor, Kim Un Jong ugyanis már 70 éves. A másik ok jelentősebb, miszerint a fia részére fizetést biztosított egy amerikai cég, s ezért szavazott Salt Lake City mellett az ázsiai sportdiplomata. El nem ismerte, és rá se tudták bizonyítani, viszont a tekintélye alaposan megtépázódott.

Schmitt Pál
Az ötödik elnökjelölt, Schmitt Pál. A Magyar Olimpiai Bizottság 59 éves elnöke egy dologban biztosan első, ő adta le ugyanis legelőször a kandidálását. Már 1999-ben a NOB első alelnökeként deklarálta elnöki ambícióit. Magyarország berni (korábbi madridi) nagykövete 1983 óta a NOB tagja. 1995-99 között a szervezet első alelnöke volt. Az angolul, németül, spanyolul és franciául beszélő Schmitt jelenleg a NOB protokollfőnöke. A jelöltek közül neki van a legjelentősebb sportolói múltja: kétszeres olimpiai bajnok. 1968-ban és 1972-ben is aranyérmet nyert párbajtőrcsapatban.

Egyelőre nem lehet tudni, ki lesz a befutó a jelöltek közül, de valószínűleg a másik négy számára kissé keserűen fog szólni a Coubertin-idézet: Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.

A NOB eddigi elnökei:
Demetriosz Vikelasz (görög) - 1894-1896
Pierre de Coubertin (francia)- 1896-1925
Comte Henri de Baillet-Latour (belga) - 1925-1942
Johannes Sigfried Edström (svéd) -1946-1952
Avery Brundage (egyesült államokbeli) - 1952-1972
Lord Killanin, Michael Morris (ír) - 1972-1980
Juan Antonio Samaranch (spanyol) - 1980-2001