Nem sikerült a bemutatkozás a vb-n jégkorongozóinknak

2001.04.16. 21:29
Vereséget szenvedett első mérkőzésén a magyar jégkorong válogatott Dániától a divízió I-es - korábbi elnevezéssel B-csoportos - világbajnokság első fordulójában, Grenoble-ban. A világbajnokság nyitómeccsén az eredménytől függetlenül válogatottunk elnyerte az impozáns csarnok közönségének rokonszenvét. Kercsó Árpád szövetségi kapitány szerint emelt fővel kaptak ki a mieink.
Elképesztően rosszul kezdett a magyar csapat, rá sem lehetett ismerni a játékosokra, akik közül néhányan úgy léptek jégre, mintha korcsolyázni is elfelejtettek volna. Az első hét percben háromszor lőtt kapura az ellenfél, és ebből mind a háromszor be is találtak Berényi kapujába. Amitől tartani lehetett, bekövetkezett. Már a világbajnokság előtt nyilvánvalóvá, hogy kapusposzton leginkább sebezhető a válogatottunk, hiszen a két nagy csapat - Alba Volán, Dunaferr - hálóját nem magyar hálóőr védi, ők többnyire csupán a kispadon foglalhatnak helyet.

Jegyzőkönyv:
Divízió I, A-csoport (Grenoble):
Dánia-Magyarország 5-3 (3-2, 1-1, 1-0)
Góllövők: Duus (2.), T. Johnsen (5.), Degn (7., 58.), Akensson (37.), illetve Simon (11.), Orsó (13.), Ocskay (30.)

Kercsó - látva Berényi bizonytalankodásait - pillanatok alatt döntött, cserélt, és helyére a Fradi játékosát, Berneit küldte. Bernei beállása után tüstént bravúrokkal jeleskedett, ezzel pedig visszaadta a hitet a mezőnyjátékosoknak is. Nemsokára Simon értékesített - nagy erővel lőtt a léc alá - egy emberelőnyös helyzetet, majd két perc sem telt, amikor Orsó is a kapuba talált.

A második harmadban a mieink irányították a játékot, és az egyenlítés sem maradt el. Gyönyörű támadás végén Ocskay mattolta a dán kapuvédőt. Ám a szünetig nem sikerült megtartani az egált, mivel Akensson betalált. Így mehettek a szünetre a fiúk.

Ekkor még nem lehetett érezni, hogy elment a meccs, de a csapat többször fegyelmezetlenül játszott, Gröschl például hamarabb cserélt, ezért kiállították, és hiába tettek meg mindent a mieink a döntetlen érdekében, a vége előtt két perccel ismét a kapunkban volt a pakk. Ebben a gólban az amúgy kitűnően védő Bernei is benne volt némileg.

A meccs után Kercsó Árpád elmondta, hogy a rutintalanságunknak köszönhetően vesztettünk. "Magyar betegség, hogy ilyen megilletődötten kezdjen egy gárda. Ez pedig döntő volt a meccs végkimenetelét illetően. Az első perceket leszámítva nem voltunk rosszabbak, mint a dánok, mindezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az északiak úgy örültek a diadalnak, mintha vb-t nyertek volna.

A két csapatnak amúgy ez volt a húszadik mérkőzése, és tizedszer nyertek a dánok, míg a magyarok neve mellett kilenc győzelem áll. Kedden három órakor a lengyelekkel mérkőzik a csapat.