Három elnök a Fradi élén

2001.04.20. 07:34
Pénteken választja meg a Ferencváros küldöttgyűlése a klub irányító testületét, egyszersmind az elnökeit. A tervek szerint a jövőben egy tiszteletbeli és egy társadalmi elnököt is kijelölnek, ám az ügyvezetői feladatokkal rendelkező elnököt még nem választják meg. Arra a pozícióra pályázni kell, melynek határideje április 26-a.
A Fradinál Torgyán József érkezését megelőzően egyértelműen elkülönült egymástól a társadalmi elnöki funkció és az ügyvezetői. A szokásjog szerint egy földművelésügyi államtitkár töltötte be a társadalmi elnöki posztot, aki kevésszer szólt bele a klub működésébe, illetőleg belső ügyeibe.

Torgyán változást hozott. Társadalmi elnöknek választották, mégis ügyvezetői jogkörökkel rendelkezett, a klub alapszabályát figyelmen kívül hagyva egyszemélyben gyakorolta mind a két feladatkört. Így alakulhatott ki a paradox helyzet, hogy a labdarúgó klub menedzsere például még cipőfűzőt sem vehetett az akkori miniszter engedélye nélkül.

A klub vezetői most úgy érezték, hogy elérkezett a váltásra az idő, tiszteletbeli elnököt is szeretnének kinevezni. Ez a funkció Takács Tibor - a jelölőbizottság tagjának - tájékoztatása szerint reprezentatív poszt lesz, olyan, mint a köztársasági elnöké, még szavazati joga sem lesz. Erre a jelölt Magyarország egyedüli aranylabdása, Albert Flórián. Amikor Albert megtudta, hogy őt akarják trónra emelni, akkor húzódozott, végül mégiscsak vállalta, miután megtudta, hogy beosztása felelősség nélküli.

Bankvezér lesz az ügyvezető?

A társadalmi elnöki poszt legnagyobb esélyese a klub ügyeit pillanatnyilag irányító Furulyás János. Takács szerint alighanem ő fog befutni, mert kétségkívül alkalmas a feladatra. (A napi ügyek intézésében ő sem vesz részt) Ellenfelei pontosan tizennégyen lesznek, azok, akik az újonnan választott 15 fős elnökségbe bekerülnek. Ez az elnökség fogja felváltani a korábbi Egyesületi Tanácsot, bár a tagok nagy része várhatóan ugyanaz lesz, vagyis a szakosztályok vezetői.

Amíg az ügyvezetői elnöki posztra pályáznak, addig ez a testület fogja irányítani a klub ügyeit, és ők jelölik ki magát az ügyvezetőt is. Eddig öten jelentkeztek, ám Takács név szerint nem tudta megnevezni, hogy kik a "vállalkozók". "Bárki jelentkezhet, aki érez magában annyi elhivatottságot, hogy az egyesület élére álljon." Szárnyra keltek olyan információk is, hogy Nagy Zoltán, az Ingatlan Bank elnöke lehet a befutó ügyvezetőként. Erre Takács azt mondta: amennyiben jelentkezik, ő egy ideális jelölt lehet. Április 26-ig mindenesetre még van idő a jelentkezésre.