Natália
-3 °C
7 °C

Mandula remek játékkal jutott tovább a Roland Garroson

2001.05.28. 18:52
Már az első napon is született egy bombameglepetés a francia nyílt teniszbajnokságon. A verseny ötödik kiemeltje, a francia Amelie Mauresmo kiesett, noha nemrégiben - kimagasló játékkal - tornát nyert Berlinben. Az amerikai Venus Williams sem járt jobban. A mieink közül sajnos Kuti Kis Rita is búcsúzni kényszerült, mégpedig egy nálánál több mint száz hellyel gyengébben rangsorolt cseh teniszezőnővel szemben maradt alul. Mandula Petra viszont bravúros győzelmet aratott a világranglista 36. helyezettje ellen.
Alig néhány órát kellett várni a párizsi Grand Slam tornán az első vaskosabb meglepetésig. A francia Amelie Mauresmo, aki ebben az idényben mindeddig nagyszerűen játszott - négy tornát nyert, legutóbb Berlinben Hingist múlta felül -, máris az első fordulóban elköszönt a további küzdelmektől. Legyőzője ráadásképpen egy korántsem jegyzett versenyző, a német Jana Kandarr volt, aki mindeddig kiugró sikert képtelen volt elérni, jóllehet az 56. a világranglistán.

Mauresmo két 7:5-ös szettben volt kénytelen szembesülni azzal, hogy ezen a napon ellenfele jobb nála. Nem volt meg a játékában a kellő átütőerő - 5:1-ről kapott ki a második játszmában -, így a hazai nézők szomorúan konstatálhatták, hogy a legelőkelőbb helyen rangsorolt - a végső győzelemre is képesnek tartott - versenyzőjük korai búcsút vesz.

A tavalyi év legjobb teniszezőnőjének választott Venus Williams sem élte túl az első akadályt. Az osztrák Barbara Schett két 6:4-es játszmában múlta felül a második - salakon egyébként nem jeleskedő - kiemeltet. Wimbledonban - címvédőként - javíthat.

Mandula ellenfele tavaly a negyedik fordulóig jutott

A nőknél még egy kisebb meglepetés született, a három évvel ezelőtti győztes horvát Iva Majoli sem folytathatja a küzdelmeket, őt az olasz Grande verte meg három játszmában. A belga Henin és Clijsters azonban simán lépett tovább. A két héttel ezelőtti római győztes, a torna egyik lehetséges meglepetésembereként számon tartott szerb Jelena Dokics 41 perc alatt, erőlködés nélkül jutott a második fordulóba, még gémet sem vesztett.

Magyar szempontból sem zárult jól a mai nap, noha Mandula Petra remek rajtot vett. A világranglistán a 131. magyar lány a japán Szugijamát verte meg három szettben, aki mintegy száz hellyel van előtte a világranglistán. (4:6, 6:4, 6:3) A japán hölgy tavaly a negyedik fordulóban búcsúzott. Emeli Mandula győzelmének értékét, hogy a selejtezőből küzdötte fel magát a főtáblára, és ott három meccsen is igazolnia kellett képességeit.

Kuti Kis visszaesésre számíthat

Kuti Kis Rita
Ezek után persze hasonló folytatást vártunk, csakhogy Kuti Kis érthetetlen gödörbe került. Az első játszmában még nyert az ugyancsak selejtezőből felkerült Nemeckova ellen - a cseh lány végig szenvedte a fordulókat, végül Nagy Kyrán keresztül vezetett a főtáblára az útja -, ám Ritánál sokkal jobban összpontosított a második illetőleg a döntő szettben (3:6, 6:2, 6:2). Szembetűnő volt, hogy a magyar lány nem igazán találta a ritmust, a harmadik szettben 5:0-ra vezetett ellenfele.

Külön bosszúság, hogy várhatóan jelentősen vissza fog esni a világranglistán, hiszen tavaly a harmadik fordulóban ejtette ki őt Szeles Mónikát. Érzékeny veszteségeket szenved majd a pontszámokban. Leginkább egyébként a vereség azért fájó, mert az Austral Open idei győztese, Jennifer Capriati ellen két hete kirobbanó formát mutatott legjobban rangsorolt játékosunk.

A férfiaknál érvényesült a papírforma

A férfiaknál a "salakkirályok" nem vallottak kudarcot a nyitónapon, az első kiemelt brazil Kuerten, az öt évvel ezelőtti győztes Kafelnyikov, az ausztrál Hewitt, a spanyol Juan Carlos Ferrero egyaránt játszmavesztés nélkül biztosították helyüket a második fordulóban. A tizenegyedik kiemelt brit Henman sem sokat időzött a salakon, noha ő harmadik szettben alulmaradt a német Behrend ellenében.

Kedden a még versenyben lévő Gubacsi Zsófiáért szoríthatunk, aki a selejtezőben épp a hazai tenisz legnagyobb tehetségét, Kapros Anikót verte.