Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Kuerten harmadszor a Roland Garros trónján

2001.06.10. 19:07
A női finálé drámai küzdelme után, a férfiaknál is hasonló meccset várt a francia teniszbajnokságon a népes publikum. A férfi döntő azonban ha színvonalában nem is okozott csalódást, korántsem hozott nagy izgalmakat. Ebben valamelyest közrejátszhatott az igen erős szél is, amelyik kétségkívül zavarta a feleket. Végül a spanyol Corretja az első két szettet kivéve nem tudta felvenni a versenyt a brazil világelsővel, és négy játszmában - az utolsót nullára elveszítve - kikapott.
Úgy kezdődött a csata, ahogy Corretja előzőleg megígérte. Három éve ugyanis döntőt játszott ebben az arénában, ám akkor barátja, az akkori első helyezett, Carlos Moya nagyon simán verte meg. Corretja nem tagadta, nem igazán tudott ráhangolódni a megmérettetésre, mert mindvégig az járt a fejében, hogy a háló túloldalán barátja áll.

Most már a kezdésnél kiderült: a spanyol sztár nyerni akar, és még az sem különösebben érdekli, hogy egymás elleni találkozójukon mérlege számára negatív, hiszen 4-2-re a brazil vezet, mert az első szettben - kétszer is - előnybe került, miután elvette Kuerten adogatását. Kuerten azonban nem hagyta magát, egalizálta hátrányát, így végül a rövidítésre maradt a döntés. A torna eddigi meccsei alatt egyiken sem hibáztak a "tie breakban", ezúttal azonban egyikük sorozatának meg kellett szakadnia.

A viharos szél nehezítette a küzdelmet

Corretja igazán nyerő ütéseit fonák oldalról ekkor is állandósítani tudta, végül nyert. A sors furcsa pikantériája volt, hogy egy kettős hiba segítette a spanyolt az első szett megnyerésében. Érdekes volt: olykor annyira feltámadt a szél, hogy a látásban egyszersmind az összpontosításban is zavarta a két riválist.

A második szettet is Corretja kezdte jobban, megint elvette "Guga" adogatását, de képtelen volt megtartani előnyét, mert Kuerten 2:2-nél visszavette. Innen kezdve fej-fej mellett haladtak, ám 5:5-nél Corretjának bréklabdája, ám nem tudta értékesíteni. Kuerten azonban a legjobbkor, 6:5-nél vette a spanyol adogatását - ezekben a pillanatokban a háló is mellette állt -, és hozta a második szettet.

Mindazonáltal rendkívül érdekesen alakult a szett vége, hiszen egy rövidítést befutott Corretja, miután átemelte őt Kuerten, a spanyol ezt is elérte, ám ereje már nem maradt pontos elütésre, Kuerten könnyen röptézhetett, de a brazil úttörőhibát vétett, a hálóba vágta a labdát. A következő pontot viszont megnyerte, így nem lett tehát rövidítés.

Kuertennek minden bejött az utolsó két játszmában

Kuerten ezek után elkapta a fonalat, minden ütése a vonalon volt, Corretja pedig hullámvölgybe került. Kuerten simán hozta a harmadik játszmát, és a negyediket még ennél is könnyedébben hozta, nullára.

Kuerten harmadszor diadalmaskodott Párizsban, jóllehet a harmadik fordulóban meglehetősen közel állt a kieséshez, a selejtezőből felkerült amerikai Russelnek ugyanis meccslabdája volt ellene. Kuerten így magabiztosan őrzi meg az első helyét a világranglistán.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.