Hingis 40 millió dolláros kártérítési pere

2001.06.13. 12:57
Martina Hingis beperelte, és negyvenmillió dolláros kártérítési keresetet nyújtott be a Sergio Tacchini ellen. A világelső svájci teniszező hölgy a szponzor cipője által okozott sérülés miatt tagadta meg annak viselését. Ezért a Sergio Tacchini 1999-ben felbontotta Hingisszel a szerződést.
40 millió dolláros kártérítésért perli Martina Hingis egykori szponzorát, a Sergio Tacchinit New Yorkban. A világelső svájci arra hivatkozva követeli ezt az összeget, hogy a gyár cipője okozta krónikus lábsérülését, mely az 1999-es wimbledoni tornán páros meccsének feladásához is vezetett.

Hingis még 16 évesen, 1996-ban kötött öt éves, 5,6 millió dolláros szerződést az olasz ruhagyárral, de kapcsolatuk már az 1998-as US Openen megromlott, melyen Martina lábsérülést szenvedett. A sérülését megvizsgálta egy manhattani orvos, aki megállapította, hogy a sérülés krónikus, és azt a játékos teniszcipője okozta, melyet a Tacchini gyártott.

A sérülés miatt kellett a svájcinak az év őszén Németországban és Svájcban versenyeket kihagynia. Közben a Tacchini ortopéd orvosa is megvizsgálta az esetet, melyből ő is azt a következtetést vonta le, hogy a cégnek változtatnia kellene a cipőn. De hiába kapott Martina új cipőket, a probléma nem oldódott meg.

1998 végétől, egészen 1999 közepéig Hingis továbbra is a sérülésektől szenvedett, melyeknek hatására - sérülés miatt - korán kiesett Wimbledonban. Lábát kilenc versenyen is kezelték, volt rá példa, hogy meccs közben is.

A játékos a szponzor közötti szakításra 1999 áprilisában került sor, miután Hingis ismételten szerződésszegést követett el. Tette ezt azzal, hogy nem az előírt felszerelést viselte, - azaz nem a cég sapkájában jelent meg egy versenyen - állt a hivatalos közleményben. A cég sajtóközleményében ezt adta hírül: "Viselkedésével és lehúzó megjegyzéseivel megsértette az image-ünket és a termékeinket. A továbbiakban nem toleráljuk ezt a hozzáállást."

A vádirat a Tacchini közleményét helytelennek és hitelrontónak nevezi, és 40 milliós kártérítést követel a bánásmódért, a cég hibájából elmaradt haszonért és a szerződés egyoldalú felbontásáéért.

A svájci teniszcsillag a Tacchini logóját és cipőjét viselve nyerte meg eddigi utolsó Grand Slam győzelmét, két és fél évvel ezelőtt Melbourne-ben...

Más kérdés, hogy ez a bírósági eljárás illetve az ezt meglőző, amikor egy zaklatója miatt fordult meg napi rendszerességgel a miami bíróságon, mennyire hátráltatja őt. Wimbledonban néhány hét múlva akár ez is kiderülhet.