Zenés-táncos Kokó-edzés

2001.06.14. 12:34
Három nappal a Kovács István-Julio Pablo Chacón profi ökölvívó világbajnoki címmérkőzés előtt a főszereplők nyilvános edzésen mutatták be tudásukat az érdeklődőknek. Részt vett a tréningen Kokó kihívója, az argentin Chacón, valamint a szombat esti gála további fellépői, az első magyarországi fellépésére készülő Erdei Zsolt és a már világbajnok Artur Grigorjan is.
Kokó
Rekkenő hőség és dübörgő diszkózene fogadta a Westend City Center tetőteraszának szerda délelőtti látogatóit. A szokásosnál nagyobb érdeklődés a Kovács István - Julio Pablo Chacón profi ökölvívó címmérkőzés sajtóedzésének szólt. A sajtóedzés kifejezés kissé megtévesztő, hiszen a sajtó mellett -ami elsősorban fotósokat és tévéseket jelentett- jelentős számban képviseltették magukat az ajándékpólóra és autogramra vadászó tinédzserlány-csapatok is. A szó hagyományos értelmében edzésről sem beszélhettünk, hiszen az egy főre jutó tíz-tizenöt perc mindössze arra volt elegendő, hogy a versenyzők az alkalmi ringben két nappal a gála előtt még utoljára megmutassák magukat a nagyérdeműnek.

Negyedórával a hivatalosan meghirdetett időpont után elsőként az argentin stáb érkezett meg. Chacon a szekrénynyi biztonsági emberek gyűrűjében büszkén, mosolyogva vonult be az öltözőnek kikiáltott sátorba. Újabb tizenöt perces várakozás után- a feszültséget fokozandó- nem ő, hanem Artur Grigorjan ellenfele, Aldo Rios lépett a kötelek közé. Rios előbb ugrókötelezett, majd iskolázott egy kicsit edzőjével, végül átadta a terepet Chacónnak. Kokó ellenfele - akit a műsorvezető hölgy hol "Csakónnak", hol "Sákonnak" nevezett- bemutatta a kötelező programot: gimnasztika, ugrókötelezés, végül kevéske bokszolás kesztyűben és kesztyű nélkül.

Julio Pablo Chacón
A dél-amerikaiak után következtek az Universum bokszolói. Az előzetes tervek szerint Artur Grigorjan, Erdei Zsolt és Kovács István együtt edzett volna. Ez végül nem így történt, a három klasszis egymást követően mutatta be tudását. Elsőként Grigorjant láthattuk, aki a megjelentek között a "leglustább" volt. Néhány perc lötyögés után még bokszolgatott egy keveset a ringbe lépő Erdei Zsolttal, majd megköszönve a közönség tapsát, visszavonult a sátorba. A szorítóban egyedül maradó Erdei feltűnően jókedvű volt, a trénig közben vidáman dúdolgatta a hangszóróból ömlő slágert, a Szállj el kis madárt.

Természetesen a végére maradt a nap eseménye, Kovács István bemutatója. Világbajnokunk az aláfestő zene ritmusára melegített be, majd edzőjével, Fritz Sdunekkel kesztyűzött. Kokó láthatón felszabadultan, könnyedén mozgott, egyáltalán nem érződött rajta, hogy két nap múlva már a világbajnoki cím lesz a tét. Befejezésként bemutatott még néhány közönségszórakoztató mutatványt, így pattintott teniszlabdákat kapott el mozgásból, esetenként egy-egy fordulatot is megtéve két elkapás között. A tréning végén az autogramra és repipólóra vadászó lányok is sikerrel jártak, így mindenki boldogan távozhatott az üzletközpont tetejéről.