Megválasztották az olimpiai albizottság tagjait

2001.06.16. 17:15
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának ülésén határozat született az olimpiai albizottság létrehozásáról. A képviselők megválasztották az albizottság tagjait, elnöknek a Fidesz képviselőjét, Domokos Lászlót jelölték. Az albizottság konkrét feladatait, hatáskörét még nem határozták meg, erre várhatóan csak az ősszel kerül sor. Ellenzéki képviselők az albizottságot 'kormányzati PR-fogásnak' tekintik, melynek célja, hogy parlamenti szintre emelje az olimpia ötletét.
Juan Antonio Samaranch
Orbán Viktor miniszterelnök még május 21-én, Lausanne-ban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökénél, Juan Antonio Samaranch-nál tett látogatása alkalmával jelentette be, hogy Magyarország megpályázza a 2012-es ötkarikás játékok rendezési jogát. Két nappal később a Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke egy sajtótájékoztatón vetette fel először, hogy mind a hat parlamenti párt részvételével állandó olimpiai albizottságot kell létrehozni.

A szavakat tettek követték, és az Országyűlés Gazdasági Bizottság csütörtöki ülésén határozat született az olimpiai albizottság létrehozásáról, melynek elsődleges feladata az olimpia gazdasági alapjának vizsgálata lesz. Az előzetes híradásokkal szemben még nem alakult meg az albizottság, mindössze annyi történt, hogy a képviselők megválasztották az albizottság tagjait. Az albizottság elnöke Domokos László (Fidesz) lett, tagjai Kovács Tibor (MSZP), Tímár György (FKGP), Szalay Gábor (SZDSZ), Várkonyi András (Fidesz), Herényi Károly (MDF) és Gidai Erzsébet (MIÉP).

Az albizottságot ugyanis csak az alakuló ülésével lehet létezőnek tekinteni, de ennek az időpontja jelenleg még nem ismert. Előbb meg kell határozni mid a hatáskörét, jogosítványát, mind pedig a konkrét feladatát. Erre még nem került sor, és előreláthatón csak ősszel születik végleges döntés a ügyben. A Gazdasági Bizottság ülésén nem is vett részt minden tag, így a részletekről nem rendelkeznek információval maguk az érdeletek sem.

Az MSZP képviselője, Kovács Tibor nem vett részt az ülésen, helyette Podolák György, a bizottság szocialista alelnöke nyilatkozott. A képviselő szerint a bizottság ötlete nem több mint "kormányzati PR-fogás", melynek csupán az a célja, hogy parlamenti szintre emelje az olimpia ötletét. A képviselőnek sincsenek ismeretei sem a feladatokról, sem a hatáskörökről. Podolák szerint leghamarabb csak ősszel, szeptemberben, októberben tisztázódik a bizottság valódi szerepe.

Herényi Károly, az MDF képviselője sem tudott sokkal több felvilágosítással szolgálni. A képviselő elmondta, hogy inkább csak feladatai lesznek a bizottságnak, mint jogosítványai. Legfontosabb feladata a megrendezendő olimpia gazdasági forrásainak figyelemmel kísérése.