Megszelídíteni a sárkányt

Hogy az olimpiai bizottság döntése, mellyel Párizs és Torontó ellenében Pekingnek ítélte a 2008-as ötkarikás játékok rendezési jogát, gyors, biztos, és kellően brutális reakciókat fog kiváltani emberjogi körökben, affelől senkinek ne legyen kétsége. Ez így rendben is van: Kína vezetői közt, akik bár nem épp a keményvonalas maoizmus képviselői, mint néhányan még mindig hiszik, akad egy-két, gengszternek és tömeggyilkosnak nyugodtan nevezhető férfiú. Az ország emberi jogi helyzete enyhén szólva hagy némi kívánnivalót maga után.

"A vörös Kína nemhogy nem jogállam, de még csak nem is nagyon próbál jogállami szerepben tetszelegni. Jaj annak, ki szót emel Peking gőgös urai ellen. "

Hogy ezt ne hagyjuk kihangsúlyozatlanul: az Amnesty International adatai szerint a kínai hatóságok az elmúlt három hónapban több embert végeztek ki (1700-at), mint a világ összes többi országa az elmúlt három évben együttvéve. A Human Rights Watch és az amerikai külügyminisztérium jelentései szintén rendre hangsúlyozzák, hogy Kínában az etnikai és vallási kisebbségek súlyos elnyomásnak vannak kitéve: gondoljunk csak a tibeti buddhistákra és az ártalmatlan és békés Falun Gong szekta szerencsétlen, börtönökben halálra kínzott tagjaira. Szakszervezeti tagok, ellenzékiek, a korrupció és az elnyomás ellen tiltakozó parasztok nem számíthatnak irgalomra. A vörös Kína nemhogy nem jogállam, de még csak nem is nagyon próbál jogállami szerepben tetszelegni. Jaj annak, ki szót emel Peking gőgös urai ellen. Jaj annak, aki ki mer lépni a sorból.

Viszont. Fel kell tennünk a kérdést, hogy mivel segíthetünk többet. Eltekintve a sportszempontoktól - és itt eszemben sincs azt állítani, hogy a NOB-ot (csak) politikai megfontolások vezérelték -, Peking pályázatának elutasítása, 1993 után másodszor is, aligha segítené a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok ügyét Kínában. Sőt.

"Látni kell: a rémes emberi jogi helyzettel együtt a ma Kínája nem a Mao Ce-tung-i időszak agyalágyult, vérgőzös kommunista hatalma, hanem egy nyitás iránt elkötelezett ország. "

Látni kell: a rémes emberi jogi helyzettel együtt a ma Kínája nem a Mao Ce-tung-i időszak agyalágyult, vérgőzös kommunista hatalma, hanem egy nyitás iránt elkötelezett, a világba óvatosan integrálódó, liberalizálódó ország. Még az idén - de legkésőbb jövőre - belép a Világkereskedelmi Szervezetbe, újabb ezer szállal kötve magát a globális gazdasághoz. (Mellékszál, de ne hagyjuk figyelmen kívül: ez nem csak Kína súlyos érdeke, de Amerika, Japán, Európa befektetésre és piacra éhes vállalatai számára is kulcsfontosságú dolog. Exportálni Kínába az olimpiát: exportálni a globalizációt.)

De támogatásra van szükségük az integrációhoz és a nyitáshoz. Bár az ország gazdasága elképesztő ütemben nő - évi 6-9 százalékkal az elmúlt évtizedben -, számos gonddal kell az elkövetkező években szembenéznie. A globális kapitalizmusba való integrálódás, a külföldi vállalatok beengedése, a növekvő verseny tovább fogja mélyíteni a szakadékot a fejlett partmenti városok és a vidék közt. A versenyképtelen állami vállalatok bezárása növelni fogja a munkanélküliséget, és vele a társadalmi feszültségeket. Pekingnek lesz elég baja, és ez elkerülhetetlenül feszültségekhez okoz majd a vezetésen belül. Ők ugyan elkötelezettek a nyitás mellett, de biztosra venni semmit nem lehet. A pekingi első vonal a következő néhány évben szinte teljesen le fog cserélődni, és a világ - főként a Nyugat - fontos szerepet játszhat abban, hogy megakadályozza a régi kommunista gárda - illetve a nem kevésbé veszélyes keményvonalas nacionalista csoportok - megerősödését.

"Pekingnek ítélni az olimpiát: kéznyújtás. Annak demonstrálása a reformer vezetés felé, hogy jó úton jár. Értsük meg: a hátat fordítás csak a múlt prófétáit erősíti."

Pekingnek ítélni az olimpiai játékok rendezési jogát: kéznyújtás Kínának. Annak demonstrálása a bizonytalan és aggodalmakkal teli reformer vezetés felé, hogy jó úton jár. Hogy a nyitás a helyes út. Hogy hosszú távon nem Kína megbüntetése vezet az emberi jogok javulásához, hanem az együttműködés. A globális rendszerbe való integrálás nem csak újabb lehetőségeket biztosít az országnak, de egyben korlátozza is Kína urainak önkényuralmát.

Ezzel szemben az elutasítás: arculcsapás. Senki ne higgye egy percig sem, hogy Kína - vagy bármelyik ország - kizárása eredményre vezethet. Hogy falakat emelni egy illiberális rezsim köré ér valamit. Hogy kollektívan büntetni egy országot bárkin is segíthet. Értsük meg: a szankciók, az elutasítás, a hátat fordítás mind-mind a szélsőségesek kezére játszik. A múlt prófétáit erősíti. Tanú erre Afganisztán, Irak, Irán, Észak-Korea, és még oly sok elszigetelt, saját sötétségébe zárt ország.

Az olimpia erős jelkép. Pekingnek ítélni markáns gesztus. Politikailag ez volt a helyes döntés.