Judit
3 °C
6 °C

Javuló játékkal győztek a pólósok a görögök ellen

2001.07.21. 17:16
A vízilabda világbajnokság második fordulójában a görög csapat volt a magyar férfi válogatott ellenfele. A mieink az első körben meglehetősen álmos játékkal verték a kazahokat, míg ellenfelünk meglepetésre kikapott a németektől, így számukra a továbbjutás szempontjából sorsdöntő volt az összecsapás. A mérkőzés nagy részében remekül játszott Kemény Dénes gárdája, az utolsó negyedben már öt góllal is vezetett. A végére még feljöttek a hellének, de a magyar győzelem nem forgott veszélyben.
Kásás Tamás
A mérkőzést kezdő ráúszás a görögöknek sikerült jobban, ők vezethették az első akciót, de a lehetőség kihasználatlanul maradt. A mienk első kijátszott akciója máris gólt hozott: Benedek átadását Molnár Tamás parádés mozdulattal, egyből húzta a kapuba (1-0). Nem sokat késett az egyenlítés, a görgök Steinmetz kiállítása után előnyből találtak be Szécsi kapujába (1-1). A magyar csapat összehasonlíthatatlanul jobban játszott, mint a kazahok ellen, főleg támadásban javultak sokat Kásásék. A negyed második felében ez gólokban is megmutatkozott, Fodor és Vári találatával már kétgólossá nőtt az előny (3-1).

2. negyed

A folytatásban védekezésben is remekeltek a mieink, a görögök több akciójuk végén még lövésig sem jutottak el. Ugyanakkor újabb gólokat tudott lőni a csapat, előbb Kásás majd Varga Tamás bombagóljával már kiütésessé vált a különbség ( 5-1). A hellének egy villámgyorsan kihasznált előnyből szépítettek, de nem sokáig reménykedhettek, Molnár második góljával ismét négy gól volt az előny (6-2). Talán a bírók is megsajnálták vetélytársunkat, hiszen sorozatban újabb előnnyel jutalmazták próbálkozásaikat. Az előnyből gól lett, így a félidő magabiztos 6-3-as magyar vezetéssel zárult.

3. negyed

A következő felvonás újabb görög találattal indult, amellyel ismét "látótávolságon belülre" kerültek (6-4). Ahogy a mérkőzés során mindig, ezúttal is menetrendszerű pontossággal érkezett a magyar válasz: Kásás Tamás előnyből nyugtatta meg a szurkolókat. Kásás a gyengébbre sikerült Eb után, ezúttal szemmel láthatóan sokkal jobb formában pólózott, a negyed közepén már harmadik gólját jegyezte a mérkőzésen (8-4). Molnárék egyre felszabadultabban játszottak, minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket. A negyed zárásaként még Benedek is beköszönt, majd néhány másodperccel a dudaszó előtt- a pihenőre váró magyarok mellett- a hellének is lőttek egy gólt (9-5).

4. negyed

Aligha gondoltuk volna - legalábbis Varga Zsolt újabb gólja után, mellyel 10-5-re alakította a meccs állását - hogy még izgalmas lehet a találkozó. Pedig ez történt, a görögök két kihasznált emberelőny és egy belőtt négyméteres után már a döntetlenért harcoltak (10-8). Ráadásként Benedekék kihagyták az előnyt, míg túloldalon a sokadik kiállítás után, újból bevették Szécsi kapuját, így már csak egy gól volt az mieink előnye (10-9). A kiélezett helyzetben Kiss Gergely keze nem remegett meg, a felső léc alá lőtt negyven másodperccel a vége előtt (11-9).

A hátralévő időben még szépítettek egy centergóllal a görögök, de ez a lényegen már nem változtatott, a magyar válogatott második mérkőzését is megnyerte, csoportjában veretlenül az élen áll (11-10). Kemény Dénes csapata vasárnap, a selejtező utolsó fordulójában a németekkel találkozik.

Jegyzőkönyv

Férfi vízilabda, B-csoport, 2. forduló:
Magyarország-Görögország 11-10 (3-1, 3-2, 3-2, 2-5) vezették: Vuletic (horvát), Legare (kanadai).
Magyarország: Szécsi - Fodor, Steinmetz, Kásás, Kiss G., Molnár, Benedek,
csere: Vári, Varga Zs., Székely, Biros, Varga T.
góldobók: Kásás 3, Molnár 2, Vári, Fodor, Varga T., Benedek, Varga Zs., Kiss G., 1-1, illetve Haciteodoru 3, Sziszasz, Ludisz Kalanokasz 2-2, Afrodakisz 1.
kiállítás: 8/4, illetve 11/6
négyméteres: 0, illetve 1/1

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!