Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Csoportgyőztes a férfi pólóválogatott

2001.07.22. 17:27
A magyar férfi vízilabda válogatott utolsó csoportmérkőzését is megnyerte a vb-n. Ezúttal a németek voltak a mieink ellenfelei, és Kemény Dénes legénysége gólgazdag összecsapáson nyert 14-7-re. Győzelmükkel a mieink veretlenül csoportelsők lettek, és négy ponttal várhatják a középdöntőt, ahol a hétfői pihenőnap után kedden Szlovákia, majd Olaszország és Jugoszlávia lesz az ellenfél.
A német csapat az idei vb-n meglepetésre legyőzte a görögöket, majd váratlanul kikaptak a kazahoktól. A mieink jól rajtoltak a találkozón, két perc után Molnár és Kiss Gergely révén már 2-0-ra vezettek. A németek emberelőnyből szépítettek, majd Székely úszott meg, beadását Kásás közelről pöccintette a hálóba. A negyed végén Fodor is bemutatót tartott a sportág szépségeiből, és még az sem hatott zavarólag, hogy az utolsó gólt a németek lőtték (4-2).

2. negyed

A folytatásban is sorozatban potyogtak a gólok, különösen Benedek Tibor kapufás és Steinmetz Barnabás ejtésből elért találata volt tetszetős (6-2). A németek - mentalitásukból adódóan- természetesen nem adták fel, sorozatban lőtt két góljukkal szorossá tették a meccset (6-4). Izgalomra azonban nem volt ok, a negyed végén Kásás átadását Benedek váltotta góllá (7-4).

3.negyed

A harmadik negyedben tovább folytatódott a magyar parádé. Minden tekintetben jobb volt a magyar csapat, különösen a megúszásos helyzetekben remekeltek Kásásék. Valóságos örömpólót mutattak be Benedekék, ráadásként az újból lehetőséget kapó Kósz Zoltán is bemutatott néhány bravúrt. A magyar csapat az eddigi legjobb játékát mutatta a vb-n, könnyedén, felszabadultan pólóztak Kemény Dénes tanítványai (10-6).

4.negyed

Az utolsó felvonásra megnyugtató négygólos előnnyel érkeztek Kásásék. A záró hét perc első gólját a németek lőtték, melyre gyorsan jött a válasz: egy létszámfölényes helyzetből megúszott a csapat, Benedek érkezett, és közelről növelte góljai számát. Vári Attila góljával már ötgólos volt a különbség, amely a végére hétgólossá nőtt (14-7). Győzelmével a magyar csapat csoportelső lett, és négy ponttal kezdi majd a középdöntőt.

Jegyzőkönyv

férfi vízilabda, B-csoport, 3. forduló:
Magyarország-Németország 14-7 (4-2, 3-3, 3-1, 4-1)
Vezette: Antsziferov (orosz), Turcotte (kanadai)
Magyarország: Kósz - Steinmetz 1, Fodor 1, Kásás 2, Benedek 3, Molnár 2, Kiss 2, csere: Székely 1, Biros 1, Vári 1, Varga Zs., Varga T.
német gólszerzők: Dierolf, Weissinger 2-2, Schertwins, Kaiser, Kreuzmann 1-1

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.