Miklós
-7 °C
2 °C

Október végére elkészül az újpesti stadion

2001.07.24. 22:06
Kapcsolódó cikkek (1)
A stadionrekonstrukciós program keretében, melynek célja, hogy állami segítséggel harmincnyolc egyesület labdarúgó-pályája megújuljon, elsőként az Újpest Megyeri úti stadionja készül el október végére. A munkálatokról és többi stadion felújításának menetéről a helyszínen Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter, Gyulai Zsolt, az UTE Futball Kft. ügyvezető igazgatója, valamint a beruházók képviselői tájékoztatták a sajtót. A stadion építésének összköltsége eléri az 1,4 milliárd forintot, és összesen 13 500 néző befogadására lesz alkalmas.
A munkáltok a tervek szerint október végére befejeződnek. A megújult stadion az UEFA szabványainak megfelelően, európai nívójú létesítmény lesz. Az előzetes tervek szerint felújított, oldalvonalak melletti két hosszú lelátón túl, jutott pénz a két-kapu mögötti lelátó renoválásra is. Összesen 13.500 néző befogadására lesz így alkalmas a nézőtér, (Deutsch: "Reményeim szerint hétről hétre ugyanennyien fognak kilátogatni!") és valamennyi tribünrészt lefedik.Az állóhelyeket felszámolták, így minden néző ülőhelyekre válthat belépőt.

A kiszolgáló létesítmények is megújulnak

Nem csak a pálya, hanem a kiszolgáló létesítmények is magasabb színvonalúak lesznek. Minden igényt kielégítő háromszintes klubház épül, itt helyezik el az öltözőket, edzőtermeket, szaunát, VIP lelátót. Az építkezések végére vadonatúj világítás, hangosítást és beléptető rendszer kiépítése is megvalósul. A klubház mellett az utcafrontra néző kisebb épületet is felhúznak, javítva a stadion külső megjelenésén is. Az építkezés a bajnoki mérkőzések megrendezését nem befolyásolják, minden találkozót az előzetes tervek szerint lejátszanak.

A felújítás költsége az első tervek szerint 900 millió forint volt, azonban az eredeti elképzeklésekben nem szerepelt a két kisebbik lelátó befedése, valamint a hozzá kapcsolódó épület sem, így a költségek is megemelkedtek. A várható összkiadás ezért eléri a 1,4 milliárd forintot. A plusz terhek nem jelentik azt, hogy más helyszíntől forrásokat vonnának el, a miniszter szerint csupán "átcsoportosítás" történt.

A futballstadion mellett fedett jégpálya és az egyesület számára új klubház építését is tervezik. A program utolsó fázisaként megépül a műfüves edzőpálya is. Ezek még csak a tervezés fázisában vannak, konkrét számokról és határidőkről még korai beszélni.

Novemberben kezdik a Fradi-pálya átalakítását

Az újpesti pálya befejeztével megkezdődnek a további "A" kategóriás- UEFA előírásainak megfelelő- pályákon a munkálatok. Győrben és Székesfehérvárott, a kisebb felújítások októberben kezdődnek és novemberben véget érnek, míg a nagyobb lélegzetű átalakítások novemberben kezdődnek. Hasonló ütemterv alapján indulnak a munkák a Ferencváros Üllői úti pályáján, a Gyáli út felőli rész elbontását novemberben kezdik. Zöldmezős beruházásra kerül sor Debrecenben és Zalaegerszegen, mind a két helyszínen teljesen új stadion épül 2002-ben. A dunaújvárosi pálya építkezése a vártnál gyorsabban fog haladni, mivel a Dunaferr saját vállalkozásában építi fel a pályát, így elképzelhető, hogy itt fejeződik be másodiként a felújítás.