Négy magyar hölgy az US Open főtábláján

2001.08.22. 15:43
Kedden a selejtezőkkel megkezdődött az idei év utolsó nagy nemzetközi teniszversenye, az amerikai nyílt teniszbajnokság, az US Open. Számunkra a legörömtelibb hír, hogy az idei rajton négy magyar hölgy is a főtáblán kezdheti meg a szereplését, amire eddig még nem volt példa a történelemben.
Az amerikai nyílt teniszbajnokság történetében egyedülálló bravúrt hajtottak végre már a rajt előtt a magyar női teniszezők. Négyen is a főtábláról kezdhetik meg a küzdelmeket. És ez a szám még nőhet, hiszen Mandula Petra(62.), Kuti Kis Rita(72.) Gubacsi Zsófia(92.) és Kapros Anikó(105.) mellett - zárójelben a világranglistás helyezéseket tüntettük fel - Hegedűs Adrienn és Nagy Kyra a selejtezőkből túljutva szintén főtáblás lehet. Ez a bravúr már nem sikerülhet Marosi Katalinnak, aki az első körben vereséget szenvedett a jugoszláv Dragana Zaricstól, és így búcsúzni kényszerült.

A kiemeléseknek köszönhetően a férfiaknál Gustavo Kuerten, míg a nőknél Martina Hingis számít első számú favoritnak. A brazil klasszis még soha nem nyert Flushing Meadow-ban, nem úgy a másodikként kiemelt Andre Agassi, aki 1994-ben, majd öt évvel később is diadalmaskodott. A tavalyi győztes Marat Szafint a harmadik helyre sorolták a szervezők.

Meglepetés, hogy a hazaiak nagy kedvencét, az US Opent eddig négyszer megnyerő - ám tavalyi wimbledoni sikere óta nagy tornán nem diadalmaskodó - Pete Samprast, mindössze a 10. helyen emelték ki. A Wimbledonban élete első Grand Slam sikerét elkönyvelő Goran Ivanisevics pedig még hátrább szorult, őt a 15. helyre rangsorolták. Ám ha belegondolunk, hogy az angliai viadalon csak szabadkártyával indulva nyert. . .

A US Open férfi kiemelési sorrendje:
1. Gustavo Kuerten (brazil)
2. Andre Agassi (amerikai)
3. Marat Szafin (orosz)
4. Lleyton Hewitt (ausztrál)
5. Juan Carlos Ferrero (spanyol)
6. Patrick Rafter (ausztrál)
7. Jevgenyij Kafelnyikov (orosz)
8. Sébastien Grosjean (francia)
9. Tim Henman (brit)
10. Pete Sampras (amerikai)

Ugyanakkor hiányozni fog az erősebb nem képviselői közül Richard Krajicek, aki sérült könyökét ápolgatja, míg a svéd Magnus Norman éppen csípőműtétjére várakozik. Az ausztrál Patrick Rafter - aki már nyert az US Openen 1997-ben és 1998-ban - , izomsérülését kezelteti, és bízik benne, hogy rendbe jön a hétfői rajtig, így nem lesz akadálya indulásának.

A hölgyeknél még mindig Martina Hingis a ranglistavezető és első számú kiemelt. Pozícióját annak ellenére is sikerült megtartania, hogy legutoljára 1999 januárjában nyert Grand Slam-tornát. A svájci világelsőnek eddig mindössze egyszer, 1997-ben sikerült nyernie New Yorkban. A második helyre az idén már két Grand Slamet is megnyert amerikai Jennifer Capriati került. Az amerikai kedvenc éppen tíz éve - 15 évesen - már elődöntőig jutott ezen a versenyen, most azonban gyaníthatóan nem elégedne meg ezzel az eredménnyel.

A US Open női kiemelési sorrendje:
1. Martina Hingis (svájci)
2. Jennifer Capriati (amerikai)
3. Lindsay Davenport (amerikai)
4. Venus Williams (amerikai)
5. Kim Clijsters (belga)
6. Justine Henin (belga)
7. Szeles Mónika (amerikai)
8. Amelie Mauresmo (francia)
9. Nathalie Tauziat (francia)
10. Serena Williams (amerikai)

A harmadik és a negyedik helyen is "hazai" versenyző szerepel, Lindsay Davenport, illetve Venus Williams személyében. Ők ugyancsak azzal az eltökélt céllal vágnak neki a két hétig tartó versenynek, hogy az utolsó napokban is legyen programjuk a teniszpályán.

A szebbik nem képviselői közül - talán a legszebbnek tartott - Anna Kurnyikova hiányzik, az amerikai férfiak legnagyobb bánatára. A hónapok óta sérüléssel bajlódó orosz szépség lába a műtét után is rakoncátlankodik, így senki nem tudja megmondani, mikor lesz újra tökéletes állapotban a szépséges Anna. Ugyancsak a hiányzók táborát erősíti a francia Mary Pierce, aki szintén sérülésre hivatkozva marad távol a versenytől.