Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Újabb három aranyérem a kajak-kenu vb-n

2001.08.26. 14:29
Vasárnap délelőtt rendezték a poznani kajak-kenu világbajnokságon az 500 méteres döntőket. Ezen a távon a mieink éremtermése 3 arany, 2 ezüst és egy bronzérem. Világbajnoki címet szerzett a női kajak négyes, a kajak kettes és Vereckei Ákos. Vasárnap délután rendezik a 200 méteres döntőket, ahol további érmek várhatóak.
Az első szám ismét magyar aranyat hozott

A szombati naphoz hasonlóan ezúttal is a női négyesek versenye volt az első, és akárcsak szombaton, ezúttal is magyar győzelem született. A Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga összeállítású négyes több mint fél hajóhosszal bizonyult jobbnak a második helyezett németeknél.

Ezután - ugyancsak a szombati koreográfiát követve - a férfi egyesek küzdelme következett. Kolonics György féltávnál még nem volt dobogós helyen, ám fantasztikus hajrájának köszönhetően feljött a második helyre. A győztes orosz Opaljevet azonban nem tudta megszorítani. A német Dittmer végzett a harmadik helyen ami azt jelenti, hogy Sydney óta nem sok változás történt, ugyanis ugyanez a három versenyző állhatott már az olimpián is a dobogóra, szerencsére akkor Kolonics nyakába akasztották az aranyérmet.

Vereckei a verhetetlen

Vereckei Ákos
Vereckei Ákos hozta a tőle megszokottat, azaz gyenge rajt után a táv felénél elkezdett hajrázni, hogy aztán a célbaérkezés után fogadja a többiek gratulációját, mint friss világbajnok. Ugyanez a bravúr nem sikerült Kovács Katalinnak, aki nagy harcban volt a szám későbbi győztesével az olasz Josefa Idemmel, ám a végére elfáradt a magyar hölgy és miután az ausztrál Katrin Borchert is megelőzte őt a harmadik helyen végzett.

A férfi kettesek küzdelmeiben mindkét magyar egység a hatodik helyen végzett. A kenusoknál Hüttner Csaba és Fürdök Gábor, míg a kajakosoknál a Bártfai Krisztián Veréb Krisztián végzett a várakozásoktól elmaradóan.

A női kettes is aranyérmes

A Szabó Szilvia és Bóta Kinga páros esélyesként érkezett a vb-re és nem is okoztak csalódást az értük szurkolóknak. Már a rajt után az élre álltak és vezető pozíciójukat egy pillanatra sem átengedve elsőként értek a célba.

A szombaton aranyérmet nyerő kenu négyes a rövidebb távon mindössze annyival maradt le a győztes románok mögött, hogy déli szomszédjaink jobban rúgták be a hajót. Kozmann Györgynek, Zala Györgynek, Iván Gábornak és Belicza Bélának ezúttal így az ezüstérem jutott.

Sajnos a kajak négyesnek még érmet sem sikerült nyerni, a Jármy Márton, Borhi Zsombor, Beé István, Hegedűs Róbert összetételű csapat csak a hatodik helyen végzett. A dobogón az oroszok, a románok és a szlovákok osztoztak.