Judit
-2 °C
8 °C

Nyolc közé jutott a magyar válogatott

2001.09.20. 12:29
Miután példátlan keresztbeverés alakult ki a mieink csoportjában, az utolsó, mindent eldöntő görögök elleni mérkőzésen az is előfordulhatott, hogy győzelem esetén elsők lehetünk, míg vereség esetén - ötödikek leszünk - ki is eshetünk. A feladat adott volt a lányok számára, nyerniük kellett, amit meg is tettek. Ráadásképpen olykor kiemelkedő játékkal, így még a hosszabb hullámvölgy is elviselhető volt.
A görögök történelmi győzelmet arattak a mieinket megverő csehek ellen a keddi játéknapon, eddig ugyanis nyeretlenek voltak a kontinensviadalon. Ráadásképpen még az a csúfság is megesett velük, hogy az oroszok ellen negyvenöt ponttal kaptak ki. Azt tudtuk, hogy a győzelem várhatóan lendületet ad az ellenfélnek, ám ettől függetlenül a meccs esélyesei a mieink voltak.

Nagyszerű játékkal kezdett válogatottunk

Ha még egyáltalán lehetett ezen az Eb-n esélyekről beszélni, annyiszor borítottuk fel pozitív és negatív értelemben egyaránt a papírformát. "Meg fogunk halni a labdákért" - nyilatkozta tegnap Rátgéber László. Ennyi a minimális elvárás volt, csakhát az volt a kérdés, hogy mennyire nyomasztotta a társulatot a győzelmi kényszer.

A kérdés aztán első tíz percben nem volt kérdés. Ha ki is maradt az első néhány támadásunk, azok után Seres vezérletével az egész csapat kiegyensúlyozottan játszott. Úgy, mint még talán soha az első negyedben.

A litván meccs szerinti forgatókönyv érvényesült a második negyedben

Rátgéber: Jól játszottunk
Európa legjobb nyolc csapata közé kerültünk, és azt hiszem, ez mindennél többet jelent. Alaposan felkészültünk erre a találkozóra. A görög csapat nagyon kemény ellenfél volt, de mi jól játszottunk. A Seres-Béres kettős nagyszerűen megoldotta a feladatát, Csák csodálatosan, Újvári pedig fantasztikusan játszott. Téved, aki azt hiszi, hogy bármelyik meccsünket is feladtuk volna, mindegyiken győzni akartunk.

A görögök bizonytalanok voltak, dobásaik alig-alig találtak a gyűrűbe. Rajtuk nyomát sem lehetett látni a keddi koncentrált játékuknak, szerencsére rajtunk meg nem lehetett látni a feszültséget. Teljesen megérdemelten vezettünk az első negyed után 26-14-re.

A második játékrész aztán pontosan a litván meccs forgatókönyvét hozta, hiszen megint hullámvölgybe került az együttes, az előnyünk szép lassan fogyni kezdett, öt perc elteltével mindössze öt pontra fogyott.

Seres is pályázott a pontkirálynői címre

Ennyivel azonban még nem volt vége a vesszőfutásunknak. Két kihagyott támadás után már csak egy volt az előnyünk. Papp Krisztina alul múlta önmagát, Károlyi veszélytelen volt, annyi volt a mázlink, hogy ellenfelünk sem brillírozott, de ettől függetlenül amennyire csak lehetett, kihasználták a hibáinkat.

És még mindig nem volt vége a szenvedésünknek. Elképesztő fordulat állt be a játékba, idegesek voltak a mieink, a görögök pedig szárnyaltak. Rátgéber László nem is bírta tovább cérnával, időt kért, és ezen az Eb-n szinte először kikelve magából - üvöltött. Nem csoda. Megint elszakadt valami, megint borzasztó hibákat vétettünk egy korántsem világverő csapat ellen, és hátrányba kerültünk. 36-34 a félidőben, oda.

A végén Csák is belejött

A második félidő sem kezdődött jobban, mint ahogyan az első véget ért. Aztán némiképp feljavultunk, és Iványi triplája reményt adott, mondván, kihúzza a gödörből a csapatot. Ha nem is ment könnyen, végül kilábaltak a kátyúból, és hatpontos előnnyel fordulhattunk a záró tíz percre.

A befejező negyedben helyre állt a világ rendje, újra volt tartása a csapatnak - Csák magára talált -, és támadásban minden terv szerint működött, a védekezésünkre pedig eddig sem lehetett különösebb panasz. Ha a végeredmény nem is tükrözi, hogy milyen viszontagságok után nyertünk, és a csoport harmadik helyén jutottunk a negyedöntőbe.

A spanyolok ellen játszunk a világbajnokságért

Örömteli, hogy a legjobb nyolc európai csapat között ismét ott vannak a mieink, de a kezdeti sikerek után még azt sem tűnt kilátástalannak, hogy az első helyen jutunk tovább. A legjobb négy közé jutásért egyébként Spanyolország lesz az ellenfelünk és a tét immáron a világbajnoki részvétel.

Az előzetes esélyek szerint velük jobban jártunk, mint a címvédő lengyelekkel, bár egy rendkívül aggresszíven védekező csapat ellen kell továbbjutnunk. Ám hogy nem verhetetlenek, azt az általunk a felkészülési meccseken többször legyőzött jugoszlávok bizonyították be az Eb-n, hiszen megverték őket.

Jegyzőkönyv

Magyarország-Görögország 74-63 (26-14, 6-20, 21-13, 21-16)
Gravelines, 200 néző, V: Bichon (francia), Ziemblicki (lengyel)
Pontszerzők: Csák 26/9, Seres 20, Béres 11, Iványi 7/3, Újvári 5/3, Károlyi 3/3, Papp 2, illetve Szamorukova 19, Szaregu 14, Papailia 10/6, Kligkopulu 6, Kosztaki 5, Taszuli 4, Deli 3/3, Malci 2