Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Vereség a spanyoloktól az Eb-negyeddöntőben

2001.09.21. 18:53
Nem jutott a legjobb négy közé a magyar női kosárlabda-válogatott, miután Spanyolországtól tizenegy pontos vereséget szenvedett. A mérkőzésen hispánok végig vezettek, és már félidőben tizennégy ponttal vezettek. Rátgéber László tanítványai az 5-8. helyért folytathatják, így még megmaradt az esély, hogy az ötödik hely megszerzésével kivívják a vb-szereplés jogát. A mieink következő ellenfelei, az oroszoktól vereséget szenvedő jugoszlávok lesznek.
A magyar női kosárlabda-válogatott Spanyolország ellen sorsdöntő negyeddöntő mérkőzést játszott a franciaországi Európa-bajnokságon. A mienk számára nem csak a legjobb négy közé kerülés volt a tét, hanem, hogy az esetleges győzelemmel a további mérkőzésektől függetlenül biztosíthatták helyüket a jövő évi világbajnokság mezőnyében. Persze ugyanez érvényes volt a másik oldalon is: spanyol siker esetén a hispánoké a vb-részvétel joga.

Rátgéber László a találkozó előtt optimistán nyilatkozott az esélyekről. A szövetségi kapitány szerint szerencsés a csapat sorsolása, mert még mindig jobb a spanyolokkal játszani, mint a címvédő lengyelekkel, vagy a házigazda franciákkal. Azonban a spanyolokat sem érdemes lebecsülni, hiszen csoportjukban a második helyet szerezték meg. Együttesük rendkívül kiegyensúlyozott, legalább hét-nyolc játékosuk tud hasonló teljesítményt produkálni. Ráadásként távolról is "életveszélyesek", meccseiken valósággal szórták a hárompontosokat.

A feldobásból Sanchez hozta el a labdát, de az első kosárra majd két percet kellett várni, ekkor Cebrian centerből talált be a magyar kosárba. A válasz sem késett sokat, Károlyi két büntetőből egyenlített (2-2). Az első magyar mezőnykosárra viszont még várni kellett, Seres négy perc elteltével szépített az eredményen (4-6). Idegesen játszott a magyar csapat, sok személyi hibát szedtek össze (Iványi Dalma öt perc alatt kettőt) és a támadó lepattanók szerzésében sem jeleskedtek a mieink. Iványi hárompontosa a lehető legjobbkor jött, először juttatva vezetéshez a mieinket (9-8).

A fehér mezes spanyolok sem estek kétségbe, gyorsan visszavették a vezetést az egyre inkább belelendülő Sanchez révén (13-17). Az ellenfél kezdett "meglépni", mire Rátgéber László szövetségi kapitány egyből időt kért, hogy felrázza egy kicsit a társaságot. Az utolsó percben még esett egy-egy kosár, de a különbség érdemlegesen már nem változott (15-20).

A második negyed elején is ismét a spanyolok hozták el a labdát, de kosarat szerencsére nem tudtak dobni az akcióból. Annál többet szereztek viszont a folytatásban, többször szinte ellenállás nélkül játszották át védelmünket (17-24). Támadásban némileg javult a helyzet, egyre több esetben csak szabálytalanság árán tudták szerelni a mieinket (22-26). A spanyolok szívósan küzdettek, és folyamatosan pontról pontra állították vissza a negyed eleji különbséget (22-33).

Rátgéber mester kikérte második idejét is, hiszen kezdett vészesen naggyá nőni a különbség. Pedig a spanyolok semmi különleges nem mutattak, "csupán" a mieink védelmi hibáit használták ki kegyetlenül. A külső embereket egyszerűen nem tudták tartani, és jól ráéreztek arra, hogy a három személyi hibával rendelkező Iványi sem mert már túl sokat kockáztatni védekezésben (25-37). Támadásban is visszaesett a gárda, így félidőben magabiztos spanyol előnyt mutatott az eredményjelző tábla (25-39).

A harmadik negyed jól kezdődött a mérkőzésen először a magyar csapat hozta el a labdát, Károlyi pedig egy labdaszerzés után már tízpontosra csökkentette a különbséget (29-39). A kezdeti lendület sajnos csak fellángolásnak bizonyult, egy triplával, és egy értékesített büntetőduplával ismét elhúztak a Sanhezék (30-44). Támadásban türelmetlenül, kapkodva játszottak Csákék, alig akadt akció, amelyet kijátszva fejeztek volna be. Védekezésben sem ment jobban, a hispánok kedvük szerint érték el pontjaikat (35-53). A negyed végére már a húszpontos különbséget ostromolta a spanyol csapat, és a dudaszó felhangzásakor már el is érte húszas álomhatárt (39-59).

Az utolsó felvonásban - mindent egy lapra téve - emberfogásos védekezésre állt át a magyar csapat. A "közte húsz" azonban nem akart fogyni, a spanyoloknak ugyanis volt türelmük kijátszani a mieink védelmét (41-61). A lelkesedésre továbbra sem lehetett panasz, a csapat legfiatalabb tagja, Hagara kétszer is betalált az ellenfél kosarába (47-61). Mindent megtettek, hogy megfordítsák a találkozó menetét, letámadással s próbálkoztak. Az így becsúszó szabálytalanságok után megítélt büntetőket azonban a spanyolok egészen elképesztő százszázalékos teljesítménnyel értékesítették (54-69).

A hajrában még sikerült szépíteni az eredményen, de a vereséget már nem kerülhette el a csapat. Végeredményben a spanyolok 71-60-ra győztek, és az Eb- elődöntőben játszhatnak az oroszokkal. A vereség azt jelenti, hogy a magyar csapat az 5-8 helyért küzdhet az Eb-n. A küzdhet kifejezés nem túlzás, hiszen ha megszerzi az ötödik helyet, akkor eléri célját, és kijut a következő évi vb-re. A mienk következő ellenfelei az oroszoktól 64-57-re kikapó jugoszlávok lesznek.