Alakul a 2004-es athéni olimpia programja

2001.09.25. 15:27
A 2004-es athéni nyári olimpia programjáról döntött a múlt héten Lausanne-ban a NOB végrehajtó bizottsága. Az esetek többségében nem lesz változás Sydneyhez képest, ugyanakkor néhány apróbb módosításra, korrekcióra sor került. Új sportág nincs a műsorban.
A sydneyi olimpia után többen úgy vélték, hogy a tízezer fölötti sportolói létszám megoldhatatlan feladat elé állítja a rendező országokat, ezért némi karcsúsításra van szükség. Kivált,hogy egyre több sportág képviselői - golf, vízisí - jelezték résztvételi igényüket. Persze nem feledkezhetünk meg az egyenjogúsításról sem, hiszen ily módon nyert jogot a női vízilabdázás.

A NOB lausenne-i ülésén kiegyenesedtek a kérdőjelek. A versenyzői kvóta csökkentésére került sor cselgáncsban, kajak-kenuban, a lovassportban, lövészetben és ökölvívásban, de ugyanígy az ötkarikás játékok gigantizmusának visszaszorítását szolgálja az is, hogy a két legjelentősebb sportágban (atlétika és úszás) - ezekben szintidőket kell teljesíteni -, valamint műugrásban - ebben pontszám alapján lehet részvételi joghoz jutni - maximálták a létszámot.

Egyik sportágban sem kell attól tartanunk, hogy a szigorítások miatt kevesebb kvótát szereznek a mieink. Cselgáncsban hat magyar indult Sydneyben, három év múlva sem várható több. Kajak-kenuban klasszisok a magyarok, aligha fenyegeti veszély a maximális létszámot. Ökölvívásban pillanatnyilag még nem tudni melyik súlycsoport esik áldozatul a "szűkítésnek", így nem tudni milyen hatással lesz ránk nézve.

Balogh Gábor, világbajnok öttusázó
Növelik az öttusa mezőnyét
Ugyanez a helyzet a lovassportban, és a lövészetben is. Számottevő növekedés lesz viszont öttusában - 32 fős a férfiaknál és a nőknél is egyaránt a mezőny -, ami egyúttal azt is jelentheti, hogy egy országból akár hárman is rajthoz állhatnak, ellentétben a sydneyi kettővel. Labdarúgásban és vízilabdában (plusz két-két női együttessel több szerepel majd, mint Sydneyben). Sydneyben mindössze hat csapat szerepelhetett, a döntés értelmében Athénban már nyolc, vagyis kedvezőbbek lettek Faragó Tamás csapatának esélyei.

A gyengébb nem képviselőinek a korábbinál jelentősebb szerepvállalását célozza az is, hogy birkózásban lehetőség van négy női súlycsoport vetélkedéseinek műsorba iktatására - igaz, ez esetben két még meg nem nevezett férfi kategóriáról le kell mondani -, valamint, hogy vívásban - egy másik szakág rovására - programba kerülhet a női kard. Ám mindez még csak javaslat, nem kötelező érvényű, csakúgy, mint a sportlövészetben a női futócél felvétele.

A NOB elképzelései alapján a sydneyi 3915-tel (37,4 százalék) szemben Athénban már 4104 (39,1) nő versenyez majd, 120 helyett 126 számban. Kis mértékben növekszik a létszám súlyemelésben - számunkra kedvező lehet mindez, hiszen jelenleg ez az erősebb szakágunk -, tekvondóban és trampolinban. A többi sportágban nem változik a helyzet.

Sydneyben 300 számban összesen 10 665 sportoló indult (10 960-at akkreditáltak, noha a kvóta 10 464 volt). Athénban - a birkózástól függően - 299, illetve 301 eredményhirdetésre kerülhet sor, s a létszámbeli korlát: 10 508 fő.

A jelentősebb sportágak listája:
Asztalitenisz: Marad a 4 szám és a 172 fős kvóta.
Atlétika: bevezetik a maximált kvótát, vagyis 2000-nél többen nem vehetnek részt a versenyeken. Tavaly 2146 atléta indult Sydneyben. Marad a 46 versenyszám.
Birkózás: a NOB-vb hozzájárult négy női súlycsoport küzdelmeinek programba iktatásához, de azzal a megkötéssel, hogy legfeljebb 18 kategória küzdelmeire kerülhet sor. Sydneyben 16 férfi szám volt, így ha valóban négy női küzdelmet is programba iktatnak, akkor két férfit ki kell venni a műsorból. A kvóta 320-ról 344-re emelkedik. A sportág nemzetközi szövetsége később foglal állást a nyitott kérdésben.
Cselgáncs: marad a 14 szám.
Evezés: 14 számban legfeljebb 550-en indulhatnak.
Kajak-kenu: 20 fővel csökkentették a kvótát. A 16 - 12 síkvízi, 4 szlalom - számban összesen 330 sportolót lehet nevezni.
Kerékpár: Országúton 4 számban 212-en, pályán 12-ben 188-an, hegyen 2 kategóriában 80-an szerepelhetnek.
Kézilabda: A férfiak 12, a nők 10 csapatos tornán vesznek részt.
Kosárlabda: Változatlanul 12-12 női, illetve férfi válogatott összesen 288 kosarasa lesz olimpikon.
Labdarúgás: a NOB-vb hozzájárult két további - azaz összesen 10 - női együttes szerepléséhez, így az engedélyezett létszám is emelkedik 432-ről 468-ra. A férfi tornán ismét 16 gárda küzd az aranyért.
Ökölvívás: 12 helyett 11 súlycsoport lesz, s Sydneyhez képest 26-tal kevesebb - összesen 286 - bokszoló léphet ringbe.
Öttusa: a legutóbb 24-24-gyel szemben a férfi és a női egyéni versenyben is 32-32 sportoló vehet részt, a NOB-vb ugyanakkor nem járult hozzá a váltó programba iktatásához.
Röplabda: nincs változás. Teremben a férfi (12 csapat) és a női (12 együttes), strandon a nőknél és a férfiaknál 24-24 pár vehet részt az olimpián.
Sportlövészet: a NOB-vb a 410 fős kvótát 390-re csökkentette, ugyanakkor hozzájárult ahhoz, hogy - egy másik rovására - új szám, a női futócél (10 m) kerüljön a programba. Összesen 17 versenyt bonyolítanak majd le.
Súlyemelés: 255 helyett 260-an indulhatnak a 15 súlycsoportban.
Tékvando: 100-ról 124-re nő a kvóta, továbbra is marad a 8 kategória.
Tenisz: nem lesz létszámemelés, összesen 172 játékos léphet pályára.
Tollaslabda: Marad az 5 szám és a 172 fő.
Torna: Szertornában és ritmikus gimnasztikában nincs változás. Trampolinban továbbra is két verseny lesz, de 24 helyett maximum 32 résztvevővel.
Triatlon: nincs változás, azaz 2 számban maximum 100-an indulhatnak.
Uszodai sportágak:
- úszás: maximum kvóta lesz, ami azt jelenti, hogy legfeljebb 800-an vehetnek részt a versenyeken. Sydneyben is volt kvóta - szintén 800 fő-, de mivel szintidő alapján lehetett részvételi joghoz jutni, végül 958-an álltak rajthoz. A tervek szerint legközelebb szigorúbban veszik a létszám betartását. Továbbra is marad a 32 szám.
- mű- és toronyugrás: 135 fős a maximális létszám. A legutóbbi játékokon 157-en indultak.
- vízilabda: plusz két női csapat, vagyis 8 vehet részt a küzdelmekben. A férfiak tornáján ismét 12 együttes szerepel. A kvóta is automatikusan nőtt 260-ra, szemben a sydneyi 234-gyel.
- műúszás: nincs változás, azaz két számban legfeljebb 104-en indulhatnak.
Vitorlázás: marad a 11 hajóosztály és a 400 fős kvóta.
Vívás: marad a 200-as kvóta és a 10 szám, de a NOB-vb - másik szakág rovására - hozzájárult a női kard egyéni programba iktatásához. A végső szót e tekintetben várhatóan a sportág nemzetközi szövetsége mondja ki.