Natália
-3 °C
8 °C

Szuper Leventét visszaküldték a Saint Johnba

2001.09.28. 07:47
Az NHL-ben (észak-amerikai profi jégkorongliga) szereplő Calgary Flames csapata visszaküldte "farmcsapatába", a Saint Johnba a csapat magyar kapusát, Szuper Leventét. Az egykori ferencvárosi kapus két mérkőzésen szerepelt az NHL előidényében, és egyik találkozón sem kapott gólt. Szuper nem csalódott, hiszen az AHL-gárdában egyelőre még jóval több lehetőséghez juthat.
Az edzőtáborozások végéhez közeledve lassan kialakulnak az NHL-csapatok keretei. Magyar szempontból a legérdekesebb a Calgary Flames, melynek igazolt játékosa a liga egyetlen magyar képviselője, Szuper Levente. A huszonegy éves kapus az a megtiszteltetés érte, hogy részt vehetett az első csapat felkészülésén. Az egyesület vezetősége két előidénybeli mérkőzés után úgy döntött, hogy Szupert egyelőre még a visszaküldik Saint Johnba, a gárda AHL-ben szereplő farmcsapatába.

Szuper Levente
Maga a játékos egyáltalán nem elkeseredett. Igazából számított a döntésre, és véleménye szerint szakmailag is sokkal jobban járt. Míg a Calgary Flames-ben kevés lehetőséget kapott volna, addig a Saint John Flames-ben várhatóan akár hetven mérkőzésen is szerepelhet egy idényben. Nem kell türelmetlennek lennie, hiszen kora alapján még bőven lesz lehetősége játszani az észak-amerikai profiligában. Saját terveihez képeset sincs késésben, hiszen a nyáron, amikor a csapatával megnyert Calder-Kupát Budapestre hozta, interjúiban azt hangsúlyozta, hogy két éven belül szeretne NHL-játékos lenni.

A válogatott kapus visszarendelése nem kudarc, hiszen a két mérkőzésen, amikor szóhoz jutott, összesen 58:16 percet védett, s a kapujára tartó mind a tizenöt lövést hárította. Ráadásként elismerően nyilatkozott róla az egyesület háromszoros Stanley-Kupa győztes vezetőedzője, Greg Gilbert is. Ugyanakkor egyelőre (reméljük nem sokáig) az első csapat keretében a két klasszis kapus, a cseh világbajnok Roman Turek, és Mike Vernon mellett Kay Whitmore maradhatott.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!