Natália
-3 °C
8 °C

Nincs már nyeretlen az NHL-ben

2001.10.20. 15:40
Az NHL tizenhetedik játéknapján négy mérkőzést játszottak, melyek végén háromszor a vendégek örülhettek. Idegenben diadalmaskodott 3-1-re a Columbus Buffaloban - megszerezve első szezonbeli győzelmét. Szintén vendégként győzött 4-3-ra a New York Rangers Atlantában, valamint a St. Louis 3-2-re Minnesotában. A nap egyetlen hazai sikere a a Washington nevéhez fűződik, Jagrék 4-1-re verték a Montrealt.
Örülhettek a Columbus szurkolói, mivel csapatuk - utolsóként a harminccsapatos NHL-mezőnyben - megszerezte első szezonbeli győzelmét. Az észak-amerikai profi jégkorongligában második évét megkezdő Blue Jackets idegenben verte a Buffalo Sabres gárdáját 3-1-re. Az eredmény talán sima vendégsikert sejtet, de látszat csalóka, hiszen a vendégek harmadik góljukat csak néhány másodperccel a vége előtt ütötték, amikor a hazaiak az egyenlítés reményében mezőnyjátékosra cserélték kapusokat.

Patrice Brisebois
Újabb győzelmével csoportja élére állt a Washington Capitals. A fővárosiak ezúttal - a játéknap egyetlen hazai győzelmét aratva - a Montrealt múlták felül. Pedig nem úgy indult a mérkőzés, hogy örömünnep lesz a vége, hiszen Brisebois találatával az első harmad után a vendégeknél volt az előny. A második játékrészben megrázták magukat a vendéglátók sztárjai, tizenegy perc alatt ütöttek négy gólt az addig kiválóan védő, majd teljesen összezuhanó Theodore kapujába. Főleg cseh légió remekelt, Bondra kettő és Jagr egy gólja mellett a kanadai Linden volt eredményes - beállítva már negyven perc után a végeredményt.

A New York Rangers is kezd belelendülni. A Parkőrök Atlantában nyertek hosszabbítás után, és már másodikak az Atlanti-csoportban a másik New York-i gárda, az Islanders mögött. Nagyot lendített a vendégek játékán, hogy a frissen igazolt Lindros is kezdi megtalálni góllövő ütőjét, és már három találatnál jár az egykori Flyers-játékos. A találkozó egyébként az utolsó periódusban dőlt el, amikor döntetlennél a vendégek Nedved és York révén kétgólos előnyre tettek szert. A hazaiak még szépítettek, de ez már nem befolyásolta a Rangers győzelmét.

Hosszabbításban vívta ki a győzelmet Minnesotában a St. Louis Blues együttese. A mérkőzés legjobbja, a vendégek centere, Weight volt, aki kétszer is bevette Fernandez hálóját. Találatai mind a kétszer vezetést értek a Zenészeknek, de a házigazdák mindkettőre válaszolni tudtak: előbb Zsoltok emberelőnyből, majd a hajrában Gavey szerzett gólt. Nem sokat kellett túlórázniuk a csapatoknak, ugyanis Tkacsuk negyvenöt másodperccel a hosszabbítás kezdete után harmadszorra is a vendégeket jutatta előnyhöz, ami a hirtelen halál szabályai szerint a mérkőzés befejezését is jelentette egyben.

A 17. játéknap eredményei

Minnesota Wild-St. Louis Blues 2-3 h.u (0-1, 1-0, 1-1, 0-1)
Buffalo Sabres-Columbus Blue Jackets 1-3 ((0-1, 0-0, 1-2)
Atlanta Thrashers-New York Rangers 3-4 (1-1, 1-1, 1-2)
Washington Capitals-Montreal Canadiens 4-1 (0-1, 4-0, 0-0)