Vilma
-7 °C
4 °C

Elfogták Sir Blake gyilkosait

2001.12.07. 14:33
Az Amazonason életét vesztette Sir Peter Blake, az óceáni vitorlázás egyik legnagyobb egyénisége. Az 53 éves új-zélandi sportember a folyón hajózott legénységével, amikor kalózok támadták meg, és halálos lövés érte.
Sir Peter Blake éppen kéthónapos expedíción vett részt csapatával, amikor kalózok meggyilkolták az Amazonason. A nyolc, fekete csuklyát viselő támadó, elvitte a hajómotort és egy karórát. Blake két társát megsebesítették.

Sir Peter Blake
A világhírű óceáni vitorlázó az utóbbi időben lelkes környezetvédőként tevékenykedett. A Seamaster nevű hajó fedélzetén a globális felmelegedés hatását vizsgálta társaival az amazóniai őserdőben.

A svájci Omega cég által támogatott vállalkozás még 2000-ben vette kezdetét, és a "Blakeexpeditions" névre keresztelték. Az expedíció elsődleges célja a vizek, tengerek, óceánok és folyók vízminőségének vizsgálata volt. Az Amazonason egészen 2002 tavaszáig hajóztak volna.

Blake 1994-ben az akkor világcsúcsnak számító 74 nap 22 óra és 17 perc alatt hajózta körül a Földet. Szinte minden jelentős óceáni viadalon részt vett, kétszer - 1995-ben és tavaly - volt a világ legrégebbi és egyik legrangosabb vitorlásversenyének számító Amerika Kupán győztes csapat kormányosa. A Whitbread földkerülő viadalon (a most zajló Volvo Ocean Race elődje) 1989-ben a nyertes hajót irányította.

Hazájában kétszer az év sportolójának, négyszer az év vitorlázójának választották, s 1991-ben az angol királynő lovaggá ütötte. A híres francia kutató, Jacques Cousteau kapitány őt kérte fel a Calypso 2 kormányosának. Az 53 éves sportembert felesége és két gyermeke gyászolja.

Az eset után a brazíliai Macapa állam történetében példátlan hajtóvadászat kezdődött a világhírű vitorlázót meggyilkoló kalózok után. Ennek köszönhetően a macapai rendőrség a vártnál gyorsabban, helyi idő szerint péntek hajnalban elfogta Sir Peter Blake új-zélandi hajós gyilkosait.

- Hivatalosan ugyan még csak gyanúsítottak, de már beismerték a tettüket - mondta az AFP-nek egy szóvivő.

Egyelőre hét brazil állampolgárságú személyt vettek őrizetbe, nyolcadik társuk az Amazonas menti őserdőben bujkál. A térségben kutatásokat végző új-zélandi sportembert az Amapa államból való, 23 éves Ricardo Tavares lőtte le. A kihallgatás során kiderült, hogy a bűnözők nem tudták, kit támadnak meg. Úgy vélték, "egyszerű turisták" utaznak a hajón.