Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Magyarország - Spanyolország 27-23 (11-14)

2001.12.07. 11:30
Harmadik találkozóját játszotta a magyar női kézilabda válogatott a világbajnokságon. Eddig kétszer is afrikai ellenfél állta Mocsai Lajos csapatának útját, ám a mieink Angola és Kongó ellen is diadalmaskodtak. Most azonban már komolyabb erőpróba várt Farkasékra, hiszen az a spanyol válogatott következett, mely az előző napon vereséget szenvedett a svédektől, így a mieink ellen próbáltak meg javítani mérlegükön. Az első félidőben akadozott a mieink játéka, néhol kifejezetten rosszul játszottunk, így nem volt meglepő, hogy a szünetben három gól volt a hispánok előnye. A szünetben aztán Mocsai Lajos rendet rakott a fejekban, és a második harminc percben egy feljavult csapat gyűrte le a néhol kifejezetten durván védekező spanyolokat.
A válogatott szövetségi kapitánya úgy érzi, az eddigi erőpróbák csak "bemelegítésnek" voltak jók, olimpiai ezüstérmes gárdájának. A spanyolok a Horvátokkal játszottak előselejtezőt, így jutottak ki a világbajnokságra.

Balogh Bea
A hispánok szerezték meg a találkozó elején a vezetést, amit egy gyors lerohanás után Balogh egyenlített ki. A mieink kapkodtak, a spanyolok pedig önmagukat sem kímélve védekeztek. A spanyoloknál a "veterán" Kircsik remekül irányított, a büntetőket pedig rendre értékesítette. Az esélytelenebb ellenfél, néha a durvaságtól sem riadt vissza, míg a magyar hölgyek egyelőre képtelenek voltak tartani Kircsiket.

A félidő felénél hárommal mennek a spanyolok, a mieink egyelőre nem találják az agresszív védekezés ellenszerét. Farkas Ági például akkora pofont kapott, hogy percekig kellett az arcát jegelni. 12-9-es spanyol vezetésnél Mocsai Lajos időt kért.

Azonban ez sem sokat segített, a csapat árnyéka volt csak önmagának. A figurák nem jöttek be, a passzok nem sikerültek, az ellenfél pedig ráérzett, hogy lehet keresni valója. A szünetre három gól volt a spanyol csapat előnye.

Bojana Radulovics
A második harminc perc első találatát a tavaly a világ legjobbjának választott Radulovics szerezte, és úgy tűnt elkapta a fonalat, hiszen mindjárt duplázott. Az ellenfél továbbra is férfiasan, néhol durván védekezik, ám így is feljönnek a magyar hölgyek egy gólra.

A 38. percre végre valahára Kirsner révén sikerült az egyenlítés is, a következő támadás végén pedig Balogh a vezetést is megszerzi. Nem sokkal később már 17-15 ide! A játékrész első tíz percét 6-1-re nyerte az alaposan feljavult magyar együttes.

A 19. magyar gól után azonban nagy baj történt, hiszen a büntetőt értékesítő Radulovics elcsúszott, a bokája aláfordult, őlben kellett levinni a pályáról a csapat legeredményesebb játékosát. Csak bízni lehet benne, hogy a holnapi pihenőnapon kitudja kúrálni sérülését.

Az orosz játékvezetők igen érdekes felfogásban fújtak, a spanyol hatosnál sorra kaptuk a szabaddobásokat, míg az ellenfél ugyanolyan esetekért büntetőt kapott. Ennek ellenére a mieink nem adták olcsón a bőrüket, és a befejezés előtt három gól az alaposan feljavult magyar csapat előnye.

Ezt az előnyt már nem is tudták ledolgozni a hispánok, így a magyar csapat harmadik találkozóját is megnyerte a világbajnokságon. Ezzel a győzelemmel, már biztos továbbjutó a Mocsai-csapat, és a hátralévő csoporttalálkozók már csak azt hivatottak eldönteni, hányadik helyen lép tovább az együttes.

Magyarország-Spanyolország 27-23 (11-14)
Merano, 600 néző, V: Hudoerko, Litvinov (oroszok)

Magyarország: Farkas A. - Balogh 5, Radulovics 5/2, Siti B. 3, Pádár 2, Farkas Á. 1, Kirsner 4 - cserék: Pálinger (kapus), Pigniczki 3, Kindl 1, Deli 3/1, Siti E.

Spanyolország: Lopez - Puche, Pareja 2, Fraile 2, Mugica, Mangue 2, Gomez, cserék: Morszkova-Kircsik 12/4, Andreau 4, Box, Oncina 1

Hétméteresek: 3/3, illetve 5/4
Kiállítások: 10, illetve 6 perc

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!