Magyarország-Románia 27-26 (12-15)

2001.12.09. 20:43
Az olaszországi női kézilabda-világbajnokság utolsó csoportmérkőzésén a magyar csapat egygólos győzelmet aratott Románia ellen. Félidőben még a már kiesett románok vezettek három góllal, a mienk főleg a második játékrészben nyújtottak megfelelő teljesítményt. A csoportjában második helyen zárt magyar válogatott a negyeddöntőben kedden, 18 órakor, Trentóban Kínával mérkőzik a legjobb nyolc közé jutásért.
Három győzelem után szombaton a svédektől elszenvedte első vereségét a magyar női kézilabda-válogatott Meranóban, a világbajnokság B-csoportjában. A kudarcnak túl nagy jelentőséget nem kellett tulajdonítani, hiszen Mocsai Lajos csapata már korábban biztosította helyét a nyolcaddöntőben. A hátra lévő eredményektől függetlenül csoportjukban ugyanis a második helynél rosszabb helyen már nem végezhetnek a magyar hölgyek.

Magabiztos kezdés

Az első akciót a mieink vezették, de a nyitott védekezést alkalmazó románok labdát szereztek, és egy indításból a vezetést is megszerezték. A mieink Kirsner és Pigniczki két góljával az ötödik percben vették át a vezetést a meglehetősen agilisan kezdő kékmezesek ellen. A magyarok egyre jobban belelendültek, Siti Eszter és Kulcsár Anita is belőtte első vb-gólját, mellyekkel már háromgólossá nőtt a különbség (5-2).

A túloldalon Mutu - leánykori nevén Hutupan - illetve a beáló pzíciójában egymás után két gólt szerző Chiriev játszott kiválóan, és a kissé elkényelmesedő fehérmezes magyarok mellett a vezetést is átvették a románok (8-9). Kulcsár még egyenlített, de a túloldalon a gólfelelős Amariei ismét bevette kétszer Farkas Andrea kapuját (10-11).

Félidőben román előny

Szerencsére Siti Eszter jó formában volt, a 20. percben már harmadik gólját jegyezte. A román válogatott emberelőnybe került, amit igencsak jól használtak ki, háromgólosra növelték előnyüket (10-13). A félidő utolsó két percét emberelőnyben játszotta végig a magyar csapat, de kétszer is hibáztak a mieink támadásban. Nem úgy Amariei, aki szokásos távoli bombájával mattolta a csereként beállt Sugár Tímeát. A végén még a magyar csapat legjobbja, Siti Eszer még betalált, de félidőben így is maradt a magabiztos román vezetés (12-15).

Jól indult a második 30 perc: Sugár Tímea jól védte az első román lövést, majd Siti Eszer és Pálffy Zsuzsa is bevette Mutu kapuját. Farkas Ági is egyre jobb formát árult el, két góljával már egyenlő volt a meccs állása (17-17). Amariei két hetest is beszórt, majd a Siti Eszeterrel szemben elkövetett szabálytalansága után a norvég bírók kétperces büntetéssel súlytották. Sőt, fél perc múlva kettős előnybe kerültek a mieink, ám ezt a lehetőséget nem sikerült gólra váltani. A románok kiegészültek, és teljes létszámban újabb találatot értek el Luca révén (17-19).

Fordított a magyar csapat

Sugár indított volna, ám eladta a labdát, szerencsére tudta korrigálni hibáját, és megfogta a ziccert. A másik kapunál ismét Siti Eszter remekelt, gólját követően ismét egyenlő állást mutatott az eredményjelző tábla (19-19).

A mieink átvették a vezetést is 20-19-re, de a román csapat gyorsan fordított két előnyből lőtt találattal (20-21). Borók Rita percei következetek: a Viborg légiósa két átlövéstalálattal ismét a mieink javára billentette a mérleg nyelvét, a meglehetősen változatos mérkőzésen (22-21).

Dumitrescu rántotta le Siti Esztert, jutalma kétperces büntés volt. Borók betalát átlövésből, ám a másik oldalon hátrányból Amariei belőtte tizedik gólját (24-23). Egy perc múlva a magyar csapat is megfogyatkozott: ezúttal Farkas Ágit küldték ki a bírók két percre. Pálffyt ez sem zavarta, labdát szerzett és a léc alá bombázott (26-25).

Győzelem az utolsó csoportmeccsen

Egy perccel a vége előtt Farkas Ági 12 méterről váratalnul lövére szánta el magát, és a labda a meglepett Kerekes mellett a hálóban landolt. A végén még Amariei belőtt egy időn túli szabaddobást, de ez a magyar győzelmet már nem veszélyeztette (27-26).

Jegyzőkönyv
B-csoport, 5. forduló:
Magyarország-Románia 27-26 (12-15)
Merano, 300 néző, V: Forbord, Jorstadt (norvégok)
Magyarország: Farkas A. - Pálffy 4, Borók 6, Siti E. 7, Kulcsár 3, Deli 1/1, Kirsner 1 - cserék: Sugár (kapus), Pigniczki 1, Kindl, Siti B., Farkas Á. 4
Románia: Dinu - Gisca 4, Chiriev 4, Luca 2, Amariei 11/4, Stoica 4, Dobrin - cserék: Kerekes (kapus), Dumitrescu 1, Nitescu, Rus, Nicolescu
Hétméteresek: 1/1, illetve 4/4
Kiállítások: 6, illetve 8 perc