Natália
-3 °C
8 °C

Siófok versenyeket rendezne a 2012-es olimpián

2001.12.14. 19:23
A vitorlás-, kerékpáros-, sportlövő- és triatlonversenyek megrendezésébe szívesen bekapcsolódna Siófok, ha Budapest megkapja a 2012-es olimpia rendezési jogát - jelezték a város önkormányzati vezetői az Országgyűlés olimpiai albizottságának ülésén. A siófoki tanácskozáson az albizottság elnöke bejelentette, hogy az ötkarikás játékok megvalósítási tervei jövő év augusztusáig elkészülnek.
Siófok készül a 2012-es olimpiai játékokra - hangoztatták az Országgyűlés Önkormányzati és Rendészeti Bizottsága olimpiai albizottságának siófoki kihelyezett ülésére meghívott önkormányzati és idegenforgalmi szakemberek. A tervek szerint, ha Budapest elnyerné a játékok rendezésének jogát, akkor a Balaton adhatna otthont a vitorlázáson kívül a kerékpáros-, a sportlövő- és a triatlonversenyeknek is.

A Balaton-régió is bekapcsolódhatna

Siófok mellett azonban több település, így Balatonfüred is szívesen bekapacsolódna a játékok rendezésébe. Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke viszont annak a véleményének adott hangot, hogy a régió egészének kell felkészülnie a sportrendezvények fogadására: "Meggyőződésem, hogy így a régió egésze nyer az olimpiarendezésen, függetlenül attól, hogy mely település lesz az események központja".

Siófok készül az olimpiára

A leginkább érintett város, Siófok már meg is kezdte az ötkarikás előkészületeket. Balázs Árpád, Siófok polgármestere arról adott tájékoztatást, hogy a város önkormányzata már megalakította az olimpiai előkészítő bizottságot, és megkezdte a feladatok és lehetőségek felmérését.

Megvalósítási tervek jövő év augusztusára

Az ülés végén Weszelovszky Zoltán (Fidesz), az országgyűlési albizottság elnöke értékelte a látottakat:."A megvalósítási tervet - amelyben figyelembe vesszük az itt elhangzott véleményeket és javaslatokat is - a szándékok szerint 2002 augusztus végére készítjük el." Az elnök szerint parlament jövő év első hónapjaiban jóváhagyja az olimpiai játékok megrendezésével kapcsolatos előterjesztést.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!