Vilma
-7 °C
4 °C

A legidősebb olimpiai bajnok is az olimpia mellett

2002.03.11. 18:03
Magyarország legidősebb olimpiai bajnoka, Tarics Sándor hazalátogatott. Részt vett a hétvégi MOB-közgyűlésen, majd hétfő délután Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter fogadta. A 89 éves, hajdanán remek pólós kitűnő egészségnek örvend, az ENSZ földrengésügyi szakbizottságának a tagja. San Franciscóban él, Agassi és Joe Montana szomszédságában.
Már három óra előtt gyülekeztek a fotósok és a tévéstábok a Sportminisztérium előtt. Taricsot a taxiból kiszállva láthatóan meg is lepte a fogadtatás, a felesége nem is titkolta, Amerikában az elnököt fogadják ilyen pompával. "Jólesik az érdeklődésük" - jegyezte bajnokunk, majd a miniszter fogadta. A baráti szavak után aláírta az olimpiarendezési aláírásgyűjtő ívet.

"Kezdtek eltünedezni az emberek"

Ezek után gyorsan emlékeztetett arra, hogy az ő jelenlegi lakhelye, San Francisco is jelezte szándékát, ám könnyen meglehet, hogy Nem Yorkkal nem tudja majd felvenni a versenyt.

Tarics az Index érdeklődésére a miniszterrel történő zártkörű beszélgetése után elmondta: mindig szívesen jön Magyarországra, és annak idején sem jószántából ment el, hanem amiatt, mert "kezdtek eltünedezni az emberek, bizonytalanság volt".

A magyar póló hegemónia titka

48-ban intett búcsút hazánknak, hét évvel előtte már Amerikában járt ösztöndíjasként. A terveit akkor megzavarta a japánok Pearl Harbor elleni támadása, és visszatért. Egyetemi tanárként, a 36-os berlini olimpia bajnokaként azonban nem volt maradása. A tengerentúlon is oktatóként helyezkedett el, hosszas munka után vagyonra tett szert, és manapság San Francisco festői szépségű helyén él. André Agassi és Joe Montana szomszédságban.

"Örülök annak, hogy annak idején megteremthettük Magyarországon a póló alapjait, és sikereinken felbuzdulva sokan választották maguknak ezt a gyönyörű sportágat. Mi még a háború előtt forradalmasítottuk a vízilabdát, azóta a reformokban a magyarok rendre kivették a részüket. Az eredmények nem is maradtak el, Sydneyben is legjobbnak bizonyultak a mieink. Ekkor már nem lehettem a helyszínen, de a tévén keresztül szorítottam a sikerért" - értékelt.

Jobbkezesként - ballal lőtte a góljait

Tarics korszakának kiemelkedő egyénisége volt, a berlini olimpián a franciák elleni sorsdöntő mérkőzésen négy gólt szerzett az ötből, így elévülhetetlen érdemei voltak az elsőségben. Érdekesség: bal kézzel is eredményes tudott lenni, jóllehet jobbkezes volt.

Tarics azzal az egyedülálló sikerrel büszkélkedhet, hogy pályafutása alatt nem volt vesztes magyar válogatott tagja. Civil szakmájában, mérnökként is megállta a helyét, manapság is publikál, a földrengések veszélyeire, illetve megelőzésére hívja fel a figyelmet. Nosztalgiázni ritkán szokott, 89 éve ellenére a jövő, a tervei és a felesége éltetik.