Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

A Dunaferr a hokibajnok

2002.03.14. 16:21
Jóllehet az Alba Volán volt a toronymagas esélyese az idei hokibajnokságnak, a Dunaferr hódította el a trófeát. A döntő hatodik mérkőzésén immáron negyedszer is legyőzte ősi ellenlábasát, és megérdemelten lett a bajnok. A mérkőzés második harmadában döntöttek az "Acélbikák", ekkor háromgólosra növelték előnyüket, ebből a záró húsz percben kettőt megőriztek.
Az idei bajnokság alapszakaszában egyértelmű a címvédő Alba Volán fölénye, ám a Dunaferr nagyon készült a döntőre, a formáját erre az időszakra hegyezte ki. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen már az első idegenbeli mérkőzésen jobban játszott valamelyest riválisánál, ám a Volán remekül hajrázott. Emberhátrányból ütött góljának köszönhetően kicsikarta a hosszabbítást, és a lélektani előnyt kihasználva a maga javára fordította a meccset.

Horváth nyitotta a gólok sorát

Már ekkor is érezni lehetett, hogy a Dunaferr némiképp jobb formában és a hazai meccsét biztosan meg is nyerte. Ezek után mindkét fél nyert hazai pályán, a hétvégén azonban a Dunaferr idegenben jutott előnyhöz, és a mostani meccsre nem maradt más feladata Széligéknek, mint hogy érvényesítsék a papírformát.

Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, Palkovics a kapuvasat találta el, a másik fél érvénytelenített gólig jutott. A harmad vége felé közeledve azonban Horváth András kihasznált egy emberelőnyt, így megnyugodhatott a hazai publikum, kedvenceik előnnyel térhettek pihenőre.

Ferjo kapus megbabonázta a vendégeket

A második húsz perc végére aztán fölénybe kerültek a hazaiak. Noha az Alba mindent megpróbált az egyenlítés érdekében, Ferjo kapus lehúzta a rolót. Egy szerencsés gól után viszont beindult az újvárosi henger. Sándor majd Ladányi, végül Balaz következett. A vendégek erőlködtek, a helyzeteket azonban elpuskázták, így tetemes hátrányba kerültek.

Hogy mégse legyen sima a meccs, arról Palkovics gondoskodott, aki a záróharmad elején betalált. Ezek után még nagyobb erőket mozgósított a címvédő, Tőkési faragott is a hátrányból, de újabb gólt nem tudtak elérni. A végén ugyan parázs jelenetek játszódtak a hazai kapu előtt, de a nagyszerű napot kifogó Ferjo megállította a rohamokat. A Dunaferr a fináléban mutatott kiváló játékának köszönhetően megérdemelten szerezte meg az első helyet.

A páros évek babonája

A Dunaferr így negyedszer lett bajnok, érdekesség, hogy valamennyi elsőségét páros évben érte el. Ezúttal sem lett másként.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.