Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Az első ünnepély a decemberben nyíló BS-ben

2002.03.18. 19:36
Ünnepség színhelye volt az épülő új Budapest Sportcsarnok félkész épülete. Miután az építkezés folyamán elkészült a komplexum legmagasabb pontja, a hagyományoknak megfelelően bokrétaünnepséget tartottak. Az ünnepi rendezvényen megjelent Orbán Viktor miniszterelnök, Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter, Fürjes Balázs az építésért felelős miniszteri biztos, és Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere.
Amikor 1999. december 15-én leégett a régi sportcsarnok, már akkor biztosak voltunk benne, hogy kell egy új, egy modernebb csarnok. Az idő és a jelenlegi állapotok pedig azt igazolják, hogy mire vagyunk képesek egy közös cél érdekében - kezdte beszédét Deutsch Tamás azon az ünnepi rendezvényen, melynek apropóját az épülő új Budapest Sportcsarnok adta.

A kivitelezők elérték a decemberben átadásra kerülő új sportkomplexum legmagasabb- 32.67 méteres - pontját, és ebből az alkalomból bokrétaünnepséget tartottak. A sportminiszter az eddigi munka valamennyi résztvevőjének köszönetét fejezte ki, és mint mondta, ez az egész ország köszönete.

A megjelentek a bokréta felkötése előtt megtekintették azt az új BS bemutatótermét, melyben láthatóak a munkálatok legfontosabb állomásai, egy tizenkét perces rövidfilm az újjáépítésről. Számítógépes grafikákon, megtekinthető az a látványterv is, mellyen már a kész sportcsarnok és felújított környezete látható. A legnagyobb tetszést mégis az az 1:200 arányú makett váltotta ki, mely a már kész BS-t és az azt körülvevő 30 ezer négyzetméteres, 6 méter magasan kialakított városi teret mutatja be.

Orbán Viktor miniszterelnök kiemelte, hogy amíg állt a régi BS, addig senkinek nem tűnt fel, azonban amikor a tűz által az enyészet martalékává vált, hirtelen mindenkinek hiányozni kezdett. A kormányfő hangsúlyozta, hogy az elmúlt pár esztendő alatt felépült néhány olyan alkotás,- többek között a nemrég átadott Nemzeti Színház, vagy a Millenáris,- melyek az elmúlt időszaknak a szimbólumai. Reményét fejezte ki, hogy az új BS is ezek közé tartozik majd.

Külön örömét fejezte ki, - hogy bár számos ilyen nagy formátumú beruházást kísért figyelemmel - de ez volt az első, amelynek semelyik munkafolyamatában - sem a döntések meghozatalánál, sem a tervezés és az engedélyeztetés szakaszában, sem a kivitelezés során - nem voltak viták, zűrzavarok.

Az ünnep zárásaként a miniszterelnök és a sportminiszter felkötötték a bokrétát, mely felkerült a tetőszerkezet már meglévő pillérére. Végül Orbán Viktor az ünnepélyen megjelent munkásokkal beszélgetett és mondott nekik köszönetet.