Vitray nem kell az MTV-nek a vb-re

2002.03.19. 14:10
Úgy tűnik, a Magyar Televíziónak nincs szüksége Vitray Tamásra. Az MTV örökös tagját segítségül hívták a 2000-es sydneyi nyári olimpián, és a Salt Lake Cityben rendezett 2002-es télin is. Még tavaly megállapodtak arról is, hogy az idei labdarúgó vb-n is Vitray lesz az egyik tudósító. Végül mégsem.
Vitray Tamás, aki 44 évet lehúzott a Magyar Televízió kötelékében, kegyvesztett lett. A 2000-es sydneyi olimpia előtt a Telesport akkori főszerkesztője - akkor még Juni György - a tévé elnökével egyeztetve felkérte Vitrayt, legyen a segítségükre. A népszerű tévés személyiség ezért felmondta akkori állását a Nap-keltében és minden energiájával készült az ötkarikás játékokra.

Felkérés, majd lemondás

Vitray Tamás
Ezután felkérték működjön közre az idei Salt Lake Cityben rendezendő téli játékokon és az idei koreai-japán futball vb-n is. Az olimpián aztán kapott három olyan sportágat - bob, szánkó, skeleton - melyet korábban még sohasem közvetített, ám így sem okozott csalódást.

A foci vb-n eredetileg csak a nyitótalálkozó közvetítését szánták volna neki, ő azonban - műtött gerincére hivatkozva - úgy döntött, hogy egy találkozóra nem utazik ki Szöulba. Ekkor szinte azonnal felajánlották neki, hogy közvetítsen többet, hiszen úgy sincs meg a megfelelő tudású csapat.

Ezek után számára is meglepő volt, hogy felhívta Nyári Zsolt, a TS megbízott főszerkesztője és közölte vele: az MTV elnöke úgy döntött, nem vele, hanem fiatalokkal, belsősökkel oldják meg a közvetítéseket.

Egyes vélemények szerint ebben közrejátszott a már említett műtött gerinc. Mégpedig azért, mert Vitray nem tud egy huszonnégy óránál is hosszabb úton, a turista osztályon utazni. Ám amíg Sydneybe saját költségen utazott a business classon, addig a téli olimpiára már a tévé segítségét kérte, vagy napidíj, vagy a repülőjegy árának megtérítése képében.

Az elnök döntött: Vitray helyett Egri

Még ő maga is meglepődött, amikor a napidíjat és a repülőjegy árát is vállalta az MTV. Ennél jobban csak akkor lepődött meg, amikor kiderült, mégsem kell a vb-re utaznia. A televízió sportosztályának vezetője, Nyári Zsolt érdeklődésünkre mindössze annyit mondott: az elnök úr átértékelte korábbi döntését és inkább a fiatalok mellett döntött. Nyári ennél többet nem volt hajlandó mondani, azt azonban elmondta: Vitray helyett Egri Viktor utazik. (Így az MTV-t a Knézy, Faragó, Matuz, Egri négyes képviseli.) A Telesport többi munkatársának nyilatkozat stopot rendeltek el.

Az MTV elnöki titkárságán többszöri próbálkozás után "természetesen" nem tudták kapcsolni az elnök urat, viszont egy kedves női hang elkérte a kérdéseinket, hogy majd továbbítja az elnök úr felé, és visszahív. Nos ez pár órával később megtörtént, és sajnálattal közölték, hogy az elnök úr egész héten nem ér rá, így nem tud ez ügyben nyilatkozni. . .