Nem jutott a négyes döntőbe a Pécs és a Sopron sem

2002.03.28. 22:05
Vereséget szenvedett Rózsahegyen a GySEV-Ringa női kosárlabdacsapata az Euroliga negyeddöntőjében, így eldőlt, hogy nem vehet részt a sorozat négyes döntőjében, a Final Fourban. A másik magyar gárda, a Pécs Franciaországban kapott ki, és most már biztos, hogy nem lesz magyar együttes a sorozat döntőjében.
A női kosárlabda Euroliga negyeddöntőinek harmadaik mérkőzéseit játszották csütörtökön. A még két versenyben lévő magyar csapat, a GySEV-Ringa, MiZo-PVSK nehéz feladat előtt állt: idegenben kellett megszereznie a Final Fourba jutáshoz szükséges győzelmet.

Ruzomberok- GYSEV-Ringa 98-78

A soproniak a Rózsahegyre látogattak, ahol azzal az SCP Ruzomberokkal mérkőztek, amelytől az első mérkőzésen Szlovákiában 96-83-ra vereséget szenvedtek. A visszavágón már jobban ment a magyar lányoknak, és 87-68-as győzelmükkel kiharcolták a mindent eldöntő, harmadik összecsapás lehetőségét.

Kiválóan kezdett a soproni csapat, az első két perc után már 6-1-re is vezetett. A hazaiak és Balogh két értékesített büntetőjével már 10-4-re nőtt az előny. Ám elég volt egy apró megingás és egy triplával valamint Mandic két duplájával a szlovákoknak átvették a vezetést (11-10). Változatos játék alakult ki: Balogh Judit és Vilipic kosarával megint a Sopron vezetett 16-13-ra. Kiválóan dobtak távolról a rózsahegyiek, két hárompontosuk után Farkas Sándor időt is kért (24-21). A hajrában még mind a két gárda betalált, így 29-26-as hazai előnnyel fordultak a csapatok a második negyedre.

A folytatásban egyre jobban belelendült a Ruzomberok, és Pavlickova kosaraival már nyolcpontossá nőtt a hazai előny (34-26). Majd három perc telt a negyedből, amikor megszülettet az első soproni kosár, Balogh Judit távolról talált a gyűrűbe. A negyed közepén a frissen beállt Eördögh Edit kosarával közelebb lopózott a Sopron, és felcsillant a remény, hogy esetleg átveszik a vezetést is (38-34). Sajnos, egyre több hibával játszottak Baloghék, több labdát eladtak, és a lepattanók szedésében sem igazán jeleskedtek (44-36). A félidő végére pedig már tekintélyessé nőt a két csapat közötti különbség (53-42).

A harmadik felvonásban már jobban ment a magyaroknak, Balogh kosarával felzárkóztak 58-50-re. Küzdött a Sopron, de hiába jöttek fel többször is öt pontra, egy-egy távoli dobással a hazaiak mindig visszaállították a tízpontos különbséget (65-54). A már 26. (!) pontjánál járó Mandicot nem tudták tartani, ráadásként az utolsó akciónál Zirkova lépéshibát vétett, így dudaszó felhangzásakor maradt a hazaiak számára megnyugtató különbség (71-60).

Az utolsó tíz percben mindent megtett a felzárkózás érdekében a soproni gárda: Eördögh kosaraival sikerült is faragni a hátrányból (75-66). Mandic ismét bizonyította klasszisát, és szinte akkor dobott kosarat, amikor akart. Gyorsan bedobott sorozatban három duplát és a különbség ezúttal is tíz pont fölé nőtt (81-68). Elúszni látszott a továbbjutás: a soproniaktól kipontozódott Kovacova, a hazaiak pedig szinte hibátlanul értékesítették ziccereiket (85-71). Az utolsó percekre gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, és mindössze a különbség volt kérdéses. Végül 98-78-ra nyert a Ruzomberok, amely győzelmével bejutott a sorozat legjobb négy csapata közé.

Eredmény
SCP Ruzomberok (szlovák) - GYSEV-Ringa 98-78 (29-26, 24-16, 18-18, 27-18)
Rózsahegy, 4500 néző, V: Oprea (román), Brown (német)
Pontszerzők: Mandic 42/9, Alessandra 17, Bielikova 14/3, Pavlickova 11, Bogojevic 7/3, Cikosova 5/3, Vesel 2, illetve Balogh 35/6, Eördögh 15/3, Vilipic 14, Kovacova 7, Zirkova 5/3, Seres 2

Valenciennes-MiZo Pécsi VSK 63-56

A pécsiek hasonló helyzetben várták a csütörtöki összecsapást: a bajnoki és kupamérkőzéseken hazai közönségük előtt több mint két éve veretlen Valenciennes vendégeként próbálták meg kivívni a továbbjutást.

Kiválóan kezdett a Pécs, jó védekezés mellett Iványi triplájával már 5-1-re is vezetett. Ám Csák és Károlyi is rontott, a túloldalon viszont a jól sikerült távoli dobásokkal pillanatok alatt megfordították a találkozó állását a házigazdák (8-5). A hetedik percben már harmadik triplájukat szerezték a franciák, a pécsiek viszont nem tudták átlőni a Sztyepanovára behúzódó hazai védőfalat (18-11) Rátgéber László időt kért, ami hasznosnak bizonyult: Csák triplájával és Tuvics büntetőjével a negyed végére látótávolságon belülre került a Valenciennes (18-15).

Rosszul indult a második tíz perc, Sztyepanova kihagyott két büntetőt, Delmis ziccert, Csák pedig hárompontos dobást hibázott (20-15). Károlyi is elrontott egy büntetőt, de nem sokkal később egy triplával hozta helyre bakiját. A hazaiak sem tétlenkedtek, szinte minden pécsi kosárra válaszoltak (25-19). Mind a két csapat hihetetlenül idegesen játszott, percekig nem esett kosár. A hazaiak törték meg a kosárcsendet, méghozzá nem is akárhogyan: két hárompontossal már tíz pontra növelték előnyüket (31-21). A pécsi kosárínség a félidő végéig tartott, amit jól illusztrált a statisztika is: a második negyedben mindössze kilenc pontot értek el Iványiék (31-24).

Károlyi két bedobott büntetője nyitotta harmadik negyedet, melyre Fijalkowski válaszolt az ellenkező palánk alatt. Nem találta a hazaiak agresszív, sokmozgásos védekezésének ellenszerét a pécsi csapat, így a játékrész felénél visszaállt a tízpontos különbség a Valenciennes javára (41-31). A hajrában védekezést váltottak a pécsiek, méghozzá eredményesen: a negyed végére két kosárnyira csökkent a különbség (44-40).

Az utolsó játékrész első akciójából Delmis hagyott ki egy ziccert, amelyet a túloldalon egy hárompontossal büntettek a hazaiak. Károlyi hárompontosa a reményt hozta vissza, ám hét perccel a vége előtt megkapta ötödik személyi hibáját és kipontozódott. Két labdaeladás- két francia ziccer: máris elhúzott a Valenciennes nyolc ponttal (52-44). Iványi hárompontosa és Tuvic két kosara a lehető legjobbkor jött: ismét csak három ponttá zsugorodott hazaiak előnye (56-53). Végképp elúszni látszott a továbbjutás, mivel Csák is kipontozódott és Pechova is elhibázott két büntetőt (58-54). Az utolsó pillanatokban a franciák már csak arra ügyeltek, hogy megőrizzék előnyüket, melyet teljesítettek is: 63-56-ra és bejutottak Final Four négyes döntőjébe.