Kokó: Orbán beszéde szívhez szóló volt

2002.04.11. 12:08
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Testnevelési Egyetemen tartott beszédén feltűnt Kovács "Kokó" István, profi ökölvívó világbajnok. Kokó az Index érdeklődésére elmondta, önként ment el a rendezvényre, senki nem hívta. A miniszterelnök beszédét szívhez szólónak és meggyőzőnek tartotta, és megható volt számára az a szeretet, ami Orbán Viktor felé áradt.
"Megható volt számomra a szeretetnek az a megnyilvánulása, ami Orbán Viktor felé áradt"- mondta többek között Kovács "Kokó" István, az elmúlt évtized egyik legsikeresebb magyar sportolója, aki részt vett a miniszterelnök Testnevelési Egyetemen tartott kampánynyitóján.

A hangulatról csak magas fokon tudott véleményt nyilvánítani, mint mondta: "Orbán Viktor beszéde meggyőző és szívhez szóló volt." Arra a felvetésre, nem fél-e a kölcsönös sárdobálástól, ami minden bizonnyal a pártok kampányát övezi, elmondta: Nem éreztem sárdobálást a beszédben, számomra csak az a lényeges, hogy én és a családom minél jobb körülmények között élhessünk az elkövetkezendő években.

Kokó önszántából vett részt a rendezvényen, elmondása szerint ha hívták volna, minden bizonnyal el sem megy. Nem kíván részt venni egyetlen párt kampányában sem, nem érdekli a politika, de kíváncsi, hogy milyen lesz az ország jövője, sorsa, milyen eszmék és erkölcsi normák között fogunk élni.

"Számomra mint magyar állampolgár számára igenis fontos, hogy kinek az irányítása alatt fog eltelni a következő négy év" -folytatta. Annyira nem tartja magát pártfüggőnek, hogy a későbbiekben - bármilyen összetételű kormány is kerüljön hatalomra - szívesen vállalna olyan feladatot, aminek látja értelmét.

"Én nem az ígéreteknek, hanem a tényeknek hiszek. Szeretnék egy olyan országban élni, ahol az emberek nem félnek a nyilvánosság előtt is vállalni, hogy melyik pártra voksolnak"- zárta mondandóját olimpiai bajnokunk.