Bajnokok Ligája döntős az FTC

2002.04.21. 21:28
Bravúros győzelmet aratott a Ferencváros női kézilabdacsapata a jugoszláv Buducsnoszt Podgorica otthonában, és ezzel fennállása során először bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Szintén döntős a női kézilabda EHF Kupa fináléjába a Győr, miután az elődöntő visszavágóján 31-23-ra legyőzte a vendég norvég Ba:kkelagets együttesét.
Óriási lelkesedéssel játszott az első, népligeti mérkőzésen csak 32-32-es döntetlent elérő Ferencváros Podgoricában. Az első negyedórában minimális előnnyel még a hazaiak vezettek, de ekkor fordult a kocka (25. p: 11-13). A Podgorica a szünet előtt büntetőből egyenlített, ráadásul Sitit kiállították.

A fordulás után is nagy lendülettel támadott az FTC. Előbb három-négy góllal elhúzott, majd végig őrizte előnyét. Egyre inkább kapkodtak a Buducnost játékosai, és ezt remekül használta ki Németh András csapata.

A Ferencváros tulajdonképpen magának nehezítette meg a visszavágót azzal, hogy hazai pályán nem győzött. Jugoszláviában viszont remekelt és ezzel óriási bravúrt vitt véghez.

Női BL, elődöntő visszavágó:
Buducnost Podgorica (jugoszláv)-FTC 31-33 (16-16)
továbbjutott: az FTC, 65-63-as összesítéssel
A másik elődöntőben:
Kometal Skopje (macedón)-Larvik (dán) 28-21 (17-11)
Tj.: a Skopje 50-50-nel, idegenben lőtt több góllal
A finálét május 11/12-én és 18/19-én rendezik.

Bejutott a női kézilabda EHF Kupa fináléjába a Győr, miután az elődöntő visszavágóján 31-23-ra legyőzte a vendég norvég Bakkelagets együttesét.

Az első negyedórában fej-fej mellett haladt a két csapat. Azután a kettős emberelőnybe került Győr elhúzott, és öt perc alatt ledolgozta a norvégiai találkozón összegyűjtött hátrányát (11-6). Később állandósult a különbség, de mindkét oldalon rengeteg volt a hiba.

A szünetet követően sokkal nagyobb iramot diktáltak a hazaiak. A Ba:kkelagets játékosai fokozatosan elfáradt. A továbbjutás tulajdonképpen az utolsó 10 percben dőlt el, amikor a vendégek ziccereket rontottak, ugyanakkor Mehlmann több bravúros gólt is szerzett.

A Győr 1999-ben is döntős volt, akkor a dán Viborggal szemben maradt alul a fináléban.

Női EHF Kupa elődöntő, visszavágó:
Győri ETO-Bakkelagets (norvég) 31-23 (15-11)
góldobók: Mehlmann 7, Lovász 6, Görbicz 6/2, Nitescu 4/1, Kindl 4/3, Kulcsár 2, Vérten, Moszkovaja 1-1, illetve Teodorovic 8, Fridrikas, Tönnersen 4-4, Larssen 3,
A másik elődöntőben:
Giessen Lützellinden (német)-Ikast Bording (dán) 31-28 (11-13)
Tj.: az Ikast Bording 56-53-as összesítéssel.
A finálét május 11/12-én és 18/19-én rendezik.