Armstrong: szenzációs négyes

2002.07.29. 11:13
Az amerikai Lance Armstrong sorrendben negyedszer nyerte meg a világ legjelentősebb kerékpáros körversenyét, a Tour de France-t. A rákból felépült Armstrong a tizenegyedik szakaszon állt az élre először, onnantól kezdve azonban nem engedte ki a vezetést a kezéből. A magyar induló, Bodrogi László a hatvankettedik helyet csípte el.
Lance Armstrong
Az idei Touron sokáig úgy tűnt, hogy Lance Armstrong nem az igazi. Nem tudta ugyanis megnyerni az első egyéni indítású időfutamot, amelyiken amikor csak ő lett a végső győztes, mindig ő volt az első. Ebből a tényből aztán nem lehetett komolyabb következtetéseket levonni, hiszen a hegyi szakaszokon magára talált az amerikai, és ellentmondást nem tűrően - fokozatosan növelve előnyét - adta a riválisai tudtára, hogy negyedszer is elhódítja az elsőséget.

A tengerentúli klasszis a tizenegyedik etapon szerezte meg az összetettben vezetőnek járó sárga trikót, s azóta nem is forgott veszélyben újabb elsősége. A 140 km-es záró szakaszon - amelynek befutója hagyományosan a párizsi Champs-Elysées-n volt - az ausztrál Robbie McEwen győzött, Armstrong a mezőnnyel együtt a negyvenharmadik helyen, a győztessel azonos idővel érkezett a célba. (Bodrogi a 44. lett.)

Az utóbbi tíz év győztesei:
1992: Miguel Indurain (spanyol)
1993: Indurain
1994: Indurain
1995: Indurain
1996: Björne Riis (dán)
1997: Jan Ullrich (német)
1998: Marco Pantani (olasz)
1999: Lance Armstrong (amerikai)
2000: Armstrong
2001: Armstrong
2002: Armstrong
Újabb győzelme után így vélekedett: Nem akartam történelmet írni, a sajtó és a közvélemény dolga megítélni, mit ér ez a győzelem. Teljesen mindegy számomra, hogy háromszor vagy négyszer nyertem, az a legfontosabb, hogy én vagyok az egyetlen, aki túlélte a rákbetegséget, s győzött a Touron. Nagyon sokat köszönhetek a csapattársaimnak, akik végig segítettek. Felejthetetlen verseny volt az idei is: számomra a Tour de France a világ legszebb, legnagyobb és legkülönlegesebb viadala.

Noha az idei verseny nem a doppingtól és a rendőrségi razziáktól volt hangos, többen a győzelem után is kijelentették: az amerikai ezt a teljesítményt nem tiszta eszközökkel érte el. Annyi viszont biztos, hogy valamennyi lelete - és ellenőrizték jó néhányszor - negatív volt a versenyzőnek.

A 89. Tour de France végeredménye:
1. Lance Armstrong 82:05:12 ó
2. Joseba Beloki (spanyol) 7:17 perc hátrány
3. Raimondas Rumsas (litván) 8:17 p. h.
4. Botero (kolumbiai) 13:10 p. h.
5. I. Gonzalez Galdeano (spanyol) 13:54 p. h.
6. Azevedo (portugál) 15:44 p. h.
..62. Bodrogi László 1:50:05 ó h.

A Tour eddigi egyetlen magyar indulója, Bodrogi László összesítésben a 62. helyen végzett, ám teljesítményére nem lehet panaszunk, hiszen az egyéni indítású időfutamban előbb az ötödik, a másodikban pedig a harmadik helyet szerezte meg.