Judit
-2 °C
8 °C

KI Klaksvik-Újpest 2-2

2002.08.16. 01:47
Irreális körülmények között nagyon szerény döntetlent döntetlent ért el az Újpest a feröer-szigeteki KI Klaksvik otthonában, az UEFA Kupa selejtezőjének első találkozóján.
Az abszurd időjárási körülémények között (leginkább szélviharban) jól kezdett az UTE. A harmadik percben Kovács Zoltán ugyan még lesről, de tíz percel később Rósa szögletéből az előrehúzódó Juhár Tamás már szabályosan szerzett gólt.

Az előny azonban nem az Újpestet nyugtatta meg, hanem a hazaiakat hozta lendületbe, és számár leginkább demoralizáló időpontban, a félidő utolsó percében egyenlítettek. Posza kapus egy szöglet után a kaputól öt méterre álló Allan Mörköre elé ejtette a labdát, aki közelről bekotorta.

A szünet után még jobban felpörögtek a feröeri játékosok és kétszáz tomboló szurkolójuk előtt, Posza újabb hatalmas hibáját kihasználva vezetést szereztek. Allan Mörköre 45 méterről emelt a kint álló kapus fölött az újpesti kapuba.

A hatvannyolcadik percben Sloncik az alapvonaltól 5 m-re balról középre adott, a 11-es pontnál érkezett Farkas, aki ballal kapásból a bal felső sarokba lőtt, beállítva a még így is nagyon kínos végeredményt.

Kurt Mörköre, a Klaksvik játékosedzője:
- A magyarok kihasználták hibáinkat. Lett volna esélyünk a győzelemre, hiszen ellenfelünk nem játszott túl jól, de sajnos elszalasztottuk a lehetőségeket.

Molnár László, az Újpest edzője:
- Irreális körülmények között, viharos szélben született ez az eredmény. Sajnos, a csapatjátékunk továbbra is akadozik és ez aggasztó.

UEFA Kupa selejtező, 1. mérkőzés:
KI Klaksvik (feröer-szigeteki)-Újpest 2-2 (1-1)

Toftír, 200 néző, V: Byrne (ír)

KI Klaksvik: M. Jönsen - Nysted, Djordjevic, R. Elttör, Danielsen - A. Jönsen, H. Elttör, J. Jönsen (Andersen, 75.), A. Mörköre - Lakjuni (Bertholdsen, 80.), Vatlestad (Fles, 63.)
Újpest: Posza - Korolovszky, Szélesi, Juhár, Tamási - Poljakovic (Móri, a szünetben), Rósa H. (Farkas, a szünetben), Tchur - Sloncik, Kovács Z. - Horváth F. (Tokody, 82.)
gólszerzők: A. Mörköre (45., 53.), illetve Juhár (14.), Farkas (68.)
sárga lap: A. Mörköre (10.), illetve Tamási (9.), Móri (79.)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!