Mária
-6 °C
-2 °C

Magyarország - Norvégia 23-24 (11-13)

2002.12.13. 11:45
Nyolc góllal kellett volna Norvégiát legyőznie a tartalélkos magyar válogatottnak az elődöntőbe jutáshoz a dániai női kézilabda Európa-bajnokságon. Egy gólos vereség lett belőle, pedig egész másképp indult.
Farkas és Németh Helga sérülés miatt nem léphet pályára, ami a továbbjutás szempontjából amúgy is elég reményeinket végképp lenullázta. Ehhez képest fantasztikus volt, hogy pár perccel a kezdés után szerényen bizakodhattunk.

Szrnka azonnal hatalmas góllal indított, és rögtön utána Görbitz is bevágta. A harmadik perc elején már 3-0-ra vezettünk. A következő percekben ugyan nem kaptunk gólt, de Görbitz elöbb ziccert, majd hetest hibázott.

Sajnos a kilencedik percben még nagyobb helyzetet (teljesen egyedül mehetett végig a pályán) lőtt fél méterrel fölé, majd a norvégok megszerezték első góljukat. Megdöbbentő ugyan, hogy csak közel tíz perc játék után, de a következő két percben (igaz, emberelőnyben) meg már egyenlítettek.

Az első szakasz gólcsendje után mindkét csapat el kezdett termelni, de ennek annyira nem örülhettünk, mert a tizenhatodik percben már a norvégok vezettek 6-5-re. Később azonban ismét hullámvölgybe kerültek, több mint hét percen keresztül nem szereztek gólt. Sajnos a magyar válogatott is folyamatosan kapkodott, de így is két gólos előnyt szerzett a huszonötödik percre.

A félkidő végén azonban megfordúlt a történet. Ekkor hosszú ideig a magyar csapat nem lőtt gólt, az északiak viszont megszórták Pálingert, és ugyan Szrnka az utolsó másodperccben bombagólt szerzett, a félidőre így is kétgólos hátrányban voltunk.

A második félidő is rosszul indult, öt perc játékidő után már 16-12-re ment Norvégia. A norvégok B csapata ténylegesen sokkal jobb volt a magyar B csapatnál: a második félidő közepén folyamatosan öt-hat góllal vezettek, pedig Pálinger nagyon nagy formában védett. A meccs végén nagyon dacosan küzdöttek a magyar lányok, és tíz másodperccel a vége előtt Lovász góljával egyenlített.

Az egész meccsen elmebajosan fújó ukrán bírók időn túli szabaddobást adtak a norégoknak, a félpálya környékén. Nyberg kizárólag kötelességtudatból rálőtte, Pálinger védte, aztán beejtette a labdát a kapuba.

A magyar csapat Norvégia és Oroszország mögött harmadik helyen végzett a középdöntőben, és a vasárnap (az olimpiai részvételt is meghatározó) ötödik helyért játszhat Jugoszláviával. Az elődöntőkben Dánia Oroszországgal, Norvégia Franciaországgal játszik.

Mocsai Lajos (magyar szövetségi kapitány): Az volt az elképzelés, hogy "nekimegyünk" a norvég csapatnak, és gyorsan megpróbálunk olyan előnyt szerezni, amitől idegesek lehetnek. Vezethettünk volna akár 7-0-ra is. Sajnos, csak a védekezésben teljesítettünk erőn felül, támadásban sok hibát ejtettünk. A fiatalok becsülettel küzdöttek, dicséretet érdemelnek. Sajnálom Pálingert, kitűnően védett. Ez a kapussors.

Marit Breivik (norvég szövetségi kapitány): A játékhoz szerencse is kell. A magyarok bátrak voltak, az új játékosaik erőn felül teljesítettek.

Női kézilabda Eb, középdöntő
Norvégia-Magyarország 24-23 (13-11)

Farum Aréna, 700 néző, V: Sal, Konoplasztij (ukrán)

Norvégia: Tjugum - Tuven 2, Saettem, Sorlie 1, Larsen 1, Nyberg 5, Sandve 1 cserék: Kopperud (kapus), Rosenberg 5/5, Hundvin 3, Hilmo 1, Hammerseng 3, Harseker 2/1, Henriksen
Magyarország: Pálinger - Balogh 2, Mehlmann 5, Görbicz 2, Kulcsár 6/4, Szrnka 1, Kirsner 1 - cserék: Sugár (kapus), Siti 1, Tóth 1, Pigniczki 1, Vérten, Pádár, Lovász 3

Hétméteresek: 7/6, illetve 5/4
Kiállítások: 2, illetve 6 perc