A Vasas ötödször is elbukta a Szuper Kupa-döntőt

2002.12.30. 13:19
A vízilabda BL-finálé után a Szuperkupa-döntőt is Magyarországon, magyar csapat ellen nyerte meg a görög Olympiakosz Pireusz. A Kásás Zoltán edzette gárda hatalmas csatában 6-5-re győzött a Vasas Plaket Euroleasing csapata ellen - úgy, hogy a mérkőzés utolsó percében szerezte meg először a vezetést.
A Bajnokok Ligája győztes Olimpiakosz és a KEK-győztes Vasas a Komjádi uszodában egy mérkőzésen döntötte el az európai Szuper Kupa sorsát. Az első két negyed nem bővelkedett a gólokban, így a meccs felénél mindössze 2-1-re vezetett Somossy József együttese.

Alig több mint 150 másodperc telt el a mérkőzésből, amikor már 1-1-re alakult az állás, utána azonban csaknem 11 perces gólszünet következett: mindkét oldalon kimaradtak a legnagyobb lehetőségek is, a Vasas reményeit ebben az időszakban Kósz kiváló védései tartották életben.

Csak a 3. játékrész elején fordult elő, hogy két gól volt a különbség a küzdő felek között: ekkor növelte 3-1-re a vendéglátók előnyét szemfüles találatával Varga. A folytatásban azonban folytatódott a kiegyenlített, kemény, de csak közepes színvonalú vízi ütközet, és ebben a görög bajnok bizonyult eredményesebbnek.

A finisben lankadtak a hazaiak, már nem volt olyan hatékony a védekezésük, mint eleinte és a vendég csapat szinte minden kínálkozó lehetőségét kihasználta. Így fordulhatott elő, hogy az utolsó negyed 5. percében előbb kiegyenlítettek a görögök, majd 41 mp-cel a befejezés előtt, gyors egymásutánban lőtt második akciógóllal, a győzelmet és ezzel a Szuper Kupa-elsőséget is megszerezték. A görögök mindössze egyszer, ám számukra a legjobbkor vezettek.

Egyenlő erők csatáját hozta a gálameccs, a BL-győztes rutinosabb játékkal kerekedett felül. A Vasason látszott, hogy az emlékezetes május 19-i bajnoki döntő óta nem játszott tétmérkőzést ebben az összeállításban.

Így a Vasasnak ötödszörre sem sikerült megnyernie a vízilabda Szuper Kupát. Az FTC, a CSZKA Moszkva, a Spandau és Catalunya után az Olimpiakosz is a döntőben bizonyult jobbnak az angyalföldieknél. A Szuper Kupában 21. alkalommal döntötték el, hogy ki a kontinens, s ezzel a világ legjobb csapata, ezúttal először született görög győzelem.

Szuper Kupa döntő
Olimpiakosz Pireusz (görög)-Vasas 6-5 (1-1, 0-1, 2-2, 3-1)
Komjádi uszoda, 1500 néző, V: Caputi (olasz), Vuletic (horvát)

Olimpiakosz Pireusz: Deligiannisz - Humbert 1, Kalakonasz 1, Haciteodoru 1, Trbojevic, Pszihosz, Tomakosz
csere: Platanitisz 2, Hacisz 1, Marulisz

Vasas: Kósz - Madaras 2, Vindisch, Varga T. 1, Hesz, Steinmetz Á., Binder
csere: Tóth F., Mátyás, Gombos, Varga D. 1, Varga Zs. 1

emberelőny: 6/2, illetve 5/3