Sávolt sima veresége az első fordulóban

2003.01.13. 12:53
Nem jutott a legjobb 64 közé Sávolt Attila az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután még játszmát sem tudott nyerni a világranglista 178. helyén álló Peter Luczak ellen. A torna eddigi legnagyobb meglepetéseként kiesett a női címvédő Jennifer Capriati, akit a német Marlene Weingartner búcsúztatott. A magyar nők kedden mutatkoznak be.
A magyar résztvevők közül az egyetlen férfiversenyzőnek, Sávolt Attilának tűnt a legkönnyebbnek a sorsolása, ennek ellenére sima vereséget szenvedett a csaknem száz hellyel hátrébb rangsorolt, ám hazai pályán versenyző Peter Luczaktól.

A hagyományos rangsorban 97. helyezet magyar játékos nem jutott breaklabdához, saját adogatását viszont négyszer is elveszítette. Ráadásul 52 önhibát vétett, míg a hazai versenyző csak 30-at.

Sávolt nagyon rosszul kezdte az idei szezont: Adelaide-ben és Melbourne-ben a főtábla, míg Sydneyben a selejtező 1. körében kapott ki úgy, hogy összesen egy játszmát nyert meg nyolcból.

A kiemeltek közül eddig csak a 21. helyen rangsorolt román Pavel búcsúzott, ő sérülés miatt adta fel a Furlan elleni küzdelmet.

Érdekesebb eredmények az 1. fordulóból (a 64 közé jutásért):
férfi egyes:
Luczak (ausztrál)-Sávolt Attila 7:5, 6:2, 6:4
Gaudio (argentin, 17.)-Enqvist (svéd) 7:5, 7:5, 6:2
Ferreira (dél-afrikai)-Robredo (spanyol, 26.) 5:7, 6:0, 6:3, 6:4
Agassi (amerikai, 2.)-Vahaly (amerikai) 7:5, 6:3, 6:3
Furlan (olasz)-Pavel (román, 21.) 4:1-nél Pavel feladta
Escudé (francia, 29.)-Motomura (japán) 6:1, 2:6, 6:3, 6:2

Nagy meglepetésre a legutóbbi két évben győztes amerikai Jennifer Capriati 2:6, 7:6, 6:4-re kikapott a német Marlene Weingartnertől az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában, így címvédőként máris búcsúzott. Nyert viszont a bulvársajtóban egyre többet szereplő Kurnyikova. Az orosz szépség azt a Nagyovát verte könnyedén, akit pár nappal korábban a legelőkelőbb helyen rangsorolt magyar versenyző Mandula Petra búcsúztatott egy 110 ezer dollár összdíjazású tornán.

Érdekesebb eredmények az 1. fordulóból (a 64 közé jutásért):
női egyes:
V. Williams (amerikai, 2.)-Kuznyecova (orosz) 6:4, 6:2
Davenport (amerikai, 9.)-Pin (francia) 6:2, 6:1
Henin-Hardenne (belga, 5.)-Casanova (svájci) 6:3, 6:4
Hantuchova (szlovák, 7.)-Zuluaga (kolumbiai) 7:5, 6:7 (3-7), 6:4
Kurnyikova (orosz)-Nagyova (szlovák) 6:1, 6:2

Kedden mutatkozik be a női egyes három magyar résztvevője. Mandula Petra azzal a horvát Talajával mérkőzik, akit egy évvel ezelőtt simán legyőzött. A folytatásban azonban már sokkal komolyabb ellenfél, a negyedik helyen kiemelt belga Clijsters következne.

Kapros Anikó a világranglista 47. helyén álló villámgyors és labda biztos olasz Grande ellen próbálkozhat, míg a selejtezőből felkerült egyetlen magyar, Czink Melinda kapta a legnehezebb ellenfelet: a világranglistán 10. helyezett, amerikai Rubint.

Érdekessebb mérkőzések kedden:
női egyes:
CZINK MELINDA-Rubin (amerikai, 10.)
KAPROS ANIKÓ-Grande (olasz)
MANDULA PETRA-Talaja (horvát)
S. Williams (amerikai, 1.)-Loit (francia)
Clijsters (belga, 4.)-Reeves (amerikai)
Szeles (amerikai, 6.)-Kurhajcova (szlovák)

férfi egyes:
Hewitt (ausztrál, 1.)-Larsson (svéd)
Szafin (orosz, 3.)-Sluiter (holland)
Federer (svájci, 6.)-Saretta (brazil)
Corretja (spanyol, 15.)-Lopez (spanyol)
Kuerten (brazil, 30.)-Arazi (marokkói)