Serena Williams: szenzációs négyes

2003.01.25. 15:15
Sorrendben negyedszer csapott össze Grand Slam tenisztorna döntőjében a két Williams-testvér, Serena és Venus, és negyedszer is a fiatalabb, Serena nyert.
Ausztráliában eddig még nem fordult elő, hogy a két Williams játssza a nyílt teniszbajnokság fináléját, mert az elmúlt két évben Jennifer Capriati nagyszerűen teniszezett, és nyert is. Most azonban már az első körben búcsúzott, és így sorrendben negyedszer is Serena és Venus került a döntőbe.

Rövidítésben dőlt el az első szett

Kétségkívül a világelső Serena volt nehezebb helyzetben, hiszen 5:1-es hátrányból fordított a belga Clijsters ellen a négy között. (A belga riportek ezek után illették rasszista jelzőkkel.) Az első szettben mutatott játékán azonban meg sem látszott a fárasztó elődöntője, és először ő vette el nővére adogatását. Ezzel az előnnyel azonban nem tudott révbe érni - még egyszer érvényesítette fogadóesélyét, de Venus egyenlített -, a rövidítésben viszont már nem ismert kegyelmet.

Grafnak egy éven belül sikerült a négy tornagyőzelem

A második szettben aztán Venus koncentrált jobban, ő vette el testvére adogatógémjét, és ezúttal ennyi elég volt ahhoz, hogy megnyerje a játszmát. A döntő szettben 5:4-nél nem volt képes hozni a játékát Venus, mindez pedig azt jelentette: zsinórban negyedszer Serena Williamsé egy Grand Slam tornáért járó trófea, és zsinórban negyedszer veri nővérét. A végeredmény: 7:6, 3:6, 6:4. nem mellékesen: Serena 1 127 850, míg Venus 563 925 ausztrál dollárt kapott melbourne-i teljesítményéért.

Hasonlóra Steffi Graf volt képes '88-ban, ő azonban egy naptári éven belül nyerte meg valamennyi serleget.

Francia diadal férfi párosban

A férfi párosok között a francia Michael Llodra és Fabrice Santoro első tornagyőzelmét ünnepelhette az Australian Openen. A nyolcadik helyen kiemelt páros az első helyen kiemelt Mark Knowles, Daniel Nestor bahamai-kanadai duónak vágott vissza a tavalyi döntőben elszenvedett vereségért, és sikeréért 419 715 amerikai dollárt kapott. A végeredmény: Llodra, Santoro-Knowles, Nestor 6:4, 3:6, 6:3.