Kirúgták a BL-győztes kézilabda edzőt

2003.02.04. 15:16
A Dunaferr, a Győr és az FTC mögött a női kézilabda NB I-ben jelenleg negyedik helyezett székesfehérvári Cornexi-Alcoa irányítói kedden felmentették vezetőedzői tisztségéből Zsiga Gyulát.
Ideiglenesen az eddig az ifjúsági csapatnál dolgozó szakembert, Pánczél Barnabást bízták meg az EHF Kupa nyolcaddöntőjében is érdekelt csapat szakvezetői feladataival.

A hódmezővásárhelyi vereség volt az utolsó csepp

Hat nappal ezelőtt, amikor Vura Józsefet menesztette a Győri ETO, Zsiga még derülátóan mondta az MTI-nek, hogy az ő állása nincs veszélyben. Ezt akkor arra alapozta, hogy kulcsjátékosai közül Németh Helga és Siti Bea sok mérkőzésről hiányzott sérülés miatt, emiatt - vélekedett - neki nem róhatóak fel olyan kudarcok mint amilyen legutóbb január 25-én érte együttesét: kikaptak az esélytelen Hódmezővásárhelytől 27-24-re.

Az utolsó bajnokit megnyerte a fehérvári gárda (pénteken Debrecenben 24-22-re), amely az említettek mellett még a kapus Farkas Andreával, valamint Deli Ritával erősített tavaly, s nem is titkoltan bele akar(t) szólni a legjobbak csatáiba is.

A Dunaferr-rel Bajnokok Ligáját nyert Zsiga

Az EHF Kupában a Rapid Bucuresti vár a Cornexire, jövő szombaton idegenben, egy héttel később hazai környezetben lesz a 8 közé jutást eldöntő párharc.

Zsiga Gyula majdnem napra pontosan három évvel ezelőtt, 2000. február 1-ején bontott szerződést Dunaújvárosban, miután az előző esztendőben mindent - BL-t, bajnokságot, Magyar Kupát - megnyert a Dunaferrel. Rövid időt töltött a Vasasnál, innen került másfél éve a Cornexihez.